Pere Martínez az egyik legígéretesebb katalán flamenco énekes, ami eleve kuriózum. Új formációja, az Aurora kísérletező szellemére jellemző, hogy előadásaikban mindig van valamilyen csavar, játsszanak akár klasszikus Manuel de Falla szerzeményeket, Garcia Lorca megzenésített verseit, vagy spanyol népzenét. A fiatal zenészek merészen értelmezik újra a hagyományt, Pere Martínez varázslatos hangja és egy lenyűgöző flamenco táncos mutatja meg a spanyol zene fiatal arcát. A Budapest Ritmo fesztiválon két éve nagy sikerrel szereplő csapat ezúttal az Opus Jazz Club vendége lesz.

2002-ben alakult a zenekar, első lemezük mégis csak 2009-ben jelent meg. Ennyi kellett ahhoz, hogy az együttjáték során kiderüljön, milyen is a csapat saját hangja. „Melankolikus, szomorú, fátyolos, merengő. Súlyos jelzők! Mégis mindig ezt kapjuk, amikor jellemezni kívánnak bennünket. A zene legyen olyan, amilyen mi magunk vagyunk. Akkor biztosan megérinti a hallgatót.” Megérte kivárni, hiszen a Vissza hozzád című bemutatkozó lemezük 2010-re arany- és platinalemez lett, ami a jazz világában kivételes eredmény. Ez az elismerés ugyanakkor igen magasra helyezte a mércét a folytatáshoz. „Olyasvalakivel szerettünk volna együtt dolgozni, aki ismeri a legnagyobbakat, aki olyan színt hoz közénk, ami Magyarországon még nem volt. Valami igazán újat szerettünk volna elérni. Sokat gondolkodtunk, hogy ki legyen az a vendégművész, aki a legtöbbet segíthet abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. És akkor jutott eszünkbe, hogy nem zenészt hívunk, hanem egy olyan szakembert, aki a világszintű hangzásért felel. Így találtunk rá második és harmadik nagylemezünk zenei társproducerére Helik Hadar személyében. A négyszeres Grammy-díjas hangmérnök, producer Herbie Hancockkal, Norah Jonesszal, Pinkkel, Tina Turnerrel, Madeleine Peyroux-val dolgozott együtt - a teljesség igénye nélkül.” Helik Hadarral közreműködésével azóta három albumot is kiadtak, az Eszter kertje 2011-ben, a Belső tenger 2014-ben jelent meg, a legutóbb pedigi, Egy perc címmel, 2017-ben jelent meg, rajta nyolc dallal, nyolc – Váczi Eszter képzeletében megfogant – történettel.  vaczieszterquartet.hu facebook.com/veqop 

A Jovićević - Miklós - Wójciński Trio eredetisége, nyitott formái és szabadsága igazi zenei felfrissülést kínál. Mindhárom zenész jól ismert a különböző kamara-jazz formációkban előadott improvizációi, kompozíciói és kortárs szemlélete révén. A trióban saját szerzeményeket játszanak, többnyire olyan spontán kompozíciókat, amelyeket közös improvizáció és egy folyamatosan alakuló-változó zenekari hangzás révén tesznek teljessé. Szerbiában felvett, nemsokára megjelenő új albumuk anyagát az idén nyáron és ősszel szervezett közép-euróoai turnéik során népszerűsítik. Jasna Jovićević szerb szaxofonos, basszusklarinétos és zeneszerző Budapesten, Torontóban és Belgrádban tanult jazz-szaxofon játékot és zeneszerzést. Számos ismert művésszel játszott együtt – Hamid Drake, Mike Stern, Bojan Zulfikarpašić, vagy Al Di Meola –, megfordult  több európai, amerikai és kanadai jazzfesztiválon, négy saját albumot adott ki, és tíz további albumon szerepelt közreműködőként. Gyermekek számára kialakított művészi oktatási projektek szervezője, illetve a New Spark Jazz Orchestra - Women of Balkans in Jazz projekt vezetője is. A vajdasági származású budapesti dobos, Miklós Szilveszter hegedűtanulmányai után váltott át dobra – és a jazzre. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén végzett, azóta a hazai jazz-élet jeles avantgárd kreatív művészeivel – Grencsó István, Benkő Róbert, Pozsár Máté, Ajtai Péter, Mezei Szilárd, Szelevényi Ákos, Dresch Mihály – játszik együtt rendszeresen, míg a nemzetközi színtéren Lewis Jordan, Johannes Bauer, John Dikeman vagy Peter Brötzmann voltak partnerei. Ksawery Wójciński lengyel bőgős a nemzetközi kortárs jazz jól ismert, igen aktív zenésze. Diplomáját a Bydgoszcz-i Zeneakadémián szerezte, s olyan fontos nemzetközi fesztiválokon szerepelt Európa-szerte, mint az Akbank Jazz Fesztivál (Isztambul), Periferias Fesztivál (Spanyolország), JazzFest Berlin és Nordischer Klang (Németország), vagy az inJazz (Hollandia). Több mint húsz albumot vett fel szólistaként vagy közreműködőként, többek között Hamid Drake, Uri Caine, Charles Gayle, Nicole Mitchell, Satoko Fujii, Alan Bern, Michael Zerang, Mikołaj Trzaska és mások társaságában. jasnajovicevic.com/trio-private 

Hajdu Klára a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője és tanára, akit a jazzma.hu magyar jazz portál olvasói 2018-ban újra az év énekesnőjének választották. Énekelt már többek között New Yorkban, Ottawában, Torontóban, Oslóban, Párizsban, Londonban, Glasgow-ban, Rómában, és még hosszan folytathatnánk a sort. Saját quartetjét 10 éve alapította. Eddig két lemezük jelent meg, melyeket mind a szakma, mind a közönség rajongó elismeréssel fogadott. Dalaikat a magyar jazz csatornák mellett már holland és német országos rádiók is műsorukra tűzték. 2013-ban jelent meg első albumuk Come with me címmel, rajta saját szerzemények mellett kortárs jazz darabok, örökzöldek és népdalok feldolgozásaival. 2015-ben mutatták be teltház előtt Plays Standards Dedicated to Chet Baker című lemezüket, amellyel a legendás jazztrombitás emlékének adóznak. A korongon Chet Baker kompozícióit, és az általa híressé lett jazz standardeket dolgozták fel saját stílusukban a nagyszerű hazai trombitás, Fekete-Kovács Kornél közreműködésével. A szakma "Az év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjra jelölte az albumot 2017 elején. 2019 azzal hozott megújulást a quartet életébe, hogy a zongorista posztját idéntől a nagyszerű Cseke Gábor foglalja el a zenekarban. Klárára dalszerzőként is felfigyelt a szakma, hiszen You're Gonna Rise című legújabb szerzeményét, amelyet Szakonyi Milánnal hangszerelt, A Dal 2019 szakmai zsűrije a 416 nevezett dal közül beválogatta a legjobb 30 közé. facebook.com/hajduklaramusic 

Augusztus első hétvégéjén két kettős koncert keretében négy, egymástól eltérő zenei világ találkozására kerül sor az Opus Jazz Clubban. Ami mégis közös mindegyikükben, az a kiemelkedő kreativitás, a markánsan egyéni zenei arculat, s a folyamatos megújulásra való törekvés. A Santa Diver formációt 2006-ban alapította Kézdy Luca jazzhegedűs és Szesztay Dávid multiinstrumentalista, zeneszerző; a trió harmadik tagja pedig Szegő Dávid dobos. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és unikális zenei világot képvisel, amit a jazz, world music, és a szabad zene metszetében talált meg. Hangzásukat meghatározza a rendhagyó felállás (hegedű-basszusgitár-dob), Kézdy Luca különleges, narratív hegedűjátéka, színes és dallamos basszus szólamok, és az apró, izgalmas történésekkel teli, mégis energikus dobolás. Eddig három lemezük jelent meg, jelenleg következő albumukon dolgoznak. Pozsár Máté, Kováts Gergő és Ajtai Péter pályájuk eleje óta folyamatosan dolgoznak együtt különféle formációkban (KAMP, Pozsár Máté Szextett, Baló projekt, stb.) Elsősorban a szabad improvizált zene és kreatív zene felől közelítik meg a jazzt. Dob nélküli triójukban saját kompozíciókat játszanak és saját improvizációs rendszerekben rögtönöznek. Pozsár Máté szextettjének, Ajtai Péter nagyzenekarainak és Kováts Gergő zenéjének hangzása egyaránt jelen van triójukban.  

A kettős koncert fellépőinek művészi attitűdjében közös vonás a mélyen megélt spiritualitásuk bármiféle narratív szándéktól mentes, úgymond zsigerből fakadó zenei kifejezésére való törekvés. Egy bizonyos érettséget elérve minden alkotóművész eljut arra a felismerésre, hogy az út a cél. Nem minden alkotóművész jut el viszont a Rozsnyói Péter által elért elvonatkoztatási szintre, melyet így fogalmazott meg: minden kezdet egyben végpont is, minden, ami megnyit valamit, egyben be is zár valamit. Csak fohászkodni lehet érte, hogy az ember elérje, hogy megértse, hogy belsővé tegye, ami változtathatatlan, és változtasson azon, amin kell. Rozsnyói szólókoncertjei hátborzongatóan őszinte vallomások, Bach módjára csörgedező tudatfolyamként.  Gadó Gábor és Ávéd János egyaránt az új magyar dzsessz meghatározó alakjai közé tartozik, s számos alkalommal játszottak együtt, elsősorban vendégként egymás zenekaraiban. Útjaik most újra találkoznak, s ahogy eddig is mindig, a zene és a spiritualitás kapcsolódási pontjait keresik koncertjükön. Ima, meditáció, virrasztás és merengés olvad zenei folyammá, amely meghaladja a modalitás és tonalitás tradícióinak ellentéteit, hogy egy-egy tűnékeny pillanatra a hallgatónak is lehetősége legyen bepillantani a fátyol mögé.  

2019 nyarán Dés András három zenésztársával különleges stúdióba vonul, hiszen egy erdőben készülnek felvenni az Erdőkerülő Quartet új albumát. Az amúgy sem hétköznapi körülmények között születő lemezen a spontaneitás, a kockázatvállalás és az improvizáció - a jazz alapvető jellemzői - ezen túl is meghatározóak lesznek, hiszen Dés András nem viszi magával megszokott hangszer-szettjét, hanem a fákon, a köveken, a vizen, vagyis az erdőn fog zenélni. A lemezfelvételt megelőzően viszont hagyományosabb körülmények között és hagyományos hangszereken fogják eljátszani a BMC Records gondozásában megjelenő lemez anyagát kedvenc magyarországi fesztiváljaikon és klubjaikban, így az Opus Jazz Clubban is.

„A mindössze 27 éves, dobosként és basszusgitárosként is jeleskedő, több együttesben foglalkoztatott Tálas Áron akusztikus zongoratriójának Little Beggar című második opusa a (...) a Budapest Music Center koncerttermében készült, ami a természetes megszólalás iránti igényt mutatja a muzsikusok részéről. A cím kis huncutként vagy csibészként fordítható magyarra (...) mindenesetre nem kis merészség címadó darabként balladai hangvételű, több szakaszos, a magyar népzenei (és kodályi) kötődést jelző, szvinges improvizációba váltó pentaton szerzeménnyel indítani a lemezt. A feltehetően a modern jazz kiváló szaxofonosára, Joe Hendersonra utaló második, Hendersong című szerzemény aztán fergeteges lendülettel indítja útjára a triót, mindjárt teret adva a korszerű felfogásban doboló Gyárfás Attila viharos szólójának. Hogy az egyensúly megteremtődjön, a harmadik, Ke-Bop című darabban Barcza Horváth József kap lehetőséget hasonló, néha kettőzött tempójú bőgőszólóra. Külső szemmel nézve ő a „kakukktojás” az elméletileg nemzedéki alapon szerveződött trióban, de a 2014-ben alapított együttesnek vélhetően másfajta, szakmai és habitusbeli kötődés az alapja. A számokat szerző zongorista aligha jutna a triójáték ilyen magaslataira kompetens társai nélkül. Az alapvetően tonális szerzemények a zenei ötletek, elképzelések és megoldások burjánzó gazdagságával nyűgözik le a hallgatót. Felvillanyozó, hogy a jazz klasszikus formációjának tartott, a mainstream jazz kimerülésével kevés újdonsággal kecsegtető hangszeres felállás mennyi izgalmat és érdekfeszítő pillanatot képes hordozni. Ez tudatos hozzáállás kérdése, ami dramaturgiailag határozza meg a szerzemények jellegét; ugyanakkor belülről jövő, spontán természetességgel áradó zeneiség folyománya, amelynek csak eszköze a kiemelkedő hangszeres felkészültség.” Turi Gábor, Gramofon, 2018, tavasz

Bár Dresch Mihály márciusban már szerepelt a Dresch Húros Kvartettel és Lőrincz Hortenziával az Opusban, a „klasszikus” Dresch Quartet idén most lép első ízben idén a klub színpadára. A zenekar évtizedek óta járja következetesen és magabiztosan a saját útját a magyar népzene és az afroamerikai jazz egyéni – a zenekarvezető és a mindenkori tagok által közösen kialakított – ötvözetével. Elkötelezettség a zenei koncepcióban, tisztelet és alázat a források iránt, kiemelkedő muzsikusok, új és örökzöldnek számító Dresch-szerzemények, sztenderdek Dresch-módra – mindezek együttese adja azt a zenei élményt, amit a kvartett koncertjeinek közönsége minden esetben az újszerűség élményével gazdagodva tapasztalhat meg.

A Subicz Gábor vezette groove-válogatott, a Subtones mindig megújuló, kísérletező kedve nem hagyott alább, sőt, az utóbbi időben új színeket is felvettek a palettájukra. Új felállásban muzsikálnak tobább, melyben Jónás Vera és Kiss Flóra énekesnők a dalok és a vokális zene irányába, míg Szarvas Dávid ütőhangszeres-beatboxer az afrikai ritmusok és az urbánus zenei hangzások felé terelik a brigádot. Benkő Dávid, Csókás Zsolt, Fonay Tibor és Csízi László pedig összeszokott funk-jazz lávaként olvasztja magába az újonc tagokat és a legkülönbözőbb zenei világokat, teret adva szikár dalformáknak és a nagyívű improvizációknak egyaránt.

A zenekarvezető Pataj György 1997-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán. Itthoni és külföldi tehetségkutató versenyeken elért előkelő helyezéseit követően az elmúlt másfél évtized során olyan neves hazai muzsikusokkal játszott, mint Pege Aladár, Kőszegi Imre, Babos Gyula, vagy a Cotton Club Singers. Saját zenekarát a Pataj Jazz Quintettet 2009-ben alapította meg. A formáció a 60-as, 70-es évek hard-bop műfaját frissíti fel, a kvintett hangzása hűen tükrözi az említett időszak kiemelkedő egyéniségei (Miles Davis, Art Blakey, Freddie Hubbard, McCoy Tyner, Lee Morgan, Benny Golson, Cannonball Adderley) vezette együttesek világát.

A Loop Doctors nevű formáció Romhányi Áron és Szendőfi Péter közös produkciója. A duó a mai modern és divatos zenei irányzatokat – drum’n’bass, jungle, breakbeat, nujazz, rap – ötvözi a jazz improvizatív elemeivel. Zenéjükben elektronikus effekteket és samplereket használnak, ugyanakkor az extra hangzásokat leginkább akusztikus hangszereik természetes hangjainak módosításával érik el. Törekednek arra, hogy produkciójuk minél előremutatóbb, progresszívebb legyen. Kizárólag saját szerzeményeket játszanak, s repertoárjuk igen változatos és szélsőséges zenei stilisztikai skálán mozog. A duó hangzása folyamatosan fejlődik: egyrészt a kortárs elektronikus zene vívmányainak átültetésével, másrészt a technika fejlődésének köszönhetően. Legutóbbi nagylemezük, a Frontier Science frappánsan fogalmazza meg a csapat zenéhez való viszonyát: folyamatosan igyekeznek a járatlan utat felfedezni, mind hangzásban, mind zenei szerkezetekben - melynek végeredménye egy kifejezetten közönségbarát formába öntött, egyedi, szokatlan elemek vegyítésével létrejött új zene. A duó koncertjein gyakran működnek közre jeles nemzetközi előadók, így lemezbemutató koncertjökön a MÜPÁban a világhírű Eric Marienthal szaxofonos volt a vendégük, míg mostani Opus-beli koncertjükön a a többszörös Grammy-díjas amerikai szaxofonos, Brandon Fields működik közre. loopdoctors.com facebook.com/loopdoctors brandonfields.com 

Gáspár Károly zongorista a hazai jazz élet egyik meghatározó szereplője. Triójával friss és előremutató, romantikus és esztetizáló zenét játszanak, mely ugyanakkor tiszteletben tartja a jazz mainstream gyökereit is. 2017-ben megjelent The Outsider című, Fonogram-díjra jelölt albuma után idén márciusban új lemezzel jelentkezett. A Salvation címet viselő korong a Tom-Tom Records gondozásában jelent meg, rajta Gáspár Károly kompozíciói mellett a zseniális bőgős, Charlie Haden néhány szerzeményének átiratával.  A trió elsősorban a Salvation anyagát mutatja be Opus Jazz Club színpadán, de természetesen a korábbi album néhány dala is felcsendül a koncerten. facebook.com/gasparkarolyjazz Salvation on Apple Music

A Fekecs Ákos Project 2017 júliusában azzal a céllal alakult, hogy Ákos barátaival, zenésztársaival közösen megvalósítsa saját zenei elképzeléseit. A dobos-zeneszerző 2011 óta dolgozik saját szerzeményein. Első önálló művét, Reverse címen több, mint ötvenezren látták a Drum Talk TV videótárában. Kompozícióiban a lágy jazz-harmóniáktól, világzenei elemektől a fúziós lüktetéseken és páratlan ütemeken keresztül egészen a modern elektronikus hangzásig minden megtalálható. A zenekar játékmódja a megkomponált anyagon túl energikus improvizációkban is megmutatkozik. 2018-ban a Fekecs Ákos Project megnyerte a hollandiai Amersfoort Jazz Festival keretében megrendezett nemzetközi Laureate World-Jazz versenyt, de számos más külföldi és hazai fesztiválon is nagy sikerrel szerepelt, mint például a kolozsvári Jazz in the Park Festival, a balatonboglári Babel Jazz Fesztivál, a sepsiszentgyörgyi PulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál, a Művészetek Völgye Kapolcson, vagy a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. akosfekecs.com  

A Hungarian Trombone Connection 2015-ben alakult a Valenciában megrendezett ITF nemzetközi harsonatalálkozón. Az együttes tagjai világszerte elismert művészek, akiket gyerekkori barátság köt össze. Művészeti vezetőjük Kiss Zoltán, nemzetközi szólista és a világhírű Mnozil Brass tagja. Az elmúlt években több hangversenyt is adtak már Franciaországban és az USA-ban, hazai koncertjeik azonban ritkaságszámba mennek. Az együttes finoman, egyéni ötletekkel fűszerezve dolgozza fel a nagy magyar és külföldi zeneszerzők műveit. Hallották már például Liszt Ferenc Zongoraversenyét nyolc harsonán? A BMC-ben negyedszerre lép fel az oktett, hogy hagyományt teremtve megtöltse a Koncerttermet ezen a kellemes augusztusi estén.

A világ különböző részein élő emberek univerzális nyelve a zene. De van-e különbség aközött, ha a hangszert egy amerikai, holland, angol vagy egy magyar szólaltatja meg? Erre keressük a válaszokat hangversenyünkön, ahol a világ legjobb harsonásai közé tartozó művészek fognak külön és együtt is muzsikálni. A koncerten közreműködik Nico Schippers (Royal Concertgebouw Zenekar), Matthew Gee (Royal Philharmonic Orchestra London), Kiss Zoltán (Mnozil Brass), Brian Hecht (Atlanta Symphony Orchestra) és Veér Mátyás (Stuttgarti Állami Operaház). Az elhangzó művek mindegyikében fontos szerepet kap a harsona és annak megszólaltatója. Valamennyi kompozíció markáns, a hagyományos koncertgyakorlat és a műfaji tradíciók keretein belül nehezebben megválaszolható kérdéseket vet fel, némelyik pedig – mint például Prokofjev Romeo és Júliája – a balett irányába is ellép.

A Choose Cheese egy fiatal, barátokból alakult jazz-zenekar. Az „esztétikai következetességgel és kompromisszumokat kerülő módon színre lépő fiatal kvartett” (Zipernyovszky Kornél, Magyar Narancs) zenéjében számos forrás érhető tetten – mainstream, avantgarde és free jazz, blues, magyar népzene, kortárs és klasszikus zene egyaránt – s fontos számukra, hogy a (rég)múlt időktől a jelenig bezárólag megidézzék a nemzetközi és magyar zene számukra ikonikus alakjait. Egyúttal céljuk, hogy zenéjük létező, vagy éppen még nem létező stíluselemekből többet alkosson, mint az elemek összessége. Előadásaik során előtérbe helyezik a jazz mainstreamjétől eltérő kompozíciós és improvizációs, úgynevezett „komprovizációs” technikákat, saját kompozíciók, improvizációk, akár a szabadimprovizáció önmagát dekomponáló előadására törekszenek. Erre leggyakoribb eszközük a melodikus, lineáris, egyben kollektív improvizáció, egymás ötleteinek tövábbgörgetése. A zenekar nyitott formáció, így fellépéseire gyakran hív vendégeket is, ezúttal a rendkívül tehetséges fiatal zongorista, Papp Tamás személyében. A koncert műsorán a Choose Cheese legutóbbi, Secrets című lemezének anyaga mellett Papp Tamás szerzeményeiből is jócskán kapunk ízelítőt.

A Budapesti Fesztiválzenekar Harsonakvartettje 2017-ben alakult. Céljuk, hogy közelebb hozzák a hallgatókhoz a rézfúvós kamarazene műfaját. Fontosnak tartják, hogy minden egyes koncertjük értékes legyen, és a közönség ne csak rácsodálkozzon a harsona mint rézfúvós hangszer rejtette lehetőségekre, de valódi és emlékezetes zenei élménnyel gazdagodhasson. Ebben lesz segítségükre a koncert vendégszólistája, Hiroyuki Kurogane basszusharsonás és egyetemi tanár, a tokiói NHK Szimfonikus Zenekar tagja. Kurogane fellépése szimbolikus jelentőségű: idén van a 150. évfordulója annak, hogy Japán és az Osztrák-Magyar Monarchia aláírta a barátsági, kereskedelmi és hajózási egyezményt. Az elmúlt 150 évben Japán és Magyarország szoros kapcsolatokat épített ki számos területen, többek között a kereskedelem és az üzleti élet, a tudományok, a sport, és a kultúra, így a zene területén is.

A tizenkilenc éves katalán harsonás és énekes, Rita Payés zenész családjának köszönhetően gyermekkora óta együtt lélegzik a zenével. Előbb zongorázni, majd harsonázni tanult, s hamarosan ez utóbbi vált fő hangszerévé. Felvételt nyert a bőgős és tenorjátékos, Joan Chamorro vezettte híres, különlegesen tehetséges fiatalokból álló Sant Andreu Jazz Bandbe, s velük több album felvételén is részt vett Andrea Motis, Eva Fernandez és Magali Datzira társaságában. 16 évesen jelent meg első albuma, a Joan Chamorro presents Rita Payés, Scott Hamilton, Dick Oats, Scott Robinson, Toni Belenguer és Jo Krause közreműködésével, melyet alig egy évre rá már a Lua Amarela című második lemez követett. Rita hazája legkülönbözőbb színpadain és fesztiváljain játszott már, de Franciaországban és Svájcban is fellépett. Imagina című legutóbbi projektjét nem mással, mint édesanyjával, Elisabeth Roma klasszikus gitárossal állította össze. Az anya és lánya alkotta duó idén június elején indította útjára debütáló albumának bemutató turnéját, nem is akárhol: a London Catalan Festival 2019 egyik kiemelkedő koncertjét adták a londoni jazz egyik szentélyének számító Pizza Expressben. Az album személyes, bensőséges tükre mindannak a zenének, amely végigkíséri életüket, a tradicionális katalán altatódaloktól a bossa nováig vagy a fadóig… A családi projekt igazából születésnapi ajándéknak indult tavaly nyáron, amikor Rita kétnapnyi stúdióidőt foglalt le Elisabethnek. A felvételekre való felkészülés és a próbák során újraértékelték és felfrissítették repertoárjukat és hangszereléseiket. Csak a stúdióban eltöltött két nap után döntöttek úgy, hogy tovább folytatják a projektet és az anyagot albumon is megjelentetik. Az Imagina két generáció találkozója, két különböző nézőponté, sem nem szigorúan vett jazz, sem pedig klasszikus zene, inkább Rita és Elisabeth kedvenc zenei stílusainak rendkívül személyes, eredeti értelmezése. Elisabeth Roma klasszikus zenei háttérrel rendelkezik, de mindig is a latin-amerikai zene volt első számú ihletője, különösen a bossa nova, Jobim, Chico Buarke és Elis Regina hangjai. Konzervatóriumi oktatóként végzett munkája mellett gyakran ad klasszikus gitár koncerteket, mind szólóban, mind nagyobb együttesekben. Hangszerére vonatkozó egyéni elképzeléseit, kiváló muzikalitását és tapasztalatait is beépítette a Ritával játszott repertoárba, kiválóan ötvözve mindezt Rita melódiáinak és improvizációinak személyes hangjaival. 

Mi szól jobban egy harsonánál? A klasszikus vicc szerint természetesen a több harsona! A 3. Hungarian Trombone Bootcamp zárókoncertjén a fesztivál növendékei és professzorai is fellépnek. Ha valaki szereti a rézfúvós kamarazenét, akkor mindenképp érdemes meghallgatni a hangversenyt, mert a barokktól a kortárs zenéig sokféle mű csendül fel. A koncerten nemcsak a zenei összhangot ünnepelhetjük: a különleges hangverseny alkalmával a Nemzetközi Corpus Harsonaverseny díjátadójára is sor kerül.

A Budapest Jazz Bones a nemzetközileg is elismert Kiss Zoltán harsonaművész által életre hívott projekt, melyben hazánk kiemelkedő jazz harsonásai, Korb Attila, Csapó Krisztián és Abbas Murád a partnerei. Az együttes a klasszikus zene virtuozitását fuzionálja a jazz improvizatív szabadságával, melyben egy rutinos, összeszokott ritmusszekció van segítségükre Cseke Gábor zongorista, Bögöthy Ádám bőgős és Csízi László dobos személyében.

A számtalan projektben és zenekarban közreműködő cimbalmos és zeneszerző, Lukács Miklós 2014-ben alapította meg saját trióját, a Cimbiózist, mely azóta is változatlan felállásban a hazai jazz színtér egyik legeredetibb formációjává nőtte ki magát. A különleges hangszerösszeállítás, a saját szerzeményekből álló, folytonosan bővülő repertoár mellett jócskán szerepe van ebben annak a ténynek is, hogy sem a zenekarvezető, sem a tagok soha nem riadtak vissza a kísérletezéstől és az új utak keresésétől. A Fonó Records kiadónál három lemezt jelentettek meg, a harmadikat fúvósokkal kiegészítve, kvintett felállásban, zeneileg a kortárs kamarazene felé mozdulva. Június végén pedig, ezúttal a BMC stúdiójában, rögzíti a trió a következő albumát. A BMC Nemzetközi Cimbalomverseny 2019 alkalmából megrendezett koncertjük első felében trió felállásban játszanak, elsősorban a következő triólemez anyagából, míg a másdik szetben kvintetté bővülve a tavaly megjelent Lux et Umbra élőben viszonylag ritkábban hallható anyagából kap ízelítőt a közönség.

A Gipsy Cimbalom Band hat virtuóz muzsikus kísérlete a roma muzsika, a dzsessz, a flamenco, a szving, a klezmer és a ragtime ötvözésére. A végeredmény: páratlanul változatos és univerzális, minden pillanatban újabb és újabb meglepetést rejtegető zene. A zenekarnak sajátos és különleges világa van, melybe belefér számos európai ország, amelyben cigányok játszanak népzenét, dzsesszt, vagy bármiféle szórakoztató zenét: belefér az instrumentális és a vokális muzsika, s bár a hangszerelés Balogh Kálmán cimbalma köré rendeződik, a bőgőre, hegedűre, gitárra vagy trombitára sem kevesebb fény vetül. A formációhoz ezúttal a magyar-szerb származású énekesnő, Básits Branka csatlakozik. Branka jelenléte új utakat nyithat meg a zenei együttműködésben, hiszen a magyar és szerb népdalok mellett a balkán zenéjét is hitelesen adja elő, szenvedélyes és egyedi előadásmódja révén pedig azonnal magával ragadja a közönséget. kalmanbalogh.hu facebook.com/Balogh-Kálmán-the-Gipsy-Cimbalom-Band facebook.com/brankaofficial 

Freddie Hubbard trombitás 1962-ben a Blue Note-nál megjelent Ready for Freddie című lemezét a neves szakíró, Scott Yanow az Allmusic site-on közzétett Hard Bop című esszéjében a 17 legfontosabb hard bop felvétel egyikeként említi. „Fredie Hubbard ennek a lemeznek a felvételei során talált teljesen önmagára, igazi all-star zenekarával (Wayne Shorter tenorszaxofonon, McCoy Tyner zongorán, Art Davis bőgőn, Elvin Jones dobokon és Bernard McKinney eufóniumon). Legszebb kompozíciói közül kettő is – a Birdlike és a Crisis – ezen a korongon található, akárcsak rendkívül lírai balladája, a Weaver of Dreams. Hubbard és zenészei mindannyian a legjobbjukat nyújtják, így ez az emlékezetes session mindneki számára igencsak ajánlott. Mondhatjuk, hogy ez a trombitás egyik legjobb Blue Note lemeze.” Scott Yanow, AllMusic 

A cimbalom három kiemelkedő hazai mesterének különleges koncertjén Bach és Paganini virtuóz szólóművei szólalnak meg e különleges hangszeren, a BMC Nemzetközi Cimbalomverseny keretében. A koncertet Lendvay Kamilló négy tételes Disposizioni című 1975-ös darabja zárja, melyet a 2016-ban elhunyt komponista Fábián Márta számára írt.

A szlovák jazz két jelentős alakja, Nikolaj Nikitin szaxofonos és Ľuboš Šrámek zongorista régóta dolgoznak együtt különböző projektekben és felvételeken. Zenei partnereik között olyan neveket találunk, mint Miroslav Vitous, Gregory Hutchinson, Peter Erskine, JD Walter, Lonnie Plaxico, Stanley Banks vagy Patches Stewart. 2017-ben a duó ismét egyesítette kreatív erőit és kiváló előadói képességeit. Ennek az intenzív együttműködésnek eredményeként jelentették meg Altar címmel kilenc törékeny miniatűrt tartalmazó, varázslatos szépségű albumukat, rajta számos saját szerzemény mellett Leoš Janáček, J.S. Bach témák, vagy éppen klasszikus jazz sztenderdek parafrázisaival. A lemez, mely 2017-ben elnyerte a szlovák Grammyként aposztrofált Esprit-díjat, hűen tükrözi a művészek klasszikus és kortárs zene iránti fogékonyságát éppúgy, mint a zenei szabadsághoz és a hagyományokhoz való egyéni megközelítésmódjukat. A duó nemrégiben lezajlott mexikói turnéját áprilisban egy felvétel  követte a New York-i The Samurai Hotel Recording Studióban, ahol Tom Harrell, Drew Gress és Johnathan Blake csatlakozott hozzájuk. facebook.com/LuboSramek facebook.com/nikolajnikitinjazz   

Újabb versenyt hívott életre a Budapest Music Center 2019-ben, az UMZF Zeneszerzőverseny és a BMC Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Verseny sikerei után. A BMC Nemzetközi Cimbalomverseny célja, hogy XXI. századi kontextusba helyezze az immár hivatalosan is hungarikumnak számító hangszert, inspirálja a fiatal cimbalmos generációt, lehetővé tegye új tehetségek bemutatkozását, és erősítse a nemzetközi cimbalmos közösséget. A BMC-ben 2019. augusztus 25-31. között zajló verseny megálmodója Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze. A cimbalom stílusok és műfajok feletti univerzalitását hangsúlyozza a verseny két kategóriája: a klasszikus-kortárs kategória mellett a népzenét, jazzt és világzenét magába foglaló nyitott kategóriában is nevezhetnek bármely országból azok a fiatal művészek, akik 1974. január 1. után születtek. A versenyre való jelentkezés egyben elődöntőként is szolgált, augusztus utolsó hetében a versenyzők már a középdöntőben mérhetik össze tudásukat. A 18 000 euro összdíjazású megmérettetés zsűrijét a hazai cimbalomjátszás kimagasló művészegyéniségei, Szakály Ágnes, Balogh Kálmán, Lukács Miklós és Szalai András alkotják, akikhez Fazekas Gergely zenetörténész és a döntőben Eötvös Péter zeneszerző, karmester csatlakozik. A BMC Nemzetközi Cimbalomversenyt az EMMI – Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

A 2015-ben a legrangosabb szakmai életmű-díjjal, a Szabó Gábor díjjal kitüntetett Gyárfás István gitáros tavaly egyesítette erőit a Hammond orgona hazánk legnépszerűbb előadójával, Premecz Mátyással és régi harcostársával, a nagyszerű dobos Jeszenszky Györggyel. Az így megalakult Gyárfás - Premecz Organ Trio formáció első lemeze, az Organ Grinder’s Suite az 50-es években világhódító körútjára indult orgonatrió hagyományt idézte fel, emléket állítva az irányzat legjelentősebb képviselőinek. A lemez anyagával azóta rendszeresen koncerteznek, s időközben már dolgoznak a következő album anyagán is, így az Opusban már ez utóbbiból is kaphatunk ízelítőt. Organ Grinder's Suite by Gyárfás-Premecz Organ Trio

Részletek hamarosan!

A többszörösen díjazott lengyel gitáros, Szymon Mika jól ismert az Opus látogatói számára, hiszen a klub fennállásának immár több mint hat éve alatt négy ízben is színpadra lépett itt, mindegyik alkalommal más-más jeles lengyel vagy európai formáció kulcsszereplőjeként. Épp itt az ideje hát, hogy ezúttal saját projektjével, a Szymon Mika Trióval látogasson ide, melyben társai Piotr Południak bőgős, a lengyel jazz színtér kiemelkedő zenésze, és a kitűnő dobos, egy másik „Opus-veterán”, Dawid Fortuna. Az jellegzetes hangzású, elsősorban saját szerzeményeket játszó trió a gitáros Unseen illetve Togetherness címmel a Hevhetia kiadásában megjelent két albumáról játszik darabokat, melyek mellé néhány vadonatúj szerzeményt is ígérnek.  szymonmika.com 

A klasszikus szimfonikus zenekar hangszereitől inspiráltan a húros, fúvós és ütős hangszereken játszó három francia virtuóz, Jérome Fouquet, Leila Soldevila és Ugo Boscain egyedi zenei nyelvet alakítottak ki, amelyben a fejlett technikák adta hangzásbeli lehetőségeket is jócskán kihasználják. Céljuk a Nebula Machina, egy teljesen új „hangszer” megalkotása, melyben a három zenész szerepe éppúgy, mint hangszereiké, teljességgel felcserélhető. A Nebula Machina megpróbál egy olyan hangélményt kialakítani, amely hallgatóinak rejtett érzésit, gondolatait képes fekszínre hozni, elsősorban olyanokat, melyeket a természet ősi alapelemei, a levegő, a szél és a víz váltottak ki belőlük. Jérome Fouquet a funk és a jazz területén éppen annyira tapasztalt muzsikus, mint az improvizált zene világában. Nevét Franciaországon kívül elsősorban Japánban tette ismertté saját zenekarai, a KUMA és az International Supersonic Quintet révén. Leïla Soldevila bőgős szinte minden zenei műfajban otthon van, aktív tagja a Loïs Levan Sextetnek, kurd zenét játszik a Nishtimannal, Kelet-európai folklórt a Bazaariummal, orosz melódiákat a Baikal Quartettel, francia chansont a Djazz`elles-el vagy akár popzenét a Half Seas Over tagjaként. Ugo Boscain, akinek tanulmányainál Mal Waldron, Steve Lacy és Evan Parker bábáskodtak, a Carlo Actis Dato és Claude Parle köre által formált több zenekarnak is tagja. Az elmúlt tíz évben teljes mértékben a basszus-klarinétnak szentelte magát, amelynek révén Anthony Braxton zenekaraiba is bekerült. jeromefouquet.com leilasoldevilarenault.com cmapx.polytechnique.fr/~boscain 

A Polmuz nevű formáció létrejötte tulajdonképpen onnan ered, hogy Michał Fetler szaxofonos a közelmúltban elnyerte a poznańi Zamek Kulturális Központ rezidens művészi ösztöndíját. Projektjének kiindulópontjául a nagy-lengyel régióból származó népdalok illetve kompozíciók szolgáltak, melyeket egy – a 20. század fordulójáról származó, 78-as fordulatú sellak lemezekből álló – egyedülálló gyűjtemény őrzött meg. Fetler határozott zenei karakterű, egymástól eltérő temperamentumú és érzékenységű művészeket keresett a projekt megvalósításához, azaz a Śrem, Pleszew és Poznań környékéről származó nép- és műzene kortárs értelmezéséhez. A zenészek úgy döntöttek, hogy az egy évszázaddal ezelőtti archív felvételek jellegét és zenélési módját felhasználva, nyitott szellemű, korlátoktól mentes kvázi-jazz-kompozíciókat hoznak létre, a rituális transz-állapotot idéző ős-erejű improvizációkkal és a nagy-lengyel népi motívumokból építkező narratívával. 2018-ban jelent meg a zenekar debütáló lemeze, Drzewiej címmel. Különlegessége, hogy voltaképpen két – egymással teljesen megegyező repertoárú, de előadásmódjában egymástól jelentősen eltérő – albumból áll. michalfetler.com/polmuz facebook.com/polmuzyka 

Oláh Szabolcs zenéjében a lélek dolgai tükröződnek és áramlanak egymás körül, kiegyensúlyozott derűvel. A 2019 szeptemberében megjelenő, Crystal Brook című új albuma folytatja a korábbi lemezein megkezdett utat, az új tagokkal érkezett vérfrissítésnek köszönhetően ugyanakkor ki is szélesítve azt. Oláh Szabolcs már korán felfedezte, hogy számára a komponálás jelenti azt a csatornát, amin keresztül a legtisztábban képes magát kifejezni. A Zeneakadémia elvégzése után saját kvartettje mellett néhány társával megalapították hazánk egyik legkülönlegesebb zenekarát, a Modern Art Orchestrát, a legelőremutatóbb zenészek „keltetőjét”, ahol bármi megtörténhet, s ahol a különféle stílusárnyalatok szégyentelen lazasággal keverednek egymással.  Ebből az alkotókörnyezetből kinőve alapította meg a kvintettjét, melynek már legelső, 2013-ban megjelent Connection című albumából kihallatszik az a bátor, kísérletező, de önmagára bármikor rácsodálkozni képes hang, amely a következő lemezeken egyre közelebb került a saját lényegének megragadásához. A 2016-os Álomösvény után a most megjelenő Crystal Brook című lemezen a három alapító mellé érkező Bögöthy Ádám bőgős és Csízi László dobos révén új lüktetés költözött a ritmusszekcióba. Csízi László jelenléte különleges. Nemtörődöm lazasággal tartja az alapritmust, a cinjei mégis képesek bármikor leválni és felfedni a dalok rejtett árnyalatait, a lemezt nyitó, húzós tempójú Pearlsben hullámzó szerpentinként rakódva Ávéd János és Oláh Szabolcs uniszónóira, a címadó esetében pedig kidomborítva annak távolról himnikus jellegét. Ávéd János itt is hozza a rá jellemző, a dallamokra nagy hangsúlyt fektető, visszafogott, de gyönyörűen összpontosított stílusát. Oláh Szabolccsal a zene egyazon dialektusát beszélik, a lemez tele van gyönyörű párbeszédekkel, amelyeket Cseke Gábor, helyenként szekundos monológjai szakítanak meg, miközben Bögöthy Ádám diszkrét távolságból követi a zenét. A Crystal Brook törékeny, mégis akadálytalanul áramlik. A szépen kidolgozott dallamokból előbukkanó álomszerű hangulatok mindig is jellemzőek voltak a gitárosra, de a kompozíciói talán még sosem voltak ilyen kristálytisztán megfogalmazva. Oláh Szabolcs kvintettjének új lemezéhez nem kell jazzrajongónak lenni, hogy kihalljuk belőle azt, ami a jazzt igazán különlegessé teszi. szabolcsolahmusic.com  facebook.com/olahszabolcsquintet 

Kedves Vendégeink! A Classicus Quartet 2019. június 1-én elmaradt koncertjére megváltott jegyeik automatikusan érvényesek a szeptember 14-i koncertre. Sorozatunk hatodik koncertjén az Esz-tonalitást járjuk körül. „Esz-dúr – A szerelem, az odaadás, az Istennel való meghitt párbeszéd hangneme. Esz-moll – A lélek legmélyebb gyötrelmeinek, a tűnődő kétségbeesésnek, a legfeketébb depressziónak, a lélek legnyomasztóbb állapotának érzései. A rémisztő esz-mollból kihallik a remegő szív minden félelme, habozása. Ha a szellemek beszélni tudnának, beszédük ehhez a hangnemhez hasonlítana.” F. D. Schubart: Ideen zu einer Aesthetik der Tonkunst (1806)

2015-ben három kiemelkedő, harmincas éveinek elején járó zenész alakította meg a neveik kezdőbetűiből M · A · P névre keresztelt merész és eredeti hangzású katalán-andalúz triót, mely rövidesen Spanyolország egyik legkeresettebb formációjává vált, s debütáló albumukat egyből a 2016-os év legjobb felvételének választották Spanyolországban. Zenéjük a legkülönfélébb – populáris, akadémikus és szabad – műfajok és stílusok regeneratív szintézise, mely képzeletbeli helyekre és korokba repíti hallgatóit. Mezquida muzikalitása, Aurignac szenvedélye és intenzitása, illetve Prats strukturált fantáziája alkotja azt az ötvözetet, mely a M · A · P erőteljes, meglepetésekkel teli élő előadásainak védjegye – ahogy azt elragadtatott koncertbeszámolókból vett néhány alábbi részlet is tanúsítja: „A   M · A · P Trio bármit képes előhúzni kalapjából: hipnotikus átvezetések, tornyosuló hullámok, lírai hangulat, időnként akár már szentimentalizmusba hajló líraiság, jó kis groove-ok, ritmikai feladványok vagy éppen keleties színekkel festett zenei kárpitok váltják egymást.”  Roger Roca, elPeriódico „Játékuk a vegytiszta jazz-energia kisugárzása, melyet merészséggel, spiritualitással és a spanyol jazzben évek óta nem tapasztalt intenzitással szabadítanak fel magukból.”  El Mundo „Élő koncertjeiken, a stúdió kötöttségeitől megszabadulva, olykor nyers tömörséggel és intenzitással merészkednek a legkülönfélébb területekre. Bármiféle béklyótól mentes, igényesen virtuóz zenéjük a keresés és reprodukálás – olykor már-már a lehetetlen határait súroló – tökéletes egyensúlyát nyújtja”  El Club de Jazz Marcio Mezquida jól ismert az Opus közönsége számára, melynek színpadán már négy ízben is szerepelt, különböző formációkban, szólókoncertjétől kezdve Giulia Valle két zenekarán át a Joan Vidal Sextet emlékezetes előadásáig. Ernesto Aurignac gazdag kreativitását jól tükrözik az általa vezetett együttesek, a triótól a nagyzenekarig. A sokoldalú dobos, Ramon Prats olyanokkal játszott együtt, mint Lee Konitz, Axel Dörner, Agustí Fernández, Mats Gustafsson, Joe Morris, Albert Cirera, Jorrit Dijkstra, David Murray, Seamus Blake, Dave Kikoski, Esperanza Spalding, Guillermo Klein, Bob Mintzer, Greg Ward, Perico Sambeat, vagy Deborah Carter, hogy csak néhányat említsünk.  marcomezquida.com ernestoaurignac.com ramonprats.cat 

Az amerikai modernista zeneszerzés két klasszikusa, Elliott Carter és Charles Ives művei szerepelnek a Ligeti Ensemble 2019–2020-as évadának első koncertjén. A matuzsálemi kort, 103 esztendőt megérő Carter még élete utolsó évében is alkotott: a Two Controversies and a Conversation ősbemutatójára 2012-ben a New York-i Metropolitan múzeumban került sor. A zongorista és az ütős szólista kamarakíséretes, zsebméretű kettősversenyének éppúgy a dialógus az egyik kulcsfogalma, akárcsak az Ensemble InterContemporain fennállásának 20. évfordulójára szerzett, 1996-os Klarinétversenynek: a héttételes alkotás ősbemutatóját Pierre Boulez vezényelte. Carter pályaindulásának bátorítója, az amerikai zene kultúrhérosza, Charles Ives még a múlt század első évtizedében komponálta meg III. szimfóniáját, de hiába érdeklődött a legenda szerint a mű iránt az akkor Amerikában vezénylő Gustav Mahler, az ősbemutatóra mégis csak majd' négy évtizeddel később, 1946-ban került sor. Igaz, akkor aztán rögvest Pulitzer-díjjal jutalmazták e háromtételes szimfóniáért a türelmes mestert.

Az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb zenésztehetsége, Alan Benzie már 17 évesen megnyerte a BBC Skócia Fiatal Jazz Zenésze díjat. A most 30 éves zongorista azóta sorra gyűjti be a nívós kitüntetéseket, mint például a Berklee College of Music Billboard Award-ot. Mostani triója az elmúlt évek zenei munkájának a betetőzése. Az együttes két másik tagja Alan régi barátai és zenésztársai. Juhász Márton dobos (Christian Muthspiel Orjazztra, Bacsó Kristóf Triad) 2011-ben végzett summa cum laude a Berklee College of Music-on, 2012-től Európa-szerte koncertezik. 2014-ben és 2015-ben a JazzMa.hu online közönségszavazásán az év dobosának választották. Andrew Robb bőgős 2009-ben nyerte meg a nívós BBC Skócia Fiatal Jazz Zenésze díjat. 2018-ban a lengyelországi BassEurope jazzbőgő versenyen első helyezést ért el. A trió debütáló, Traveller's Tales címet viselő lemeze 2015-ben jelent meg és kiváló kritikákat kapott (Jazzwise, Guardian, The Herald, The Scotsman). A lemez anyagát a trió egy európai koncertsorozaton mutatta be, melynek során többek között a London Jazzfesztiválon is felléptek. A 2018 februárjában Little Mysteries címmel megjelent második albumukat Skóciában az év jazzlemezének választották. Zenéje egyaránt gyökerezik az európai és az amerikai jazzben, de impresszionista zongoraművek és filmzene is jócskán hatnak rá, nem beszélve Benzie japán animációk iránti vonzódásáról, mely vizuális, mesélő jelleget is kölcsönöz az egésznek. Az érzékeny, varázslatos textúráktól a kirobbanó virtuózitásig – a trió egyszerre kifinomult és közérthető, a zenéjükre jellemző melegség, empátia és összjáték olyan mértékű, amelyet csak komoly barátság és éveken át tartó közös zenélés révén lehet elérni. „A sodró lendület történetszerűsége, a harmóniai gazdagság, képi világ, a zenei kereteknek a bőbeszédűség határáig elmerészkedő kitöltése – ezekből tevődik össze a trió meséjének misztériuma.” írta a lemezről Zipernovszky Kornél, a Magyar Narancsban megjelenő kritikájában. Az Opus látogatói immár harmadik alkalommal győződhetnek meg a fentiek igazáról. alanbenzie.com martonjuhasz.com andrewrobbmusic.com facebook.com/alanbenziemusic 

A szemtelenül tehetséges Erik Leuthäuser már 19 évesen lenyűgözte a jazzrajongókat: In the Land of Oo-Bla-Dee című 2015-ös vocalese-albumán híres sztenderdek hangszeres szólóit énekli lenyűgöző precizitással és lazasággal. Wünschen című új lemezén a szikrázó virtuozitás mellé ezúttal egy álomszerű, már-már túlvilági hangvétel társul, Chet Baker és Art Garfunkel modorában. Leuthäuser saját kompozíció mellett a szöveges és zenei idézetek Hermann Hessétől Duke Ellingtonig és Wayne Shorterig sorakoznak az elektronikával fűszerezett programban. A széles érzelmi spektrumból merítő dalokat a kísérleti jazz, a prog-rock és a Neue Musik tájai közt szabadon mozgó testvérpár, Bernhard és Peter Meyer, valamint a a mesteri dobtechnikájáról ismert Andi Haberl kíséri.

Aligha szükséges bemutatnunk a ma esti koncert szereplőit, hiszen különböző felállású zenekarok vezetőiként vagy tagjaiként mindnyájan többször is megfordultak már asz Opus színpadán. Mostani koncertjük ugyanakkor unikum, mivel bár a négy zenész első alkalommal áll össze, mégis erős láncot alkotnak, hiszen összeköti őket a quartetben foglalt három duó korábbi alkotómunkája. Harcsa Veronika és Márkos Albert hosszú évek óta egymás kreatív partnerei kísérleti, alternatív produkciókban. Peter és Bernhard Meyer nem csak testvérek, de egymás legközelebbi kollegái is, Veronika pedig berlini duósorozata egyik legemlékezetesebb koncertjét adta Peter Meyerrel. facebook.com/harcsaveronika meyer-music.de 

Vajon ezek a srácok jazzt játszanak, rockos elemekkel ellensúlyozva azt, vagy épp fordítva? Nem lehet, hogy egy rock csapatot hallunk, melynek zenéjébe beszivárgott a jazz? Igazából mindegy, hiszen ez a mini-zenekar dacol akár a jazz, akár az indie, vagy éppen a rock’n’roll bármiféle „tisztasági követelményével”, ehelyett inkább „koszos punk kamara-jazzt”, játszanak, ahogy Andreas Felber az osztrák Der Standard újságírója jellemezte őket. Vegytiszta anarchia: bőgő nélküli jazz trió, énekes nélküli rock zenekar – de vajon tényleg ilyen egyszerű a dolog? Az Edi Nulz zenéjében a basszusklarinét szólóhangszerré lép elő, egyszerre testesítve meg egy énekest és egy basszushangszert. Az alacsony frekvencia nyújtotta örömökből időről időre a gitár is kiveszi a részét. A dobok hanyag, mégis szakértő zörgése pedig az utolsó simításokat teszi hozzá a grandiózus groteszk és a vidám nonszensz zenei ötvözetéhez. Az Edi Nulz a zenei amalgám és a blöff határvonalán sétál, gyakran csak egy váratlanul bedobott ütem, vagy egy kis bűvészmutatvány segítségével térve vissza a pályára. Végül, de nem utolsósorban: az a nemtörődömség, ahogy a stílusokat és hatásokat kezelik, jól jelzi, hogy ezek a fickók mennyire élvezik a dolgot – s ez éppen ennyire érvényes közönségükre is. Minden Edi Nulz koncert örömteli kötéltánc a téboly és precizitás, a pontosság és őrület, vagy az őrület és a tenisz közt. Grand audio drama, baby A trió 2016 februárjában már lehengerelte az Opus közönségét, itt az idő az újabb őrületre, pláne, hogy tavaly El Perro Grande (azaz A Nagy Kutya) címmel friss, frenetikus albummal jelentkezett a csapat. edi-nulz.com   El Perro Grande by Edi Nulz

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdinél a kórus sokszor hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint a prima donna vagy a primo uomo. Két kézzel szórta legszebb és legfülbemászóbb dallamait a kórusszámokban, amik aztán rövidesen a nápolyi vagy milánói utcák listavezető slágerei lettek. Szerepe volt ebben persze annak a forradalmi levegőnek, ami az ifjú Verdi itáliáját átjárta, és hősünk kétségtelenül jól értette az idők jeleit: forradalmi kórusai azzá a szimbolikus alakká emelték hazájában, ami nekünk Petőfi lehetett. Aztán az idő múlása az ő zenéjén is nyomot hagyott: gyönyörűséges nyomot. Idősödvén a földi igazságérzet hevülete az örök igazságosztónak elrebegett könyörgéssé szelídült. A Stabat Mater Verdi egyik utolsó, és egyben legmegrendítőbb műve.

Egy elegáns úriember lép be az izgatottan várakozó emberektől zsúfolt terembe, fényes lakkcipőben, gyönyörű fekete öltönyben, csokornyakkendővel, kezében egy fadarabbal. Mi lesz itt? És miért ünnepli mindenki, mikor még semmit sem csinált? Kedves barátaink, ismerjétek meg Tomot, a virtuózt. Már több száz éve egyeduralkodója a zenei műfajoknak, rajongók milliói lesik minden mozdulatát, lemezeit több ezer példányban adják el világszerte. Ki ő? Miért szeretjük? Miért utáljuk? Minden, amit a virtuóz zenészekről tudni érdemes, egy órában, gyerekeknek és családjuknak. Kalandra fül!

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdinél a kórus sokszor hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint a prima donna vagy a primo uomo. Két kézzel szórta legszebb és legfülbemászóbb dallamait a kórusszámokban, amik aztán rövidesen a nápolyi vagy milánói utcák listavezető slágerei lettek. Szerepe volt ebben persze annak a forradalmi levegőnek, ami az ifjú Verdi itáliáját átjárta, és hősünk kétségtelenül jól értette az idők jeleit: forradalmi kórusai azzá a szimbolikus alakká emelték hazájában, ami nekünk Petőfi lehetett. Aztán az idő múlása az ő zenéjén is nyomot hagyott: gyönyörűséges nyomot. Idősödvén a földi igazságérzet hevülete az örök igazságosztónak elrebegett könyörgéssé szelídült. A Stabat Mater Verdi egyik utolsó, és egyben legmegrendítőbb műve.

Egy hét intenzív felkészülés, mesterműhely előzi meg a koncertet, amelynek első felében a nézők bepillantást nyerhetnek a zenekari műhelymunka kulisszái mögé: Major Tamás kalauzolásával a közönség is részese lehet egy aprólékos zenekari próbafolyamatnak, szünet után pedig megszólal a várva-várt Mozart mű Ács Ákos klarinétművész közreműködésével.

Október 6-án lesz 600 napja, hogy elhunyt Melis László zeneszerző, előadóművész, film- és színházi zenék komponistája, a legendás 180-as csoport alapító tagja. Egyik utolsó műve, az És a halottak újra énekelnek 2017-ben a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon hangzott el. Az emlékére rendezett hangversenyen műveinek egykori ősbemutatóján is közreműködő barátai, muzsikuskollégái lépnek fel. Életének utolsó hónapjaiban filmzenén, egy Hölderlin-operán, humoros kórusokon és egy brácsaversenyen dolgozott.

A múlt évben jelent meg CD-n Faragó Béla vokális műveinek reprezentatív válogatása. Az 1985 és 2009 között írt darabok közül a koncerten két hosszabb ciklus hangzik el. A Pormacska-dalok és -táncokban a zeneszerző Franz Kafka kisregénye nyomán írt operájának (Átváltozások) kórusait fűzte össze. „A kórusszvit 12 tétele nemcsak az opera történéseit reprezentálja, hanem azt az utat, azt a folyamatot is érzékelhetjük, amelyet az emberi énekhang a kultúra evolúciója során, a zenetörténet korszakain keresztül napjainkig bejárt. Ennek érdekében különböző énekstílusokat és hangképzési technikákat alkalmaztam – a gregoriántól a madrigálon át a bel cantóig, valamint népi jellegű megszólalásoktól a zörejhangokig, testhangokig.” (Faragó Béla) A koncert második felében a 20. századi dalirodalom mára klasszikussá vált műve, Luciano Berio különböző nyelvű szövegekre írt dalciklusa hangzik el.

„Kétszáz éven keresztül érkeztek hozzánk az európaiak operái. Most visszaküldöm nekik.” Cage öt önálló estéből – performance, happening – álló ciklusának (Europera 1–5) egyes darabjai különböző módon összeállított operakollázsok, az összeállítás legnagyobbrészt az előadókon múlik. Az utolsó darab John Cage életének legvégén, 1991-ben született. Az Europera 5 két énekesre, zongoristára és különböző zenejátszó eszközökre készült. Az énekesek maguk választanak 5-5 operaáriát a műfaj alaprepertoárjából, mindeközben a zongorista különböző operaátiratokat játszik. A két énekes, Károlyi Katalin és Horti Lilla más-más korszakokban mozog otthonosan, így a közönség akár a műfaj négyszáz éves történetének keresztmetszetével is találkozhat.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Hochschule für Musik Karlsruhe koncertje DLA-tanulmányokat végzett muzsikusok, illetve előadó- és alkotóművészi tevékenységük mellett oktatóként is aktív zenészek közreműködésével jön létre. A felhangzó művek mindegyikében fontos szerepet kap a klarinét, illetve a klarinétosok, azaz Szűcs Péter és Kirill Ribakov. Valamennyi kompozíció markáns, a hagyományos koncertgyakorlat és a műfaji tradíciók keretein belül nehezebben megválaszolható kérdéseket vet fel, némelyik pedig – mint például Gryllus Samu darabja – a társmédiumok (film, színház) irányába is ellép.

A Modern Musici Aquincum egy frissen alakult együttes, melynek alapítását a Liszt Ferenc Zeneakadémián egykoron ösztöndíjasként tanuló olasz csellóművész és producer, Pierluigi Ruggiero vetette fel. Az olasz és magyar zenészekből álló formáció a kortárs zene megszólaltatását prioritásként kezelő programokkal áll a közönség elé, és szoros együttműködésben dolgozik napjaink vezető zeneszerzőivel éppúgy, mint a fiatalabb generáció legígéretesebb képviselőivel. A hazai kortárs zenei életben meghatározó szerepet játszó magyar muzsikusok mellett a CAFe Budapest közönsége vezető olasz zeneakadémiákon végzett énekesekkel és hangszeres művészekkel találkozhat, illetve olyan zeneszerzők műveivel ismerkedhet meg, akik az olasz zenei életben már komoly szakmai hírnévre tettek szert.

Omer Klein Izraelben nőtt fel, tanulmányait a bostoni New England Conservatoryban Danilo Péreznél, majd New Yorkban Fred Hersch vezetésével folytatta. Hamarosan a New York-i jazzélet egyik meghatározó alakjává vált, jelenleg Németországban él. 2018-ban a német Grammy-díjnak nevezett ECHO-díjat nyerte el Sleepwalkers című albumával. „Gyorsasága, billentése, kifinomultsága és kreativitása alapján a zongora mestereinek legszűkebb csoportjában van a helye” – írta róla a Süddeutsche Zeitung kritikusa. A New York Times szerint „határok nélküli” zenész, a Westdeutsche Zeitung „bámulatba ejtő” muzsikusnak nevezte. Nagy nemzetközi visszhangot keltő, Fearless Friday (2015) című lemeze óta triója az egyik legkeresettebb jazzformáció.

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdi szerette a nőket – és ez világosan tükröződik abból is, ahogy női főhőseivel bánt. Még ha sok szenvedést, megaláztatást, csalódást és kiszolgáltatottságot is adott nekik útravalóul, mindig övék volt a végső, isteni igazság. Ebből az ellentétből származik a megtisztulás érzése is, ami átjárja az embert Violetta, Leonóra vagy Gilda tragédiáját hallgatva. Verdi szerette a nőket – de ismerte is őket, ezért ezek az alakok sosem papírmasék. Hús-vér emberek, hibákkal, rossz döntésekkel, bűnökkel akár, de Verdi mindig a mi, nézők kezébe csúsztatja finoman a megbocsájtás olajágacskáját, miközben haláltusájukat siratjuk.

Itt a vissza nem térő alkalom: lerántjuk a leplet a karmester szakma minden csínjáról-bínjáról! Miért kell egyáltalán karmester, mire jó a pálca, mit figyel a brácsás és mit a triangulumos, ki a jó karmester, merre kell lengetni, mik a titkos jelek, miért nem szeretik a zenészek a karmestert, és miért szeretik? Ezekre és még ezernyi kérdésre adunk szórakoztató választ, miközben a közönség tagjai is kipróbálhatják magukat a pulpituson. Pálcákat előkészíteni, indul a karmesteriskola!

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdi szerette a nőket – és ez világosan tükröződik abból is, ahogy női főhőseivel bánt. Még ha sok szenvedést, megaláztatást, csalódást és kiszolgáltatottságot is adott nekik útravalóul, mindig övék volt a végső, isteni igazság. Ebből az ellentétből származik a megtisztulás érzése is, ami átjárja az embert Violetta, Leonóra vagy Gilda tragédiáját hallgatva. Verdi szerette a nőket – de ismerte is őket, ezért ezek az alakok sosem papírmasék. Hús-vér emberek, hibákkal, rossz döntésekkel, bűnökkel akár, de Verdi mindig a mi, nézők kezébe csúsztatja finoman a megbocsájtás olajágacskáját, miközben haláltusájukat siratjuk.

Kétségtelen tény, hogy a szimfonikus zenekar legizgalmasabb, legsokoldalúbb alegysége az ütőskar. Milliónyi hangszer, csúnyán és szépen szóló vasak és fadarabok, műanyag vödrök és bezacskózott kések: szinte bármiből lehet ütőhangszer. És lesz is: egy órában mutatjuk be az ütősök izgalmas világát a törzsi dobolástól a rock and rollig és tovább. Becsatlakozni ér, sőt, szinte kötelező lesz, hiszen ütőzni végső soron mindenki tud, vagy legalább szokott. Üssed, öcsém!

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdihez fel kell nőni, énekesi szempontból legalábbis mindenképp. Hatványozottan igaz ez a férfi főhősökre: sok nagy művész évtizedeken keresztül csiszolta egy-egy jelentős Verdi szerepét, mire rátalált a figura mélyén megbúvó emberre. Mert az opera csodája nem a hangokban, hanem a hangokból kirajzolódó drámában van – ez ugyan közhely, mégis ritkán történik meg a nagy találkozás. Verdi a férfiakkal szemben kissé szigorúbb, mint a női főhősök esetében: több a gonoszság, az önkényeskedés, de itt is sok száz árnyalatát lehet felfedezni a rendszerint szenvedő, és küszködő férfiléleknek.

A születésnap kettős, hiszen nemcsak a névadó, Ligeti György születésének évfordulóját jelzi és ünnepli ez a koncert, hanem az együttesét is, amely 2018-ban, korántsem véletlenül, ugyanezen a május végi napon adta legelső hangversenyét. Még éppen csak két kurta esztendőnyi lesz tehát a múlt, amelyre ezen az estén visszatekinthet a Keller András és Rácz Zoltán által közösen életre hívott Ligeti Ensemble és közönsége, de az induláskor megfogalmazott kollektív vállalást, vagyis a zenetörténet jelenének és elmúlt bő évszázadának hangzó képviseletét, a napjainkra klasszikussá érett XX. századi remekművek népszerűsítését már így is életerős saját hagyományának tudhatja a méltán büszke együttes. A programban ezúttal a két magyar óriás, Ligeti és Kurtág György remekművei mellett az 1938-as születésű amerikai kortárs komponista, Frederic Rzewski 1985-ös ütős-kompozíciója, a To the Earth is szerepel majd.