Ezen a koncerten a „három B”, vagyis a zenetörténet három korszakalkotó komponistája kapja a főszerepet: Bach, Beethoven és Brahms egy-egy hegedű-zongora szonátája hangzik el. Bach a zene ősforrása, Beethoven egyszerre megfoghatatlan géniusz és esendő ember, Brahms pedig maga az élő szenvedély. Mindhármuk zenéje és egyénisége megkerülhetetlennek bizonyult, egyúttal pedig kiapadhatatlan inspirációt nyújtott az őket követő nemzedékek számára, és megfejthetetlen kérdések sorát veti fel egészen napjainkig. Beethoven és Brahms ráadásul Magyarországhoz is több szállal kötődött: Beethovent szoros személyes kapcsolatok és különféle felkérések hozták ide, Brahmsot pedig főként a pezsgő magyar zenei élet és a cigányzene iránti rajongás késztette arra, hogy vissza-visszatérjen hazánkba. A d-moll szonáta ősbemutatóját Budapesten tartották, a zongoránál maga Brahms ült, hegedűs partnere pedig Hubay Jenő, a 20. század iskolaalapító művésztanára volt. A koncerten fellépő két előadó művésztanári hitvallása jegyében igyekszik közvetíteni a három zeneszerző örökségét. Lakatos György zenész családból származik, nyolcévesen kezdett hegedülni, négy évvel később felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe. Itthon és külföldön egyaránt koncertezik, 2013-ban az első díj mellett a legjobb előadásért járó elismerést nyerte el az American Protégé elnevezésű nemzetközi zenei versenyen, a New York-i Carnegie Hallban. Művészeti vezetőként vett részt a zenetörténet első Roma Miséjének bemutatóján, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében. 2022-ben tiszteletbeli tagjává választotta az olaszországi Academy Liszt Music Art. A Bartók Béla Konzervatóriumban és a Snétberger Zenei Tehetség Központban tanít, 2016-ban Az év tanára címmel tüntették ki. Czene Rudolf szintén zenész családba született, a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban és a Zeneakadémián végezte tanulmányait. Diplomakoncertjén Kocsis Zoltán dirigált, de játszott Martha Argerich világhírű zongoraművésszel is. Hazai és külföldi szólókoncertjei mellett több kiváló hangszeres művész zongorakísérőjeként is aktív. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Bartók Béla Konzervatórium és a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára.

A Fuga Trió 2019-ben alakult egy franciaországi koncertkörút alkalmából, tagjai Morgane de Lafforest, Dani Imre és Bán Máté. Az együttes egyaránt elkötelezett az eredeti fuvola-gordonka-zongora repertoár, a magyar kortárs szerzők műveinek és a más formációkra szánt zenék átiratainak előadása iránt.

Merészen egyedi, hagyományokon alapuló és mégis előremutató megközelítés jellemzi Észtország egyik legfényesebb énekescsillagát, a karizmatikus Kadri Voorandot, aki énekesnőként, zeneszerzőként, zongoristaként és improvizátorként egyaránt aktív. 2020-ban, az ACT Music gondozásában megjelent, In Duo with Mihkel Mälgand című albumán Voorand olyan zenei univerzumot teremt, amely az akusztikus folk-poptól a klasszikus zenén, az R&B-n és a jazzen át a szövegtelen improvizációig több műfajt és lehetséges hozzáállást felölel. Az Opus színpadára negyedik alkalommal lépő Voorand hazájában számos díjat söpört be: a közelmúltban a legjobb női előadónak választották, Armupurjus című lemeze 2017-ben az év jazzalbuma lett, produceri szerepkörben pedig a kortárs vokális esztétika iránti érzékenységével, különösen az elektronikus effektek, a looping és a layerek kifinomult használatával vívta ki a kritikusok elismerését. Az album címválasztása is jelzi, hogy az énekesnő régre visszanyúló és termékeny művészi kapcsolatot ápol honfitársával, a díjnyertes basszusgitárossal, Mihkel Mälganddal, aki ezen a lemezen mint hangszerelő és társszerző is feltűnik. Voorand és Mälgand tévedhetetlenül érez rá egymás zenei ritmusára és az improvizáció pillanataira, ami szoros egységbe kovácsolja kettejük duóját. Számaikban a popos dallamok pezsdítő ritmusokkal, virtuóz improvizációkkal és makulátlan technikával párosulnak; repertoárjukban békésen megférnek egymás mellett szívszorító power ballad-k és hip groove-ok, amelyeket a hangzásvilág és a szövegalkotás váratlan csavarjai tesznek még ellenállhatatlanabbá.  

Az őszi háromrészes Szól a Pálca koncertsorozat témája A szépség forradalma lesz. A sorozat házigazdája, Hámori Máté, zenekarunk karmestere és művészeti vezetője segítségével emelkedünk filozofikus magasságokba. „[...] Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.” (Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök) Végül az ember a szépséggel, ha betelt (lehetetlen amúgy), felnéz az égre és csendben hálát ad. Vagy hangosan ad hálát, síppal, dobbal, trombitával, angyal-énekkel. A Földért, a reggelért, a reményért, az emberért (igen, még az emberért is; igen, a hülyébbekért is), és hogy Isten biztosan megértse, ezért kell zene-nyelven előadni a hálálkodást. Suursum corda!

A műsor inspirációs forrása az antik görög kultúra, melynek szellemisége a koncerten megszólaló darabok mindegyikében megjelenik valamilyen módon. A reneszánsz óta újabb és újabb alkotó generációk fantáziáját ragadja meg ez a múlt ködébe vesző, mégis annyira ismerős világ, mely elvetette a magjait a későbbi európai és egyetemes kultúrának. Az emberi lét legalapvetőbb érzelmei és gondolatai jelennek meg az antik költeményekben és eposzokban, a lét különösségével szembenálló egyén gondolatai a filozófiában, a lélek-test harmóniája a szobrokon és az épületeken. Csak a zene az, melyről szinte semmit nem tudunk, hiszen töredékeken kívül nem maradt fent írásos emlék. A számunkra ismerős kottaírás nem létezett, rögzíteni nem tudták, így amint megszólalt, már el is tűnt. Ez egyfelől óriási veszteség az egyetemes emberi kultúrának, másfelől egy örökké fennálló talány is, hiszen a rengeteg homály számtalan zeneszerző fantáziáját mozgatta meg, sarkallta annak a kérdésnek a feltevésére: Vajon milyen is lehetett az antik zene? A koncerten megszólaló darabok nem történeti rekonstrukciós próbálkozások, melyek az autentikus antik zenét hivatottak megszólaltatni. A szerzők sokkal inkább kiindulópontként kezelik ezt az amúgy is bizonytalan területet, hogy ezen a homályos szűrőn eresszék át saját zeneszerzői gondolkodásukat, így kapva egy olyan különös zenei anyagot, melyben a múlt és a jelen, egyetemes és egyéni egymással kontrasztban és egymást kiegészítve jelenik meg. A műsor különös figyelmet fordít arra, hogy a klasszikus és kortárs kompozíciók között is legyen reflexiós kapcsolat, így a program egy újabb réteggel bővül.