„Akira Kuroszava klasszikusa, a Hét szamuráj című film zenéiből (zeneszerző: Fumio Hajaszaka) kiindulva egy olyan miliőbe jutottunk, ahol a kevés hang és az egyszerű dallamvilág által teremtődik meg a kellő feszültség és koncentráció. Feltárult előttünk a Busido, a szamurájok életmódját befolyásoló szigorú normarendszer – konfuciánus és buddhista elemeivel –, hangsúlyozva a hűség, a becsület, az egyszerűség és a harcművészetek gyakorlásának fontosságát.Nem is olyan nehéz hasonlóságot találni az improvizáló zenészek íratlan szabályaival, ahol a tartalom nem erkölcs, hanem cselekvés formájában jelenik meg, mégis áthatja egy olyan szellemi légkör, ami szívesen vállal közösséget Kuroszava szamurájaival.”Geröly Tamás Sándor - Ajtai Péter - Kováts Gergő „Hagyományosan radikális. Radikálisan hagyományos” – olvashattuk a trió önmeghatározását A ronggyá tépett idő című korábbi lemezükön, mely ugyanúgy a Hunnia Recordsnál jelent meg, mint a most bemutatásra kerülő Seven Samurai Suite. Geröly „virtuális” triója ezúttal is több rétegű anyagot tett le az asztalra, melynek már a közvetlenül érzékelhető felszíne sem „fecseg”, hogy aztán a „hallgat a mély” szinte tapinthatóvá váljon általa, úgy zenei, mind spirituális értelmben. „Az ihlet vagy indíttatás tárgya ez esetben Akira Kurosawa klasszikusa, a Hét szamuráj, amelynek képsorai Fumio Hayasaka zeneszerző dallamaival együtt inspirálták a trió névadóját, Geröly Tamást arra, hogy egy saját kompozicionális szerkezeten belül teremtsen teret a szabad improvizációnak, a magyar szabadzene olyan meghatározó alakjaival, mint Kováts Gergő és Ajtai Péter, akikkel már hosszú ideje egy triót alkotnak. (...) Három, távol-keleti felmenőkkel tudtommal nem rendelkező muzsikus játszik olyan dinamizmusokkal, hangképzéssel és fantáziával, amely Japán ősi szakrális és világi kultúráját ötvözi saját, improvizatív zenei nyelvükkel, amely már önmagában is remek teljesítmény. Nekünk pedig egy eddig nem hallott Geröly triót jelent, amely a fentieken túl a finomra hangoltságával mutatja meg új arcát a korábbi elsöprő lendületükkel szemben. A játéknak most más a tétje, az előzetesen átgondolt ívek a benső figyelemből és fegyelemből állnak össze mozaikszerűen egy egésszé. Ez a tagoltság egy olyan feszültség- és figyelemfelkeltő eszköz, ami feltehetően remekül reflektálna Kurosawa képi világára is...”  Németh Attila, ekultura.hu 

A magyar jazz középgenerációjában meghatározó szerepet játszó művészek találkozója az Opus Jazz Club színpadán igazán érdekes és egyedi estének ígérkezik. Mind a négy muzsikus saját útját járja, olyannyira, hogy míg Bacsó és Fenyvesi Budapesten, Dés Bécsben, addig Szandai Franciaországban él. Ennek ellenére számos hazai és nemzetközi projektben vesznek és vettek részt közösen az elmúlt évtizedben, legyen elég csupán a Bacsó Kristóf Quartet, a Szandai Mátyás Quintet vagy a legendás Konzervnyitó Akciócsoport nevét említenünk. Ezen az estén mindenki saját elképzelését teszi bele a közös repertoárba, melynek eredményeként egy rendkívül izgalmas és sokszínű zenei élménnyel – egyben egy szárnyaló ‘all-stars’ gálával – lesz gazdagabb a közönség az Opus évnyitó koncertjén. A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Olyan korban élünk, amikor az analóg és digitális életünk közötti határok minden eddiginél inkább elmosódnak. A zenekar tagjai ezt a folyamatot reprezentálják a hangszereikből és az olykor szinte megfejthetetlen elektronikus forrásokból származó, egymás körül keringő és egymáshoz közelítő hangok intenzív párbeszédével, mellyel jelenünk kollektív tudatának belső vívódásait is érzékeltetik. Az egymással ütköző perspektívák többféle valóságot és érzékelést is teremtenek, melyek további elmélkedésekre sarkallják a hallgatót. Valamennyi zenész komoly saját zenei háttérrel rendelkezik, ami hamarosan megjelenő albumuk széles műfaji spektrumában is tükröződik, az ambientesen lebegő textúráktól a nyers groove-okig. Fejlődésének mostani pontján a zenekar szilárdan hisz a pillanat zenei teremtő erejében, ezért is került minden élőben a lemezrefelvételre úgy, hogy valamennyi zenész mindvégig ugyanabban a közös, nagy felvételi helyiségben játszott. Tapasztalt zenészek és jó barátok csoportja hozta létre ezt az új zenei konstellációt, amelyben a dub, a beat, a drum 'n' bass és az ambient izgalmas elegyeként megszülető zene maga az élő és folyton változó kreativitás, s ahol az együttes minden tagja egyenragú szereplője a zenei párbeszédnek. The Path of 01 by Ecliptic

„A Halleluja – Oratorium balbulum című nagyszabású műre 2008-ban kaptunk megrendelést a Bécsi Filharmonikusoktól. Öt évig dolgoztunk csodálatos harmóniában Esterházy Péterrel, aki 2010-ben lett kész az alapszöveggel. Régebben a zeneszerzők bibliai témákból merítették az oratóriumok tartalmát. Esterházy egy szakrális témát választott, de világi nyelvezettel teremtett meg egy rá jellemző, sajátos stílust. Főszereplője a Próféta, aki dadogása miatt nem tudja megjósolni a jövőt. Az Angyal kérdezi őt a jelenről és jövőről, de többnyire a Kórus, a tömeg adja meg a helyes választ. Mindebben a Narrátor vezet minket. A magyarországi előadások Narrátora Mácsai Pál volt, akinél Esterházy szövegének ideálisabb előadóját el sem tudok képzelni. A Budapest Music Center most kivételes lehetőséget nyújt, hogy Esterházy teljes szövegét Mácsai Pál előadásában megismerjük.” Eötvös Péter   A hangoskönyv a Kossuth-Mojzer Kiadó gondozásában fog megjelenni. www.hangoskonyvklub.hu

157 centi magas, hízásra hajlamos, rövidlátó. Rajongója nem volt sok, ma mégis ő a világ egyik legkedveltebb zeneszerzője. Több mint ezer darabot írt: dalt, vonósnégyest, szimfóniát, operát, misét és különböző zongoraműveket. Úgy, hogy minderre alig volt ideje, 31 év jutott neki csupán (még Mozart is többet élt nála). Zenéjében is megjelenő kettős természete, ellentmondásos személyisége, határtalan jókedve és mérhetetlen bánata az, ami kíváncsivá tesz sokakat. Az V. szimfónia, a G-dúr mise és a kamarazene-irodalom monumentális alkotása, „A halál és a lányka” vonószenekari változatán keresztül kerülünk közelebb ehhez a titokzatos alakhoz, Franz Schuberthez.

A legnagyobb zeneszerzők puttonyában mindig lapul egy-két zavarba ejtő, akár enigmatikus vagy egyszerűen fatális tévedésnek tetsző mű is. Az őrület gyermekei ezek: miattuk lesz az életmű zseniálisan egyenetlen. Aztán idővel kiderül, hogy nem a mű a torz, hanem a perspektíva nem elég tágas, és a kor végül utoléri a messze előreszaladt alkotó fantáziát. Ilyenek a kései Beethoven-kvartettek, köztük is hegyként mered az égnek az op. 130-as, B-dúr darab, amelynek monumentális fúgáját nem is szokták az egyébként is terjedelmes vonósnégyessel együtt játszani. Mit látott a szerző, milyen vásznak és távlatok tárultak fel lelki fülei előtt? Erre keressük a választ Beethoven hagyománytisztelő Szeptettjét és két beskatulyázhatatlan mesterművét szembeállítva.