Hazánk egyik legkiválóbb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint a kezdetek óta sokszínű és izgalmas formációkat erősít játékával, mely amellett, hogy a jazz és a kortárs improvizatív zene jegyeit viseli magán, a popzenét kedvelő közönség számára is ismerős lehet. Bemutatkozó szerzői lemeze, a True Listener a BMC Records gondozásában jelent meg, és számos pozitív kritikát kapott a világ minden tájáról. A lemezt a legnagyobb magyar zenei gálán (Fonogram) a 2017-es év legjobb jazz lemezének jelölték. „Gyémánt érdemleges témák szerzőjeként és sokoldalú hangszeresként is leteszi a saját névjegyét. Birtokában van a jazz-hagyománynak, keresi az újszerű megoldásokat, de nem törekszik a határok feszegetésére. Romantikus alapállásába időnként olyan megoldások visznek érdesebb hangokat, mint a White lies rockos, torzított gitáreffektjei. Tonális, kötött formavilága az előadásmód intenzitása révén telik meg feszültséggel. ” Turi Gábor, Gramofon „Gyémánt Bálint gitáros nincs annyi idős, hogy ismerhette volna a vasfüggönyt, zenéjében mégis tetten érhető azoknak a magyar zenészeknek a hagyománya, akik a hidegháború idején kénytelenek voltak száműzni művészetüket hazájukból. Tiszta játék, mindenféle túlzott virtuozitás vagy magamutogatás nélkül: a gitáros első trió-albuma, a True Listener jócskán hagy teret a ritmusszekciónak is. Ékes példája ennek a Flight to Berlin, az album egyik legszebb felfedezése, Fonay Tibor bőgőjének és Csízi László dobjának gyönyörű párbeszédével.” Franpi Barriaux, CitizenJazz

Sorozatomba ezúttal beszélgetőtársul vontam be Fazekas Gergelyt is. Nem is annyira szokványos műsor-ismertetéseket várva tőle, mint inkább új típusú műsorok kialakítását is remélve kettősünktől. A művek eljátszása közben helye lehet dialógusoknak is a zenetörténész és az előadó között - ebbe akár a közönséget is bevonhatjuk. Bizonyos darabok vagy tételek esetében fontosnak tűnő részletekbe mélyedhetünk, ezek kapcsán kérdéseket tehetünk föl egymásnak vagy netán a közönségnek. Szó eshet Debussy és a francia barokk zenék kapcsolódási pontjairól, a „három B”: Bach, Beethoven és Bartók ritkán játszott remekműveiről, a korálok továbbéléséről a Bach utáni zenékben, és végül Schubert legnagyobb zongorára írt remekművéről, utolsó B-dúr szonátájáról. (Csalog Gábor)

„A mindössze 27 éves, dobosként és basszusgitárosként is jeleskedő, több együttesben foglalkoztatott Tálas Áron akusztikus zongoratriójának Little Beggar című második opusa a (...) a Budapest Music Center koncerttermében készült, ami a természetes megszólalás iránti igényt mutatja a muzsikusok részéről. A cím kis huncutként vagy csibészként fordítható magyarra (...) mindenesetre nem kis merészség címadó darabként balladai hangvételű, több szakaszos, a magyar népzenei (és kodályi) kötődést jelző, szvinges improvizációba váltó pentaton szerzeménnyel indítani a lemezt. A feltehetően a modern jazz kiváló szaxofonosára, Joe Hendersonra utaló második, Hendersong című szerzemény aztán fergeteges lendülettel indítja útjára a triót, mindjárt teret adva a korszerű felfogásban doboló Gyárfás Attila viharos szólójának. Hogy az egyensúly megteremtődjön, a harmadik, Ke-Bop című darabban Barcza Horváth József kap lehetőséget hasonló, néha kettőzött tempójú bőgőszólóra. Külső szemmel nézve ő a „kakukktojás” az elméletileg nemzedéki alapon szerveződött trióban, de a 2014-ben alapított együttesnek vélhetően másfajta, szakmai és habitusbeli kötődés az alapja. A számokat szerző zongorista aligha jutna a triójáték ilyen magaslataira kompetens társai nélkül. Az alapvetően tonális szerzemények a zenei ötletek, elképzelések és megoldások burjánzó gazdagságával nyűgözik le a hallgatót. Felvillanyozó, hogy a jazz klasszikus formációjának tartott, a mainstream jazz kimerülésével kevés újdonsággal kecsegtető hangszeres felállás mennyi izgalmat és érdekfeszítő pillanatot képes hordozni. Ez tudatos hozzáállás kérdése, ami dramaturgiailag határozza meg a szerzemények jellegét; ugyanakkor belülről jövő, spontán természetességgel áradó zeneiség folyománya, amelynek csak eszköze a kiemelkedő hangszeres felkészültség.” Turi Gábor, Gramofon, 2018, tavasz

Kedves Közönségünk! A vetítésre minden hely elkelt, további regisztrációkat nem tudunk fogadni!A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk "Moziest" sorozatunkat! A szeptembertől induló új évadban is olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen kedves, fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek majd a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n is oktatja.Sorozatunk novemberi állomásán Tarr Béla 1987-es klasszikusát, a Kárhozatot vetítjük. Vendégünk lesz a film zenéjének szerzője, Víg Mihály. KÁRHOZATmagyar filmdráma, 1987, 115 percrendező: Tarr Bélaforgatókönyv: Krasznahorkai László, Tarr Bélaoperatőr: Medvigy Gáborvágó: Hranitzky Ágneslátvány: Pauer Gyulaszereplők: Székely B. Miklós, Kerekes Vali, Cserhalmi György, Pauer Gyula, Temessy Hédi"Hősünk, Karrer, olyan ember, aki pontosan tudja, mit várhat saját életétől. Olyan nézőpontból szemléli a világot, ahonnan világosan belátható életének teljes reménytelensége, és ennek ellenére mégis belevág egy újabb történetbe, holott ő tudja a leginkább, hogy csak vesztesként kerülhet ki belőle. Van azonban benne valami, ami erősebb, mint a saját világlátása. Ez a benne lakozó nagyobb erő vonzza a történet másik szereplőjéhez, az énekesnőhöz, aki vágyainak és érzéseinek nem egészen méltó tárgya. Karrer nem vár semmit ettől a szerelemtől, számára ez a szerelem a legvégső emberi szükséglet, az emberi melegség utáni biológiai vágyakozás kifejeződése végzetes egyedüllétében… Nem is az a kérdés, hogy mi a tétje az életének, hanem az, hogy egyáltalán van-e tétje?…" (Krasznahorkai László) A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.Vendég: Víg Mihály - zeneszerző

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla kétségkívül a honi jazz egyik legkiemelkedőbb zongoristája, aki kivételes improvizációs tehetségű muzsikusokból álló különböző felállású együtteseivel leleményes hangszínezetű, árnyalt zenei virtuozitással előadott, kifinomultan elegáns előadásairól közismert. Triójával több jeles európai és amerikai jazz zenésszel is felléptek már, elég Tony Lakatos, Rick Margitza, Jean Toussaint, Palle Daniellson, Ed Thigpen, Ravi Coltrane, Jack DeJohnette, John Patitucci, Lew Tabackin vagy Martin Drew nevét említenünk. Ezúttal viszont nem triójával, hanem egy egészen friss kvintettel érkezik az Opusba. Mint közismert, Béla jazz oktatóként két intézményben is tanít, és a zenekari gyakorlat kurzus során jó néhány tehetséges fiatal művésszel játszik együtt. Ennek során figyelt fel néhányukra, akikkel kapcsolatban úgy érezte, érdemes lenne egy új formáció keretében több esélyt adni nekik a hazai bemutatkozásra – hiszen Snétberger Ferenccel külföldön már több ízben is felléptek. A kvintett műsorának gerincét ifj. Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei alkotják. Az eddig megszokott trió formációt énekhanggal és basszusklarinéttal bővítő, olykor klasszikus zenét idéző előadásmód és a sűrű dinamikai váltakozások egészen új színeket adnak a kompozícióknak. A fiatal formációban a 19 éves Danyi Diana énekel, aki immár 5 éve vesz részt a Snétberger Zenei Tehetség Központ munkásságában. Ugyanezen intézmény első diákjainak egyike volt a kitűnő klarintétos, Fehér Elemér is, aki azóta már oktatóként segíti a Központ munkáját, s egyúttal a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Intézet hallgatója is. Klarinétjátékára és kompozícióira egyaránt a klasszikus alapokon nyugvó improvizáció és a stílusok közötti szabad átjárás jellemző. A bőgős Jónás Géza 2013-ban nyert felvételt a Snétberger Zenei Tehetség Központba, 2014-ben Marosvásárhelyen az International Student Jazz versenyen az Egri János Jr Quartet tagjaként különdíjat nyert, s olyan neves hazai művészekkel is fellépett már, mint Szakcsi Lakatos Róbert, vagy Szőke Nikoletta. A csapat legfiatalabb tagja a 15 éve dobos, Éles Máté, aki 3 éve a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákja, s aki még gyerekkorában, a szülői házban szívta magába a jazz szeretetét.

Mi is az a zenei anyanyelv? Miként illeszkedik a kora gyermekkori személyiségfejlődés menetéhez? Mikor és milyen terápiás helyzetekbe hívhatjuk be a népzenét mint közvetítő közeget? 2018. november 22-én Paár Julianna zeneterapeuta, énekes és zenetanár lesz a Zeneterápiás klub vendége. Az előadás során próbáljuk körüljárni a magyar népzenében rejlő terápiás lehetőségeket, a zenei anyanyelvtől az önkifejezésen át a valós terápiás folyamatokig. Paár Julianna első diplomáját 2011-ben az LFZE népzene tanszékén szerezte mint előadóművész, majd két évre rá mint népi ének-zene tanár. Már az egyetem kezdetén érdekelni kezdte a zene pszichére gyakorolt hatása, így az intézmény keretein belül zenepszichológiát tanult. 2015-ben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán mint okleveles zeneterapeuta diplomázott. Zeneterápiás munkájának, tudományos és ismeretterjesztő előadásainak, koncertjeinek olvasztótégelye a Hangoló Zeneterápia. A Zeneterápiás szakmai klub zeneterapeuták, a zeneterapeutákkal együttműködő orvosok, egészségügyi, pedagógiai és szociális szakemberek, valamint a zeneterápia iránt érdeklődők és érintettek találkozóhelye. Az előadásra a szakembereken kívül szeretettel várjuk az érintett családtagokat, ismerősöket is. A program ingyenes és minden érdeklődő számára nyitott! Az előadásról videofelvétel készül!A Zeneterápiás Klub házigazdái: Ittzés Zsuzsa és Kovács Petra A Zeneterápiás Klub YouTube csatornája:

A Random Szerda Barabás Lőrinc trombitás vezetésével 2005 és 2010 között a budapesti hiphop-jazz színtér jeles képviselőiből alakult alkalmi formációkat vonultatta fel. A jammelés hagyományain alapuló sorozat gyorsan meghódította a város improvizatív zenére nyitott közönségét. 2008-ban Small Talk címmel koncertlemez is megjelent a projekt legsikeresebb felvételeiből. Az Opus Jazz Clubban ismét belekóstolhatunk a fúziós, instrumentális zene születésének megismételhetetlen pillanataiba – a Random Szerda keretei között Barabás Lőrinc a kortárs zenei paletta ismert alakjait invitálja izgalmas örömzenélésre.

A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszó Kéknyúl egyedülálló színfoltja a hazai klub- és fesztivál-körforgásnak. Bár a csapat korábbi hangzása Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs védjegyének számító Hammond orgonája köré épült, a 2015 végén megjelent Crowded Universe című lemezük anyaga már új koncepcióra épült: nyolc egyenrangú muzsikus szőtt rajta izgalmas zeneszövetet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal és Andy Hefler szenvedélyes, karakteres, óceánon túli énekével. A dalokban ezúttal egy lépéssel hátrébb vonuló Premecz Mátyás dalszerzőként és zenekarvezetőként is a legjobb hazai csapatok közé katapultálta szerelemgyerekként dédelgetett zenekarát.

Az elmúlt évek során a két Meyer-testvér – a gitáros Peter és a basszusgitáros Bernhard – összetéveszthetetlen saját hangzást alakított ki, mellyel felülírták a jazz-improvizáció, az alternatív rock, a modern klasszikus és az ambient zene valamennnyi eddigi koncepcióját, túllépve ezek bármely ismert szintézisén, avantgardizmusain vagy stílus-átfedésein. Olyan hangzást, amelynek köze sincs semmiféle crossoverhez, s amely úttörő az európai zenei színtéren. A két testvér, akik eddig elsősorban a Melt Trióval végzett munkásságuk révén voltak ismertek, mostanában mutatkozott be Other Animal nevű új zenekával, melyben kettejük mellett Wanja Slavin szaxofonon és Jim Black dobokon működik közre. Napjaink egyik legbefolyásosabb ütőse, Jim Black az elmúlt két évtized során mindvégig azon új generációs zenészek élvonalához tartozott, akik sikerrel munkálkodtak azon, hogy a jazz műfaját átvezessék a 21. századba. Határtalan technikájával, futurisztikus koncepcióival, kérlelhetetlen leleményességével és a túláradó öröm lehengerlő érzésével világszerte elbűvöli és inspirálja közönségét. Az Echo-díjjal kitüntetett szaxofonos, Wanja Slavin egyfajta ritkán hallható, nyers szépségű energiát hoz a zenekarba, mellyel John Coltrane vagy Ornette Coleman energiáira, kreativitására és a belőlük áradó szeretetre reflektál, míg virtuozitása a Neue Musik és az elektronikus zene hangzásainak eddig még soha nem hallott, teljesen új megközelítését teszi lehetővé. A négy zenész tavaly rögzítette első albumát, mely a Traumton Records gondozásában idén februárban jelent meg. meyer-music.de 

Megismerés, rácsodálkozás, elmélyülés, felfedezések és újrafelfedezések sora: ezt ígéri a közönség és éppúgy az előadók számára a Hallgatás Napja, 2018-ban immár negyedik alkalommal.A Concerto Budapest és a Budapest Music Center egynapos zenei maratonja elsősorban a kortárs zenére és a különböző korok remekművei között keletkező teremtő kölcsönhatásra összpontosítja a figyelmet. Az egy napba sűrített, tucatnyi koncerten legendás kortársaink művei mellett külföldön élő magyar és hazánkban alkotó külföldi zeneszerzők kompozíciói hangzanak el, a legkiválóbb szólisták közreműködésével. A hallgatás beleegyezés, tartja a mondás, de a Keller András és Rácz Zoltán által megálmodott és vezetett minifesztiválon a hallgatás mindig több ennél: kíváncsiság, megértés, kötődés. A lehető legjobb út minden zene felé, legyen az akár régi, akár új.

A jazz mint élő, kreatív zenei forma, magában hordozza a hozzá tartozó emberek és népek ízléseit, vágyait és szenvedéseit. A magyar és török jazz egyik közös eleme az, hogy mindkettő ihletet és gondolatokat merít a saját népzenéjéből. E kapcsolódási pontokat mutatja be az IstanBuda című koncerten hallható kivételes quintet, amely erre az estére áll össze, szikrázóan izgalmas zenei pillanatokat ígérve a közönségnek. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványként reméljük, hogy a jövőben török és magyar jazz zenészekkel hasonló formációkat tudunk életre hívni, új távlatokat és új lendületet adva a kelet-európai improvizatív zenének.

Az AMP Trió (= Ajtai – Miklós – Pozsár) tagjai a hazai legfiatalabb jazz-generáció képviselői, akik a szabad improvizációs zene legfrissebb irányait kutatják. Miklós és Pozsár Grencsó István zenekaraiban működött közre, Ajtai pedig a Nigun bőgőseként szerzett hírnevet, illetve Dresch Mihály mellett dolgozott. A magyar dzsessz két nagy újítójának szellemisége világosan érezhető a trió produkciójában, de éppígy a hatvanas évek avantgárdjának kompromisszummentessége is. Az AMP a kortárs magyar színtér egyik legradikálisabb formációja, három nagyszerű zenész különleges egymásra találása. A trió tavaly novemberben nagy sikerrel vendégszerepelt Wroclawban a Jazztopad nemzetközi jazzfesztivál Magyar Napján, a három meghívott zenekar legfiatalabbjaként.

„Tóth Viktor a magyar jazzélet egyik legsokoldalúbb figurája. Zenei személyisége ugyanolyan hatással képes megnyilvánulni virtuóz postbop-fenegyerekként (a Tóth Viktor Tercettben), mint a lélekhez szóló, spirituális muzsika különleges tolmácsaként (az Arura Trióban)” – írta egy kritikus néhány éve a kitűnő szaxofonosról, akinek hangszeres játékára valóban a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban pedig a pillanat energiáit igyekszik megragadni. Éppen ezért a jazz kiemelkedő alakjaival – Hamid Drake, Bart Maris, Henry Franklin, William Parker, Piotr Wojtasik vagy John Betsch – való együttműködéseit is elsősorban a tanulás és az önfejlesztés nagyszerű alkalmainak tekinti. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, s természetesen rendszeres fellépője az Opusnak is. Tercettjével és az Arura trióval idén is játszott már a klubban, de a most színpadra lépő, 2012-ben alakított Bird Food Market formációjával éppen két éve hallhattuk utoljára. A kvartett zenéje a modern jazz és a hip-hop házassága, a Charlie Parker-féle bebop hagyaték újraértelmezése, fényes utazás sosem volt világok felé. Koncertjeiket a minden pillanatban újjászülető zene, az avantgárd lelkület, a tört ritmusok sodró pulzálása és magas szintű improvizáció jellemzi.

„Az észt bőgős, Peedu Kass vezette Momentum a hagyományos zongoratrió felállás egy különlegesen izgalmas és bonyolult szövetű újrafogalmazása” Josef Woodard, Downbeat A tiszta hangzásáról, izgalmas ritmusairól és lendületes színpadi előadásáról ismert kortárs jazzt játszó Momentum zongoratriót az európai jazzélet keresett sidemanje és igen termékeny muzsikusa, az észt nagybőgős Peedu Kass vezeti. Seamus Blake, Django Bates, Tony Allen, Marilyn Mazur, Tõnu Kaljuste, Hayden Powell... csupán néhány név azok sorából, akikkel együttműködött. Az általa alapított Momentum volt a legelső észt zenekar, amely felléphetett a legnagyobb európai jazz szakvásár, az évente áprilisban Brémában rendezett Jazzahead showcase-színpadán, 2015-ben. Ugyanazon év októberében már az Opus közönségét is meghódították kizárólag saját szerzeményeikből álló programjukkal, majd nem sokra rá, 2016-ban megjelent első lemezük is. A csapat zongoristája a briliáns Kristjan Randalu, az észt jazz nagykövete a nyugati féltekén, aki olyan óriásokkal játszott együtt, mint Ben Monder, Ari Hoenig, Nguyen Le, Dhafer Youssef, David Liebman vagy Nils Petter Molvaer. A Momentum egyéni hangzásához nagyban hozzájárul Kristjan játékának csillogó virtuozitása és ritmikai intenzitása. Randalu saját triója egyébként idén áprilisban az ECM-nél jelentette meg Absence című bemutatkozó albumát. Toomas Rull az észt jazzdobosok kulcsfigurája. Egyszerre érzékeny fülű, társaira figyelő játékos és termékeny dalszerző, aki mindig zsigerből érzi, hogyan lehet gazdagítani az együttes hangzását. Széles körben keresett igazi sideman, aki eddig több mint száz album felvételénél működött közre. peedukass.com facebook.com/PeeduKass  A koncert az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő Észt Zenei Hét rendezvénye

Ha a pikolóra mint a fuvola kistestvérére gondolunk, a legtöbbször együttesek, szimfonikus zenekarok éles, markáns, olykor madárkát utánzó csicsergő hangszíne jut eszünkbe. A 18. században katonazenekaroktól átvett hangszert egyre többen használják, de önállóan, a szimfonikus hangzásvilágból szólóhangszerként kiragadva csak az elmúlt évtizedekben vált népszerűvé. Ezen a koncerten pikolóra írott concertók adják a műsor gerincét, melyet szólódarabok és egy különleges Bartók átirat kötnek össze. Kanyó Dávid fuvolaművész tizenöt éve pikolózik a Budafoki Dohnányi Zenekarban, ahol eljátszotta már a szimfonikus repertoár zömét. Célul tűzte ki a pikoló népszerűsítését, új művek bemutatását, melyben partnere ezen az esten Réti Balázs zongoraművész, akivel régóta kamarapartnerek.

Az Ars Nova Énekegyüttes Kiss Katalin, az alapító karnagy vezetésével 28 éve szenvedéllyel interpretálja kortársaink zenéjét. Számtalan bemutató fűződik a nevükhöz. Több magyar kórusművet ők indítottak el a világsiker útján. Koncertjük egy szubjektív nemzetközi válogatás, egy miniatűr zeneszerzői tabló egy tágabb értelemben vett generáció, az 50 év feletti kortársaink műveiből. A műsor egyházi szövegekre írott, majd népzenei gyökerű, végül a költészet által ihletett alkotásokat mutat be neves magyar, japán, olasz, kínai, amerikai zeneszerzők műhelyéből. A műsorszerkesztés célja minél sokoldalúbban, színesebben bemutatni a velünk együtt élő zeneszerzői nyelvek, kifejező eszköztárak másságát, az előadóval szemben fellépő különböző igényét, ugyanakkor demonstrálni mindegyik szerethetőségét az elvonttól a populárisig. Kínai, koreai zenész fiatalok, hangszeres művészek színesítik az amúgy is igen változatos műsort. A hangverseny párja, a MODUS NOVUS 50 év alatti kortársaink műveiből szemezget 2019 tavaszán.

A tavaly elhunyt Veljo Tormis észt komponista (1930-2017) kétségkívül a 20. század egyik legfontosabb európai kórusmű-zeneszerzőjének számít. A hazájában kiváltképp népszerű szerző – többségében észt népdalokra építkező – darabjait az Opusban már több ízben nagy sikerrel szerepelt Kadri Voorand énekesnő éppúgy egész fiatal korától kezdve ismerte és énekelte különféle kórusok tagjaiként, mint a klub közönsége előtt most debütáló Jaak Sooäär gitáros. Érthető hát, hogy mindketten Tormis zenéjének elkötelezett híveivé és propagálóivá váltak. 2015-ben, a szerző 85. születésnapját ünneplő események részeként, a patinás tallinni Jazzkaar fesztivál felkérésére Voorand és Sooäär, Liisi Koikson énekesnővel és Paul Daniel gitárossal közösen különleges koncertprogramot állított össze, melyben Veljo Tormis műveit a jazz kontextusába helyezve szólaltatták meg, egészen egyedi módon. A fesztivál-fellépés hatalmas sikert aratott, így a négy zenész csakhamar úgy döntött, hogy az egyszeri projektet, immár valódi együttesként, tovább folytatja. Azóta Észtország szinte valamennyi folk és jazz fesztiváljának színpadán megfordultak már, de nagy sikerrel szerepeltek az Egyesült Királyságban, Izraelben, Németországban és Finnországban is. A kvartett 2016-ban, az Év legjobb új együttese kategóriában elnyerte az észt folk-zenei Grammyt, idén júliusban pedig Tormisele - Hommage To Veljo Tormis címmel bemutatkozó albumuk is megjelent a német Nordic Notes kiadó gondozásában. A koncert az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő Észt Zenei Hét rendezvénye

Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz nemzetközileg elismert, emblematikus figurája, a magyar jazz kevés Kossuth-díjasainak egyike, aki  a jazzt komolyzenével, népzenével és cigányzenével ötvözve megteremtette saját gipsy-jazz műfaját. Különböző saját formációival, illetve más zenekarok tagjaként is rendszeres vendége az Opus Jazz Clubnak. Az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő, rendkívül sokoldalú művész éppolyan energiákkal dolgozik, mint egész pályafutása során: játszik együttesben és szólóban, saját kompozíciókat és jazz sztenderdeket egyaránt. A Szakcsi trió bőgőse ezúttal is a nagyszerű Orbán György, míg a doboknál régi társát, a Liszt-díjas Kőszegi Imrét láthatja-hallhatja az Opus közönsége.  

A madarak kiszámíthatatlan, meglepő és mégis harmonikus hangjai mindig rabul ejtettek minket. A természetben létezni könnyedén, a földtől elrugaszkodva – ősi vágyunk.Fuvolára - és kistestvérére, a pikolóra – évszázadok óta születnek olyan zenék, amelyek megpróbálják megragadni és megmutatni ezt a bennünk élő vágyakozást, és megjeleníteni ezeket a különleges lényeket. A hangversenyen idillikus, természetfestő zenék mellett olyan, a közelmúltban született művek is felcsendülnek, amelyekben a „madár-lét” virtuozitása és mozgékonysága mellett felsejlik esendőségük és törékenységük is.A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen néhány éve már pikolón is szervezett formában tanulnak játszani a fuvola tanszak hallgatói. Részben ezt a munkát hivatott bemutatni ez a hangverseny.

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk "Moziest" sorozatunkat! A szeptembertől induló új évadban is olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen kedves, fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek majd a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n is oktatja.Sorozatunk decemberi állomásán az 1987-ben bemutatott, Tüske a köröm alatt című drámáját vetítjük, vendégünk lesz a film rendezője, Sára Sándor. TÜSKE A KÖRÖM ALATTmagyar filmdráma, 1987, 91 percrendező: Sára Sándorforgatókönyv: Csoóri Sándorzene: Eötvös Péteroperatőr: Kurucz Sándorvágó: Tuba Marianndíszlet: Statter Máriajelmez: Mialkovszky Erzsébetszereplők: Cserhalmi György, Ráckevei Anna, Reviczky Gábor, Szegedi Erika, Kenderesi Tibor, Koncz Gábor, Tyll Attila, Szirtes Ádám, Éless Béla, Bánffy GyörgyA szakma intrikái, rágalmai elől Hódosi András festőművész kiköltözik egy hortobágyi tanyára. Itt is konfliktushelyzetbe kerül, mert nem tűri szó nélkül, hogy a környék gazdasági és politikai elitje vadászattal és (adócsaló) libatenyésztéssel pusztítsa a természetvédelmi területet. A vezető funkcionárius lánya beleszeret Hódosiba. Apja, hogy korrumpálja, tudta nélkül a libatenyésztési buli részesévé teszi Hódosit is...A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.Vendég: Sára Sándor - rendező

A magukat a „világ legkisebb big-bandje”-ként aposztrofáló Marina & The Kats osztrák trió álomszerű időutazást kínál hallgatóinak Django Reinhart és Cab Calloway korába, az ellenállhatatlan dívák és az érzékien suttogó, varázsos hangú croonerek világába, amikor a mára már szinte elfeledett lindy hop vagy a collegiate shag számítottak a legdivatosabb táncoknak – hogy az út végén aztán finoman visszahozza közönségét az itt és most világába. A lendületes gypsy-jazz gitár, a fürge dallamok, a szellős snare dobok és Marina egyedülállóan elbűvölő hangja nosztalgikus és élvezetes koktéllá keverednek – azonnali mosolygásra késztetve hallgatóikat.  A csapat Small című 2016-os debütáló albuma nagy sikert aratott, a lemezbemutató turné során az Opus közönségét is pillanatok alatt elvarázsolták. Egy évvel később a Marina & The Kats újra stúdióba vonult, melynek eredménye a Wild című dupla vinyl album lett, rajta nem kevesebb, mint 16 új dallal. Természetesen ezúttal is hűek maradtak stílusukhoz és SWING SWING SWING szlogenjükhöz, s több mint száz koncert tapasztalatával a tarsolyukban még mélyebben merültek bele a korszak juke jointjainak és báltermeinek sodró hangzásába. Az Egyesült Államokban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban, Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Franciaországban és Ausztriában folytatott, újabb teljes évnyi intenzív turnéjuknak köszönhetően mára már komoly nemzetközi hírnévre tettek szert. Közeledik a zenekar harmadik születésnapja, így hát keményen dolgoznak a közeljövőben megjelenő harmadik albumukon, melynek anyagából természeten jócskán adnak majd ízelítőt az Opusban is! marina-thekats.com 

A fiatal generáció egyik kiemelkedő énekesnőjét, Gereben Zitát korábban az Emil.RuleZ vokalistájaként, majd a Gringo Sztár együttesből ismerhette meg a nagyközönség. Zita zenei pályája ennél azonban sokkal szerteágazóbb, hiszen saját zenekarával már megannyi sikeres klubkoncerten és fesztiválon bizonyította, hogy bársonyos hangjával rutinosan nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz. Gereben Zita harmadik nagylemeze Az én fesztiválom címet kapta, nem véletlenül: az énekesnő új anyagával fesztiválozni hívja közönségét. Az albumon Zita és zenekara bátran keveri az akusztikus hangzást az elektronikus tánczenével, a jazzel, az R'n'B-vel és a funkkal, melynek eredményeként izgalmas popzenét kapunk. Így – akár egy fesztivál különböző színpadain – a lemezen és a koncerten is mindenki megtalálhatja a kedvére való műfajt. A dalok sokszínűsége azonban egységes stílust tükröz, amely kifinomultan elegyedik a Zitára eddig is jellemző sajátos dallamvilággal. A műfajokat tekintve az énekesnő álláspontja világos: „Azt hiszem, a jövőben is megmaradok ingázónak a zenei stílusok között, nem gondolom, hogy döntenem kellene. A zenére egységében tekintek: nem a stílus számít, hanem hogy egyszerűen jó-e.” Az énekesnő koncertjein olyan utazásra invitálja közönségét, melyet zenekarával együtt elsöprő lendülettel varázsolnak egy nagyszerűen szórakoztató közös élménnyé.

A nevét a robogó, másnéven moped finn elnevezéséből nyert, energikus és virtuóz zenészekből álló finn Mopo trió már egy ideje felbukkant a jazz nemzetközi ízlésformálóinak radar-ernyőjén, köszönhetően a punk, a jazz és a finn természet által inspirált, senkihez sem hasonlítható zenéjüknek. Közel tíz éve nyűgözik le a közönséget Európa, Közép-Amerika és Afrika országaiban. 2016-ban Brémában, az európai jazz legnagyobb éves szakmai seregszemléjén adott koncertjük viharos sikert aratott, az Opus szervezői ekkor határozták el, hogy mihelyt lehetőségük nyílik rá, meghívják a triót a klubba. A Linda Fredriksson szaxofonos, Eero Tikkanen basszeros és Eeti Nieminen dobos alkotta csapat addigra már három albumot is kiadott, a Jee! 2012-ben, a Beibe 2014-ben, míg a a finn énekes-dalszerzővel, Ville Leinonennel közös Laivalla 2016-ban látott napvilágot. A Beibe a Legjobb Jazz Album kategóriában 2015-ben elnyerte a finn Grammyként aposztrofált Emma díjat. Linda Fredriksson már háromszor is felkerült a DownBeat Rising Star listájára, a Mopo pedig az All About Jazz „15 európai jazz csapat, amelyet feltétlenül ismerned kell” listáján szerepelt. Idén februárban megjelent legfrissebb albumuk, a Mopocalypse, ismét igen lelkes fogadtatásban részesült. „A műfaj alap-formátumát jelentő trió felállás  lehetővé teszi e három invenciózus zenész számára, hogy szinte végtelen számú hangzásvilágot fedezzen fel, s legyen képes pillanatok alatt eljutni az édes, táncos dallamoktól egészen a legvérengzőbb sikoltásokig. Magával ragadó és friss!” írta róluk az All About Jazz mopomopo.com facebook.com/MOPOMOPOMOPO instagram.com/mopoband 

Immáron negyedszer lépnek fel a BMC-ben a Magyar Rádió Gyermekkórusának legfiatalabb tagjai, akik nem csupán énekhangjukkal, de hangszerjátékukkal is ünnepi hangulatot varázsolnak. Az Adventi hangversenyre a karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátékával, Jézus születésének eseményeit felelevenítő betlehemes népi játékkal készülnek. A meghitt adventi hangulatot az apróságok előadásában elhangzó hangszeres produkciók varázsolják teljessé. A Magyar Rádió Gyermekkórusának előkészítő kórusában, a Picurkák Kórusában 8-10 éves gyerekek énekelnek. Itt ismerkednek meg a kóruséneklés alapjaival, könnyebb kórusműveket, körjátékokat, népi gyermekjátékokat tanulnak. Az általuk eljátszott betlehemes népi játékot karnagyuk, Vargáné Körber Katalin állította össze és tanította be.

Vajon két különböző korban élt zeneszerző életútja, életműve, valamint a szerep, melyet egyik is másik is a maga korában – bár egymástól több évszázados távolságban – betöltött azért hasonló, mert elsiklunk a különbségek felett, vagy azért, mert valóban van valami lényegi analógia e két alkotói megnyilvánulás között? Az is kérdés, hogy lehet-e bármilyen szempontból két kultúrtörténeti korszakot hasonlónak, vagy analogikusnak tekinteni? Lehetséges-e, hogy két olyan – a szellemi nívó igen magas fokára eljutott – személyiség, mint Du Fay és Bach egészen egyszerűen hasonló kérdésekre hasonló válaszokat talál? Ha ez lehetséges, akkor feltételezhetjük-e az emberi belátásnak azt a szintjét, ahol az egyéni különbségek elenyésznek? Szokás Bach zenéjét a középkori egyházi műzene felől és figyelembevételével értelmezni, de kettejük között minden tekintetbe vehető részletre kiterjedő párhuzam vonására talán még nem került sor. Erre teszünk kísérletet három előadás keretében. Az előadások tematikája nem kronológia szerint halad, hanem a két szerző legfontosabb alkotói döntéseit helyezi egymás mellé; olyan döntéseket, melyek válaszok a személyes életút, a liturgia, a szerelem és a halál közeledtének kérdéseire.

„... ezek a fickók aztán tudják, hogyan kell játszani. De mindenekelőtt tudnak valami olyant mondani, amit más nem. (...) A zene tiszta és gyönyörű, mint egy finn népdal, aztán egyszercsak a zenekar felrúg minden klisét. Egyszerre improvizálnak mind a négyen, s ugyanakkor valami mágikus módon képesek együtt tartani a zenét és az atmoszférát” Katri Kallionpää, Helsingin Sanomat Az OK:KO négyesfogat a finn dobos, Okko Saastamoinen által vezetett, a fiatalabb generáció legrangosabb finn jazz-zenészeiből álló kollektíva. Kompozícióiban Okko nagy hangsúlyt fektet arra, hogy azok tág teret biztosítsanak az improvizációknak, melyek révén a tagok kreativitásuk legjavát adva úgy viszik tovább a zenét újabb irányokba, hogy közben annak lényegéhez hűek maradnak. „Ez a párbeszéd üdévé, rendkívül vibrálóvá és több dimenzióssá teszi a zenénket” mondja Saastamoinen. „Megpróbáljuk a zenekar hangzását mindig frissen tartani, a törékeny hangszövetektől kezdve egészen az izzó hangulatokig.” Azok a zenei hatások, amelyeket a zenekar tagjai Okko szerzeményeihez hozzáadnak, a nyugati zenekultúra bármely szegmenséből érkezhetnek. A kölcsönös bizalom, a zenei játéktér egysége és az improvizáció számítanak kulcsszavaknak. Az OK:KO koncertjeit mindenki olyan intenzív élményként írja le, amely lelki képeket és elmélyült jelenlétet keltenek hallgatóiban. Az OK:KO bemutatkozó albuma, a Land E., tavaly jelent meg az AMP Music & Records kiadónál és igen jó visszhangott kapott.  facebook.com/OKKOband 

"A Játék Éve!Kivel is szeretsz játszani, és mivel szeretsz játszani? Én a Gyerekekkel, a csillogó szempárokkal, a mosoly ívével, a nevetés ritmusával... a csönd csendjével, a duruzsolás dúrjával. Lesz Hangjáték, amikor a g játszik az á-val, a madárcsiripelés az oroszlán ordítással... És ritmusjáték, amikor a Tá játszik a Ti-ti-vel, a szamba a keringővel... a harmóniában a d-moll a C-dúrral, sőt a szójátékban a kevés a merésszel, a lábos a hámossal... Játék, ahol nincs vesztes, és lehet a nyeremény egy zacskó lebbencs... 12 előtt 12 kérdés, és ebéd előtt hazaértek, nem kérdés! Ennyi lesz a Játék Éve,Gyertek Ti is Máté, s Péter.... S Mindmegannyi, kinek lelke, szíve játékra képes!"(Lakatos György)Lakatos György új, hatrészes ismeretterjesztő sorozata a Budapest Music Center könyvtárában!

A Claude Debussy halálának 100 éves évfordulójára szervezett hangverseny műsorán a XX. század kamarazenéjének emblematikus alkotásai, a hangszerjáték csúcsát jelentő művei szerepelnek. A 2003-ban elhunyt Szabó Csaba munkásságáról Szőllősy András így ír: „Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét. S ha majd egyszer, a nem távoli időben képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el.” Szabó Csaba alkotása, a Rondo concertante: Opus parvuum musicale igazi bravúrdarab, mely a népdal közelségével, egyes hang-rendszerbeli jellemzőivel, aszimmetrikus ritmusaival és főleg sodró lendületével, elementáris hatásával hat a hallgatóra. A művet Kodály Zoltán gordonkára és zongorára írott Szonátája követi. Befejezésül két Ravel-mű hangzik fel: a hegedűre és zongorára írt rapszodikus Tzigane, majd az emlematikus a-moll Trió. Ravel először egy 1908-ban írt levelében említette, hogy Triót komponál zongorára, hegedűre és csellóra, de a mű csak 1913-ban nyerte el a formáját. Ígéretet tett a francia háborús erőfeszítések támogatására, de először úgy döntött, hogy befejezi a művet. 1914 augusztus elején is folytatta a munkát a kompozíción, majd katonai szolgálatra jelentkezett a Bayonne-i helyőrségen. Szervezete azonban gyenge volt, a magassága és testsúlya a minimális szint alatt volt, ezért nem vették fel a hadseregbe, a katonai kórházban dolgozott rendőrként. A patriotizmus gyakorlásában egész életére károsította egészségét. A Zongora Trió bemutatója 1915. január 28-án volt a párizsi Salle Gaveau-ban, Alfredo Casella zongoraművész (Párizsban élt olasz zeneszerző, Ravel egyik legközelibb barátja), Gabriele Willaume hegedűművész és Louis Teuillard gordonkaművész közreműködésével a Société Indépendente Társaság koncertjén, de egy háborúban elnyelt országban az esemény kevés figyelmet kapott. Az utókor azóta Ravel egyik tökéletes alkotásaként tartja számon a művet. A Trió első tétele mely egy baszk népzenéből származó, szabálytalan, de könnyed dallammal indul, feldogozása a hagyományos szonáta formát követi. A zongora által megkezdett és a vonósok által átvett fő téma egy érzéki, szorosan tömörített közeli intervallumú dallam, mely az intenzitás csúcsáig emelkedik, egy gyönyörű téma, mely a hegedű nagy" iránytűjén" keresztül kapja íves vonalát. A kidolgozás kizárólag a fő témával foglalkozik, és így tökéletesen vezet a visszatérésbe, ahol a fő és a második téma rövidített változatai egyensúlyt, megnyugvást eredményeznek. A fő téma egyik részlete a coda "felett" helyezkedik el. A második tétel Pantoum néven, a Trió scherzójaként szolgál. A pantun egy malaiziai költői forma. Victor Hugo, Charles Baudelaire és más francia XIX. századi írók egyes műveikben alkalmazták a pantunt, és Ravel ennek a technikának a zseniális analógiáját követi, a scherzo helyére helyezve. A harmadik tétel egy passacaglia, régi barokk forma, melyben a dallam többször érintetlenül megismétlődik, de különböző ellenpontokkal és harmóniákkal minden egyes újbóli megjelenésnél. Ennek a Passacaille-nak a témája egy zseniális dallam, mely először a zongora mély basszus regiszterében szólal meg,mielőtt más instrumentális területekre vándorolna. A Finálé egy óriási töltetű zene, melynek lázas, elnyomott érzelmeit pontosan a melodikus és ellentmondásos vonalak tisztasága és a szonáta-rondó forma integritása határozza meg.

Az európai jazz már régen kilépett az amerikai őshaza árnyékából: önállóságának újabb bizonyítéka a The History of European Jazz című könyv, az európai jazz történetének első átfogó feldolgozása. A legnagyobb európai jazz-szervezet, a Europe Jazz Network és az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával az angol Equinox Könyvkiadó gondozásában megjelent 750 oldalas, 250 fotóval illusztrált kötet 45 szerzője a zene kialakulását és fejlődését a kezdetektől 2000-ig országonkénti bontásban, társadalmi és kulturális összefüggésekbe ágyazva tekinti át. A kontinens jazzéletét nyolc régióra osztva mutatják be: Nyugat-Európa, Skandinávia, Közép-Európa (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Ausztria, Svájc), Kelet-Európa, Nyugat-Mediterrán, Baltikum, Délkelet-Európa, Európa/Ázsia. Az országok jazztörténetét olyan általános témák egészítik ki, mint a korai afrikai-amerikai előadók szerepe, az országhatárokon átívelő (cigány és zsidó) hagyományok, az avantgárd dialógusok, a jazzfilmek és fesztiválok. A további tájékozódást és kutatómunkát a fejezetek végén ajánlott szakkönyvek és lemezek listája segíti. A kötet szerkesztője Francesco Martinelli olasz jazztörténész, a szerzők az adott országok és témák avatott ismerői. A magyar fejezet megírására Turi Gábor szakíró kapott felkérést. Turi Gábor (1951) dolgozott újságíróként, szerkesztőként; Londonban kulturális attaséként, Washingtonban sajtóattaséként képviselte Magyarországot; Debrecenben kulturális és külügyi alpolgármestereként is tevékenykedett. Rendszeresen publikál a jazzről, az évtizedek során több száz írása, tanulmánya jelent meg hazai és külföldi lapokban, folyóiratokban. Két könyvet is megjelent: Azt mondom: jazz (Zeneműkiadó, 1983), A jazz ideje (Osiris, 1999). Kétszer a Magyar Jazz Szövetség alelnökének választották; munkásságát a szövetség 2013-ban Pernye András-díjjal ismerte el. Amerikai jazznapló című új könyve megjelenésre vár. Az este házigazdája Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, A magyar jazz története című könyv szerzője, vendége Turi Gábor, a magyar fejezet szerzője. A kötet közvetlenül az Equinox Kiadótól rendelhető meg, az egyes fejezetek a kiadó honlapján külön-külön is megvásárolhatók, az előszó, a bevezető és a tárgymutató díjtalanul letölthető: www.equinoxpub.com

A magyar szabadzene – nem free-jazz – ősforrása és géniusza Szabados György volt. Az ő nevéhez kötődik az Adyton című korszakalkotó lemez és a legnagyobb általa vezetett szabadzenei formáció a MAKUZ is. Grencsó István alapító és a Kollektíva, valamint a kuratórium tagjai azért hozták létre az Adyton Művészeti Alapítványt, hogy Szabados zenei örökségét, azaz a szabadzene továbbélését és az ezzel összefüggő alkotómunkát segítse, támogassa. 1975 és 1988 között Szabados saját kortárs zenei műhelyt vezetett a Kassák klubban, s ott tartották meg évről-évre a – mára már legendássá vált – Kassák Karácsonyokat is. Ezek emlékét ápolják és viszik tovább a maguk módján az Adytonosok. Idei karácsonyi rendezvényük immár a negyedik a sorban. Az elsőt 2015-ben az A38 hajón tartották hagyományteremtő szándékkal, majd a rákövetkező két évben Pintér Sonja adott otthont ennek az ünnepnek a Karinthy Szalonban. Az Opus Jazz Club megtiszteltetésnek tekinti, hogy 2018-ban a rendezvény házigazdája lehet. Az idei Adyton Karácsonyon sokféle formációban lesz hallható a mai és a régebbi idők szabadzenéje. Az alapot a Grencsó Kollektíva alkotja, mely erre az alkalomra is – mint mindig – a nyári Adyton képzéseken részt vett új nemzedékkel és más művészekkel egészül ki a rendezvény folyamán.  Az esemény a szokásostól eltérően 7 órakor kezdődik, s a hagyománynak megfelelően először az idei Adyton táborról készült rövid összefoglaló film vetítésére kerül sor. Ezt követően a Grencsó Kollektíva mutatja be Szabados György szerzeményeiből összeállított programját. A szünet után az Adyton Karácsony résztvevői változatos szabad formációkban lépnek színpadra. A szabadzene művelését és terjesztését az Adyton Alapítvány többféleképpen is segíti: - Nyaranta egyhetes szabadzenei képzést, „Adyton-tábort” szervez, 2018-ban immár negyedik alkalommal - Esszék címmel sorszámozott, díszkiadású tripla albumot jelentetett meg az idén - Szervezi és formába önti a szabadzenével összefüggő produkciókat, műveket, ötleteket - Összehangolja és hatékonnyá teszi az Adyton holdudvarához tartozó művészek és civil személyek segítőkészségét A belépőjegyek megvásárlásával az esemény résztvevői az alapítvány működéséhez nyújtanak támogatást.

A nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, idehaza és külföldön is rendkívül népszerű fúvósunk, Borbély Mihály, előadóművészként és zeneszerzőként egyaránt a magyar jazz egyik meghatározó figurája. Kvartettjét, a Borbély Műhelyt valamikor az ezredforduló táján alakította meg olyan muzsikustársakkal, akik az övéhez hasonló zenei elképzeléseikkel kezdettől fogva aktív részt vállaltak a kvartett jellegzets, egyéni stílusának kialakításában. Darabjaikban a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének markáns jelenléte organikusan ötvöződik a jazz különféle irányzataiból, vagy éppen a huszadik századi klasszikusok zenéjéből táplálkozó elemekkel. Izgalmas dallamfordulatok, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusok, líraiság és energia, minduntalan átszőve az improvizációk frissességével és spontaneitásával – aligha véletlen, hogy legutóbbi lemezük, a BMC Recordsnál két éve megjelent Be by Me Tonight / Gyere hozzám estére! a Gramofon Klasszikus és Jazz magazin „Az év legjobb magyar jazzlemeze” kategóriájának megosztott győztese lett tavaly.  A csapat január elején veszi fel a BMC stúdiójában következő albumát, melyen a zenekarvezető elmondása szerint a hagyományos fafúvós hangszerek – tárogató, klarinét, basszusklarinét és furulyák – az eddig megszokottnál is erőteljesebb szerephez jutnak. Mostani koncertjük során jócskán adnak majd ízelítőt ebből az új zenei anyagból is.

A Lombardiából érkező Clock’s Pointer Dance kvintett 2015 októberében alakult az első Annecy JazzForum alkalmából, ahol hazájuk egyik legfontosabb jazz rendezvényét, a ClusoneJazz Fesztivált képviselték. Azóta folyamatosan dolgoznak és játszanak együtt, s időközben felvették, majd tavaly az UR Records kiadónál meg is jelentették a zenekar nevét viselő első albumukat. A bőgő nélküli kvintett erőteljes fúvósszekciója a jazz, míg gitár-dob összeállításu ritmusszekciója inkább a rock világát idézi. A zenészek – mindnyájan egyben szerzők is – kollektív munkával, tudásuk legjavát adva alakítják ki az egyes darabok ideális hangzását, s a zene így az egyes tagok zenei tapasztalatainak és inspirációinak egyfajta szintézise. Széleskörű repertoárjuk a formailag és hangázásában is hagyományosabb jazz kompozícióktól kezdve a rockosabb darabokon át egyészen a szabad improvizációkig terjed. „A kvintett tagjai tagjai a jazz, a rock és a funk területén szerzett változatos stilisztikai élményeik és tapasztalataik energikus keverékét nyújtják zenéjükben. [...] Míg a fúvósok jól felismerhető egyéni hangzásaiból kialakított izgalmas polifóniák és vibráló uniszónók rendkívül hatásosak, legalább annyira figyelemre méltóak a gitáros Bonifati harmonikus textúrái (kiváltképp zsigerből jövő kalandozásai a rock világába) és Sala gyakorlott, néha puszta kézzel előadott dobolása úgy ritmikailag, mint tónusaiban”, írta Ernesto Scurati jazz újságíró első albumukról. Bár a csapat tagjai valamennyien 35 éven aluliak, már komoly művészi és szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek a nemzetközi jazz színtéren is, a velük együttműködő zenészek között ott találjuk Dave Liebman, Dave Douglas, Aruan Ortiz, Cyro Baptista, Mike Westbrook, Adam Rudolph, Keith Tippett, Chris Cutler, Karl Berger, Stefano Battaglia, Paolo Fresu, Giovanni Falzone, Paolo Botti, Tino Tracanna vagy Roberto Bonati nevét is. A koncert az I-Jazz association támogatásával valósul meg

Pátkai Rozina, az olasz gyökerekkel rendelkező magyar énekesnő pályáját klasszikus énekléssel kezdte, majd elsősorban örökzöld brazil bossa nova dalok hazai előadójaként vált ismertté. Az elmúlt években számos alkalommal meglepte közönségét, először elektronikus zenei kísérleteivel, később rajzaival, kollázsaival, fotóival keltett nagy feltűnést. Kamaratrióját ugyancsak kísérletező attitűddel rendelkező zenészek alkotják: Ávéd János kortárs zeneszerző, jazz-szaxofonos és a Montreux-i Gitárverseny különdíját is elnyert Ifj. Tóth István gitárművész. A trióhoz a Taladim című új lemezen és a lemezbemutató koncerten napjaink magyar komolyzenei életének egyik legismertebb előadója, a csellista Rohmann Ditta és a mostanra már nemzetközi jazz zenei színtéren is elismert Dés András csatlakozik.

Az Oláh Kálmán Sextet hangzása jól megformált, több részből álló, helyenként klasszikus zenei formákra alapozott kompozíciókra épül, melyekben erősen érzékelhető a bartóki harmóniavilág, mindamellett az igazi dzsesszes lüktetés és az improvizáció sem szorul háttérbe bennük. Hangszereléseikben az akusztikus hangzás, a természetes dinamikai egyensúly dominál. A zenekar kiváló szólistái, valamint a ritmusszekció rendkívül kreatív, gyakran kollektív improvizációi és a különleges, modern szerzemények együttesen újszerű, igazi XXI. századi kamarazenét eredményeznek.

Az 1961-ben New Yorkban rögzített Nancy Wilson/Cannonball Adderley címet viselő album Nancy Wilson éneksnő és Cannonball Adderley altszaxofonos zenei együttműködésének kitűnő dokumentuma. A 7:5 arányban vokális illetve instrumentális zenei anyag egyik fénypontja Nat Adderley puha kornettjátéka Wilson énekhangjának aláfestéseként, különösen a Save Your Love for Me és a The Old Country című szerzeményekben (az előbbi első pár taktusában a So What-ot idézi Miles Davis legendás Kind of Blue sessionjéről). Mindehhez társul Cannonball Adderley swingelő, bopos, mindvégig jelenlévő altszaxofonja, kiegészítve Joe Zawinul érzékeny kíséretével és a kitűnő Sam Jones / Louis Hayes ritmusszekció játékával, mely egyúttal remekül ellenpontozza az instrumentális darabok erőteljes fúvós betéteit is. „Tekintettel a lemez dalaira és kiemelkedő előadóira, bármilyen komolyabb jazzgyűjtemény, amelyből ez a klasszikus album hiányozna, számomra értelmezhetetlennek tűnne”Dave Nathan - Allmusic

Lassan már hagyomány, hogy az Opus Jazz Club évzáró koncertjén hazánk egyik legmarkánsabb zenekarát, a Dresch Quartetet köszönthetjük. Fellépésük kétségkívül méltó befejezése a klub idei, összesen 236 koncertet számláló évadának. A Dresch Quartet évtizedek óta járja következetesen és magabiztosan a saját útját a magyar népzene és az afroamerikai jazz egyéni – a zenekarvezető és a mindenkori tagok által közösen kialakított – ötvözetével. Elkötelezettség a zenei koncepcióban, tisztelet és alázat a források iránt, kiemelkedő muzsikusok, új és örökzöldnek számító Dresch-szerzemények, sztenderdek Dresch-módra – mindezek együttese adja azt a zenei élményt, amit a kvartett koncertjeinek közönsége minden esetben az újszerűség élményével gazdagodva tapasztalhat meg.

Nos ez az egész úgy kezdődött, hogy az angolok kitalálták a divatos zenét, ami megtetszett a frankoknak – no és a flamandoknak is. Csináltak is belőle olyan slágereket, aminek senki nem tudott ellenállni. De, amint az közismert, senki sem lehet próféta a saját hazájában: ezért Dufay és barátai, illetve tanítványai mertek nagyot álmodni és elmentek Itáliába – jobb az idő, jobban is fizetnek, nem is beszélve az ételekről, italokról és még sorolhatnánk... És ugyan egy belga nem csinál nyarat, de több tucat már annál inkább – így lett a burgundiai iskolából európai szintű zenei bevándorló hadjárat – és hogy jót tett-e nekünk és az európai zenének a franko-flamand zenei bevándorlás: nos, erre egyértelmű választ ad a Szent Efrém Férfikar koncertsorozata. A burgundiai iskola a 15. században egyet jelentett a modern zenei nyelvvel – Dufay és Binchois angol mintát követve alakították ki a következő századokat meghatározó franko-flamand vokálpolifóniát. A Szent Efrém Férfikar sorozatának első estéjén megjelenik az a zenei alapkő, amit a reneszánsz korban tettek le flamand mesterek, azonban az Aura Musical segítségével időben egészen 17–18. századig utazunk előre, hogy egy korszakos frank zseni munkásságába is belekóstoljunk – Jean-Philippe Rameau műveibe, aki szintén Burgundia szülötte volt.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy az angolok kitalálták a divatos zenét, ami megtetszett a frankoknak – no és a flamandoknak is. Csináltak is belőle olyan slágereket, aminek senki nem tudott ellenállni. De, amint az közismert, senki sem lehet próféta a saját hazájában: ezért Dufay és barátai, illetve tanítványai mertek nagyot álmodni és elmentek Itáliába – jobb az idő, jobban is fizetnek, nem is beszélve az ételekről, italokról és még sorolhatnánk... És ugyan egy belga nem csinál nyarat, de több tucat már annál inkább – így lett a burgundiai iskolából európai szintű zenei nyelv – és hogy jót tett-e nekünk és a kontinens zenéjének a franko-flamand muzsikusok bevándorlása: nos, erre egyértelmű választ ad a Szent Efrém Férfikar koncertsorozata. Oltremontani – Azok, akik a hegyeken túlról jöttek. Így nevezték Itáliában azokat a franko-flamand komponistákat, akik az észak-itáliai hercegi udvarokban szolgáltak és munkásságuk alapjaiban meghatározta a zenetörténet fejlődési irányát. A Szent Efrém Férfikar sorozatának második estéjén a „gyüttment” zeneszerzők több generációja mutatkozik be: Dufay, Josquin, Ockeghem, Obrecht és Lassus szakrális művein keresztül megtapasztalhatjuk, hogy milyen volt az az egyedülálló zenei nyelv, aminek még a híresen büszke itáliaiak sem tudtak ellenállni.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy az angolok kitalálták a divatos zenét, ami megtetszett a frankoknak – no és a flamandoknak is. Csináltak is belőle olyan slágereket, aminek senki nem tudott ellenállni. De, amint az közismert, senki sem lehet próféta a saját hazájában: ezért Dufay és barátai, illetve tanítványai mertek nagyot álmodni és elmentek Itáliába – jobb az idő, jobban is fizetnek, nem is beszélve az ételekről, italokról és még sorolhatnánk... És ugyan egy belga nem csinál nyarat, de több tucat már annál inkább – így lett a burgundiai iskolából európai szintű zenei nyelv – és hogy jót tett-e nekünk és a kontinens zenéjének a franko-flamand muzsikusok bevándorlása: nos, erre egyértelmű választ ad a Szent Efrém Férfikar koncertsorozata. A Reneszánsz FM egy képzeletbeli esti adásába csöppenünk bele a Szent Efrém Férfikar sorozatának záró estjén – ez a 16. század elejének legmenőbb slágerlista-műsora... A gond csak az, hogy ekkor még nem találták fel a rádióhullámokat, ezért hogyha valaki meg akarja hallgatni a kedvenc slágerét, akkor be kell mennie a stúdióba és el kell játszania – énekelnie. A kor legdivatosabb és legnépszerűbb dallamai csendülnek fel egy pörgős rádióműsor keretein belül, a legváltozatosabb előadók tolmácsolásában – akiket minden esetben a Szent Efrém Férfikar testesít meg.

A német szaxofonos, Daniel Erdmann triója Théo Ceccaldi francia hegedűssel és a jelen esetben vibrafonon játszó Jim Hart angol ütőssel három rokon lélek örömteli találkozása, igazi zenei különlegesség. A Velvet Revolution erős szellemiségű, sziporkázó zenei ötletekkel és fantáziával bíró igazi európai csapat, amely bárhol, bármely színpadon azonnal képes rabul ejteni közönségét. A trióban nemcsak a hangszerek kombinációja egyedülálló, ugyanez vonatkozik a művészek számtalan forrásból táplálkozó játékára is, mely egyszerre független és egymásra figyelő. Pontosan tudják, mit mikor kell játszaniuk, hogyan érkezzenek meg hárman háromfelől egyszerre egy-egy erőteljes közös témához úgy, hogy az tökéletesen egyesítse a megkomponált és az ott és akkor, abban a pilanatban megszülető alkotás élményét. Nagyszerűek a változó hangulatok teremtésében is, egyik pillanatban drámaian súlyosak, a következőben tüzesen felvillannak, majd hirtelen halk sutogássá változik zenéjük. Többszörös díjnyertes lemezük, a BMC Recordsnál két éve megjelent A Short Moment of Zero G után ezen a koncerten mutatják be a Daniel Erdmann által komponált új anyagukat, melyet a rákövetkező napokban vesznek lemezre a BMC stúdiójában.

Oláh Szabolcs gitáros-zeneszerző 2012-ben alapította meg kvintettjét a magyar jazz-élet meghatározó egyéniségeivel. 2012 és 2016 között három albumot is – Connection, Gleam, Álomösvény – kiadtak a zenekarvezető kompozícióval. 2018-ban a Klimász Tamás bőgős és Csízi László dobos személyében megújult felállású zenekar számára Szabolcs vadonatúj repertoárt is komponált Crystal Brook címmel, melyet az Opus Jazz Clubban, a mostani koncerten hallhat először a közönség. Ahogy a projekt címe is sejteti, nagyon letisztult, dallamos anyagról van szó, melyben kitűnően érvényesül úgy a zenekarvezető jellegzetesen egyéni és friss melódia- illetve harmóniavilága, mint a zenekar modern, kreatív jazz-felfogású megszólalása, valamint tagjainak a témákat elegánsan kidolgozó, nagyszerű improvizációi. Oláh Szabolcs 2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-gitár szakán. A Szolnoki Dóra Quintet és a Fekete-Kovács Quintet mellett többek közt a Modern Art Orchestrában, valamint Szőke Nikoletta Triójában és Szendőfi Balázs Piccolo Inn nevű zenekarában hallhatta gitározni a közönség. Meghatározó volt számára Dés András Triója és saját, 2002-ben alapított formációja, az Oláh Szabolcs Quartet is. A zenekarvezetőt a gitározással párhuzamosan mindig is foglalkoztatta a zeneszerzés. Saját quartetje mellett évekig a Modern Art Orchestra egyik szerzője, hangszerelője volt. A Dés András által létrehozott Konzervnyitó Akciócsoport meghatározó zenekar volt Szabolcs számára, folyamatos zeneszerzésre inspirálta. Oláh Szabolcs munkásságát számos díjjal jutalmazták. Többek között 2004-ben a Magyar Jazz Szövetség versenyén a legjobb hangszerelő díját nyerte el. Ugyanezen a versenyen 2014-ben övé lett a legjobb kompozíció. Gitárosként 2008-ban Artisjus díjat kapott a magyar zeneművek bemutatásában végzett tevékenységéért. szabolcsolahmusic.com facebook.com/olahszabolcsquintet facebook.com/szabolcsolahmusician 

„A Toulouse-i székhelyű zenekar hitelesen izgalmas zenéjében az archetipikus gall különcséget kimagasló technikai képességekkel kombinálja, kibújva bármiféle besorolás alól.” Ian Mann - The Jazz Mann„A Pulcinella a francia jazz derűs oldalát mutatja meg zamatos szaxofon- és harmonikajátékával” Peter Bacon - Birmingham Post„A zenekar a hangok bájosan mókás palettáját teremti meg . ... Szeszélyes, gótikus cirque noirjuk kavargó hangzásvilága egyaránt merít a jazzből, tangóból és az alternatív rockból.” Matthew Wright - The Arts Desk  A franciák iránti elfogultsággal aligha vádolható angolszász sajtó fenti idézetei jól illusztrálják a Toulouse-i jazz szcéna négy jelentős alakja által alapított Pulcinella magával ragadó energiáját és termékeny képzeletét. Az eredetileg a 17. századi commedia dell’arte által teremtett klasszikus karakterhez persze extravagáns, nagyvonalú és dinamikus zene illik. A kompozíciókból és hangszerelésekből kibomló különleges és egyedi történeteik révén bepillanthatunk a Pulcinella invenciózus, eredeti zenei világába. Aligha lehetne őket bárhová is besorolni, hiszen zenéjük telis-tele van színekkel és kiszámíthatatlan karakterekkel. A Pulcinella „mindenevő”, a dzsessz valamennyi válfaját játsszák, de szeretik a rockot és a tangót, s a musette éppúgy rajongásuk tárgya, mint a kelet-európai zene ..., ha mindezzel csillogóbbá és, színessebbé varázsolhatják zenei történeiket. 2008 óta több mint 400 koncertet adtak szerte a világon, köztük olyan fesztiválokon, mint a Jazz in Marciac, London Jazz Festival, Jazz sous les Pommiers, vagy a Koktebel Jazz Festival. Az Opus látogatói először 2015 nyarán hallhatták a csapatot a klubban, aztán két éve januárban már BMC-s lemezfelvétel előzte meg második fellépésüket. A 2017 nyarán megjelent 3/4 d’once Franciaországban és másutt is igen pozitív kritkákat kapott, amit nagysikerű francia és európai turnéjuk követett. Közben elkészültek újabb anyagukkal, melyet ismét a BMC stúdiójában vesznek fel, az Opus-beli koncertet követő napok során. A lemez várhatóan 2019 őszén jelenik meg a BMC Records kiadásában, anyagát most játsszák először nyilvánosan. pulcinellamusic.com 

Guillaume de Machaut (c1300–1377) a nyugati zene történetének egyik legjelentősebb alakja. Korának összes fontos műfajában senkihez sem hasonlítható színvonalon alkotott; újításai futótűzként terjedtek. Az ő művészetéből jött létre a reneszánsz zenéje, és azon keresztül meghatározó jelentőségű lett minden későbbi stílusra nézve. Öntudatos zeneszerzői és költői habitusa fél évezreddel előzte meg korát: mintha ő lenne az első avantgárd művész. Négy előadásunkban és a hozzájuk tartozó koncertekkel e nagy komponista zenei hallását igyekszünk megérteni: annak eredünk a nyomába, hogy a kor legerősebb szellemi áramlatai miként jelentek meg zenei elemekként Machaut gondolkozásában.

A muzsikus kortársak egészen biztosan irigykedtek Haydnra, amiért egy olyan nagyigényű, művelt és választékos zenei ízlésű herceg közelében dolgozhatott, mint Esterházy „Fényes” Miklós, aki virágzó, operajátszást is magába foglaló zenei életet teremtett kismartoni és fertődi kastélyában. Haydn számára a hercegi szolgálat időszakában minden feltétel adott volt ahhoz, hogy korának legünnepeltebb zeneszerzőinek sorába emelkedjen. Manapság viszont inkább a hercegre szoktunk irigykedni, mert egy olyan zenei géniusz közelében élhetett évtizedeken keresztül, mint Joseph Haydn. A Budapesti Vonósok három koncertből álló hangversenysorozata a korai daraboktól indulva, két évtized szimfóniatermésének izgalmas keresztmetszetét mutatja be, mely egyben betekintést is enged egy műfaj születésébe és felvirágzásába. Az első koncerten azokkal az 1761 nyarán bemutatott szimfóniákkal találkozhatunk, melyek portrészerűen mutatják meg Haydn válogatott muzsikusokból álló együttesét. Ezek az egészen különleges, a barokk concerto és szvit jegyeit is magukon viselő darabokban Haydn minden egyes kollégájának adott valamilyen érdekes, feltűnő vagy csak egyszerűen hálás feladatot. A második koncert műsorán a kísérletező Haydn két egészen különleges szimfóniája szólal meg, a harmadikon pedig olyan kibővített apparátusra hangszerelt kompozíciók, melyek a párizsi és a londoni sorozatok lehengerlő stílusát jósolják. A művekről ismertetőt tart és vezényel: Vashegyi György, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítója és művészeti vezetője.

"A Játék Éve!!!Kivel is szeretsz játszani, és mivel szeretsz játszani??? Én a Gyerekekkel, a csillogó szempárokkal, a mosoly ívével, a nevetés ritmusával... a csönd csendjével, a duruzsolás dúrjával. Lesz Hangjáték, amikor a g játszik az á-val, a madárcsiripelés az oroszlán ordítással... És ritmusjáték, amikor a Tá játszik a Ti-ti-vel, a szamba a keringővel... a harmóniában a d-moll a C-dúrral, sőt a szójátékban a kevés a merésszel, a lábos a hámossal... Játék, ahol nincs vesztes, és lehet a nyeremény egy zacskó lebbencs... 12 előtt 12 kérdés, és ebéd előtt hazaértek, nem kérdés!!! Ennyi lesz a Játék Éve,Gyertek Ti is Máté, s Péter.... S Mindmegannyi, kinek lelke, szíve játékra képes!!!"(Lakatos György)Lakatos György új, hatrészes ismeretterjesztő sorozata a Budapest Music Center könyvtárában!

A zenei interakciós terápia szerepe autizmussal élő óvodások és családjaik komplex segítő programjában.Miért rendkívüli jelentőségű az intenzív korai fejlesztés az autizmussal élőknél? Hogyan lehet zenés kísérettel, énekkel kommentálva, tükörként jelen lenni a fejlesztő helyzetben? Érthetőbb az énekelt információ, mint a próza? Milyen az a képzés, ahol a szülőkkel és az önkéntes segítőkkel közösen fedezzük fel az adott gyermek kincseit és fejlesztésre váró területeit? Vető Anna első diplomáját 1993-ban szerezte a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. 1991-ben magyarra adaptálta az értelmi akadályozottsággal élők zeneoktatására szolgáló német ULWILA zenepedagógiai módszert, megalapította a „Zene mindenkié” Egyesületet. (Az itt alakított zenekar a későbbi Parafónia). Orff terápiát tanult Salzburgban, zenei interakciós terápiát Nottinghamben, autizmust az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karon, coachingot Münchenben. 2013 óta a Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő Programjának vezetője, ahol 30 család komplex kísérésével foglalkoznak önkéntes segédterapeuták bevonásával. A Zeneterápiás szakmai klub zeneterapeuták, a zeneterapeutákkal együttműködő orvosok, egészségügyi, pedagógiai és szociális szakemberek, valamint a zeneterápia iránt érdeklődők és érintettek találkozóhelye. Az előadásra a szakembereken kívül szeretettel várjuk az érintett családtagokat, ismerősöket is. A program ingyenes és minden érdeklődő számára nyitott! Az előadásról videofelvétel készül!A Zeneterápiás Klub házigazdái: Ittzés Zsuzsa és Kovács Petra A Zeneterápiás Klub YouTube csatornája:

A színpadon húsznál is több hangszer, s mindehhez csupán három zenész… ez nem lehet más, mint az osztrták Random / Control! A kiemelkedő művészi teljesítményéért hazájában többszörösen is díjazott, európai hírű David Helbock a legkülönfélébb billentyűs hangszereken játszik, Johannes Bär – trombitától basszus-szánykürtön át tubáig bezárólag – a rézfúvósok egész sorát szólaltatja meg, míg Andreas Broger a fafúvósok – szaxofonok, klarinétok, fuvola, furulya – mestere. A csapat 4 évvel ezelőtt kápráztatta el először az Opus közönségét, az akkor megjelent Think of Two lemezük anyagával. Azóta David Helbock másik, úgymond „klasszikus” zongoratriójával már többször is fellépett a klubban, most viszont ismét a Random / Controllal érkezik, annak apropóján, hogy Tour d’Horizon - From Brubeck to Zawinul  címmel a neves ACT Music kiadónál végre megjelent a csapat legfrissebb lemeze. Az album anyagát David Helbock kedvenc jazz zongoristái inspirálták, akiknek minden bizonnyal legismertebb, egytől-egyig a jazz mérföldköveinek számító darabjait dolgozta át különleges hangszer-összeállítású triójára. Így kaphatott teljesen új köntöst többek között a legendás Watermelon Man Herbie Hancocktól, vagy a Bolivia Cedar Waltontól – de olyan egészen finom, légies darabok, mint például Keith Jarrett My Songja is merőben új fényben ragyognak fel. Az évek során a Random / Control teljesen egyéni zenekari hangzást alakított ki. Bár az osztrák népzenétől a saját kompozíciókon át – például még 2009-ben, egy nagyszabású projekt keretében Helbock egy teljes éven át minden áldott nap komponált egy darabot – a mostani, afféle „zongoristák toplistája” válogatásig bezárólag a legkülönfélébb „nyersanyagokkal” dolgoznak, a zenekar hangzása mindig hamisítatlan Random / Control, azaz szédítő hullámvasutazás fülnek és szemnek egyaránt. Kihagyhatatlan élmény!

Két hegedű, egy brácsa, egy cselló és az emberi hang – mindössze ennyiből áll a két osztrák, egy tajvani és egy holland zenész alkotta, komoly múltra visszatekintő radio.string.quartet zenei eszköztára. Ezzel alkották meg legújabb, In Between Silence című albumukat is, melynek zenéjét tréfásan a CrossoverJazzClassicPopFusionRockNewMusicElectronic jelzővel aposztrofálják; de mivel ez így elég rettenetesen hangzik, a jobb megértés érdekében gyorsan hozzáteszik azoknak a művészeknek a névsorát is, akik az elmúlt években inspirálólag hatottak művészetükre: Nine Inch Nails, Franz Schubert, Feist, e.s.t, Arvo Pärt, Bugge Wesseltoft, Sidsel Endresen.  Mióta a John McLaughlin vezette Mahavishnu Orchestra és a Weather Report műveinek szentelt első produkcióikkal berobbantak a zenei életbe, a radio.string.quartet páratlan hírnévre tett szert. A bécsi négyesfogat azóta is magasan tartja a mércét: az In Between Silence társ-producere nem kisebb személyiség, mint Bugge Wesseltoft, a NuJazz norvég úttörője volt. A stúdióban élőben felvett album anyagát az utómunkák során további hangmintákkal és overdubokkal dúsították, de zenei horizontjukat a kvartett története során első ízben megjelenő énekhang is jelentősen szélesítette. „Nagyon vágyódtunk a szépségre és a nyugalomra” mondja Bernie Mallinger hegedűs arról az érzésről, ami hatodik lemezük dalainak megírása során leginkább jellemezte őket. Az In Between Silence nagyszerű dinamikájú anyag, mely nem riad vissza sem a kísérletezéstől, sem a fülbemászó dallamoktól, vagy a varázslatos hangzásoktól. Legszemélyesebb történeteiket teszik át zenére: művészetüket Mallinger éppenséggel olyan forgatókönyvekként írja le, amelyek zenei képekben megfogalmazva válnak valósággá.  Végtelen nyugalom a kezdet kezdetén s határtalan csend, miután minden véget ért – s mi történik e kettő között? Az In Between Silence az emberi lét ciklusainak zenei megfeleltetéseként is hallgatható, vagy ahogy a radio.string.quartet fogalmaz: „Az élet dalát játsszuk, telis-tele káosszal, energiával és szépséggel.”  radiostringquartet.net 

Valószínűleg Händel maga azon csodálkozna, hogy miért csak most? Azon pedig végképp fennakadna, hogy Bach előbb került terítékre nálunk, mint ő. Pont egyidősek voltak, Händel csak néhány évvel élte túl szaktársát, és mindkettejük látását ugyanaz a kuruzsló tette végleg tönkre utolsó éveikben. Händel viszont világsztár és dúsgazdag ember volt, míg Bach csupán egy elismert kántor, szerény körülmények között. Händel megfordult Európa legfontosabb udvaraiban, Bach egész életében egy pár kilométeres körön belül mozgott csupán. Ma mégis: Bachról szinte mindent tudunk, Händel régi dicsősége pedig mintha megkopott volna kissé. Itt az ideje, hogy belássuk: egy évben akár két korszakos zseni is születhet. És 1685-ben éppen ez történt. Händelt végül is az énekesek emelték arra a magaslatra, ahová őelőtte szerző még nem emelkedett, bár saját maga valószínűleg utálná ezt a felvetést. Hihetetlen operai sikerei hozták meg számára a világhírt, bár a köztudottan tüzes temperamentumú mester sokszor a tettlegességig fajult veszekedések árán tudta csak kordában tartani a kor szupersztárjait, az énekeseket – akikről egyébként sem volt túl nagy véleménnyel. Hogy mit gondolna Baráth Emőkéről, hazánk legelismertebb Händel énekeséről? Ezt önöknek kell eldönteniük ezen az estén, ahol végigszaladunk a hihetetlen életmű fontosabb sarokpontjain, egy igazán egyedülálló áriaest keretei között.

Valószínűleg Händel maga azon csodálkozna, hogy miért csak most? Azon pedig végképp fennakadna, hogy Bach előbb került terítékre nálunk, mint ő. Pont egyidősek voltak, Händel csak néhány évvel élte túl szaktársát, és mindkettejük látását ugyanaz a kuruzsló tette végleg tönkre utolsó éveikben. Händel viszont világsztár és dúsgazdag ember volt, míg Bach csupán egy elismert kántor, szerény körülmények között. Händel megfordult Európa legfontosabb udvaraiban, Bach egész életében egy pár kilométeres körön belül mozgott csupán. Ma mégis: Bachról szinte mindent tudunk, Händel régi dicsősége pedig mintha megkopott volna kissé. Itt az ideje, hogy belássuk: egy évben akár két korszakos zseni is születhet. És 1685-ben éppen ez történt. Händelt végül is az énekesek emelték arra a magaslatra, ahová őelőtte szerző még nem emelkedett, bár saját maga valószínűleg utálná ezt a felvetést. Hihetetlen operai sikerei hozták meg számára a világhírt, bár a köztudottan tüzes temperamentumú mester sokszor a tettlegességig fajult veszekedések árán tudta csak kordában tartani a kor szupersztárjait, az énekeseket – akikről egyébként sem volt túl nagy véleménnyel. Hogy mit gondolna Baráth Emőkéről, hazánk legelismertebb Händel énekeséről? Ezt önöknek kell eldönteniük ezen az estén, ahol végigszaladunk a hihetetlen életmű fontosabb sarokpontjain, egy igazán egyedülálló áriaest keretei között.

Egyöntetű vélemény: a jazz koncertpódiumon való megjelenése a bebop korszakához köthető. Emblematikus muzsikusok, mára jazz-ikonokká vált személyiségek rakták le e stílus alapjait, belőlük „táplálkozik”, alakul a mai jazz is. Számtalan előadó és egyéni út, a gyökerek mégis ide kötnek, ide vezetnek vissza. A zenekar az ún. „mainstream” jegyeit hordozza, programjuk tisztelgés a nagy elődök és követőik előtt, természetesen a mai kor és az egyéniségük szellemében. Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak a közelmúltban debütált kvartettje, amely azóta nagy sikerrel szerepel fővárosi és vidéki színpadokon egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Az együttes vezetője a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem. Weisz János remek zongorajátéka mindig elbűvöli a hallgatóságot, a ritmushátteret pedig a bőgős Molnár Péter (aki a Group ’N’ Swing együttesben is szerepel) és a legkeresettebb dobosok egyike, Cseh Balázs biztosítja. Műsoruk a mainstream jazz iskolapéldája, közkedvelt sztenderdek, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, olyan nagy amerikai komponisták „jazzslágerei”, mint Duke Ellington, Cole Porter vagy Richard Rodgers, de az olyan nagy jazz zenészek ugyancsak sztenderdekké nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul. Ezúttal elsősorban Cole Porternek, az egyik legismertebb amerikai zeneszerzőnek műveiből összeállított repertoárt játsszák majd. Az est szólistája Pocsai Kriszta jazzénekes-művész, akit Sokan a legszebb hangú hazai jazzénekesnőként aposztrofálnak. Számos hazai könnyűzenei lemezen szerepelt vokalistaként, a pop és a funky stílusokban tett kirándulásainak eredménye pedig az a három album, melyen szerzőként és főként szövegíróként működött közre.

A Gyárfás Attila Trió zenéjét egyrészről a szabadság és légiesség, másfelől az éles kontrasztok vagy a hosszabb lefolyású metamorfózisok egyaránt jellemzik. Előadásukban a három zenész őszinte együttjátékának jóval nagyobb szerep jut, mint egyéni zenei képességeik külön-külön való felmutatásának. Repertoárjuk megkomponált elemeit gyakran improvizált átvezetésekkel, szvit-szerűen fűzik egymáshoz koncertjeiken, egyfajta nagyobb egészet alkotva azokból. A 2013-ban alapított zenekar tagjai a Hollandiából nemrég hazaköltözött dobos és zeneszerző Gyárfás Attila, a rendkívül sokoldalú, Artisjus-díjas gitáros Fenyvesi Márton és a római jazz-élet egyik keresett bőgőse, Marco Zenini. Cloud Factory című első lemezük 2018 márciusában jelent meg a Sinistra kiadó gondozásában. attilagyarfas.bandcamp.com

„Leïla Martial több mint énekesnő: ő érzelmek Teremtője” Jean-Marc Gélin, JAZZ MAGAZINE Az elképesztő vokális képességekkel rendelkező francia Leïla Martial a new-wave jazz és a rock elemeiből gyúrta össze elbűvölő zenei univerzumát. Leïla a legelterjedtebb, s ugyanakkor mégis talán legritkább „hangszer” egyik legtapasztaltabb mestere: az emberi (ének)hang határtalan kreativitásának birtokosa, mely simogatni, sikítani, fájdalmat okozni, megnevettetni, vagy a természet hangjait utánozni egyaránt képes – azért, hogy egy-egy darabot a leghitelesebben tolmácsoljon. A Laborie Jazz kiadónál megjelent második albuma, a Baabel zenei gazdagságához ugyanakkor Leïla mellett triójának másik két, vele szinte már családként összeforrt tagja sem kevésbé járul hozzá. Pierre Tereygeol lázas gitárszólói, Eric Perez változatos ritmusai, olykor kontrollált hangzuhatagokba torkolló játéka éppoly szerves része a Baabel váratlan csavarainak és finomságának, izzó őrületének vagy épp csendes nyugalmának, mint Leïla senkihez sem hasonlítható hangjai. Barátja, Émil Parisien nyomdokait követve, a Franciaország délnyugati részéről, zenészcsaládból származó Leïla Martial 10 évesen már az alig ezer lelket számláló, de a Jazz in Marciac Fesztiválja révén mégis világszerte ismert okcitán falucska jó nevű zeneiskolája, a Collège de Jazz à Marciac növendéke lett. Ezt a toulouse-i konzervatórium, majd számos további jazz-tanulmány követte, ám Leïla mégis jó ideig tétovázott a színészi és a zenészi pályafutás között. A dolog akkor billent az utóbbi felé, amikor 2009-ben megnyerte a Concours de la Défense verseny legjobb szólistának járó díját (melyet akkor ítéltek oda legelőször énekesnek), majd végérvényesen akkor, amikor 2012-ben egész Franciaországot meglepte Dance Floor című debütáló albumával. 2014-ben kvartettjét az AJC Network beválasztotta választotta az egy éven át tartó Jazz Migration turné négy fellépője közé. Az oly különböző előadók, mint Eric Dolphy vagy Médéric Colignon zenéjéből ihletet merítő Leïla Martial az Opusban gyakran megfordult svájci Andreas Schaerer francia megfelelőjeként is jellemezhető, akivel egyébként a Südtirol Jazz Fesztiválon fel is lépett. Felejthetetlen volt a Leïla Martial Onomatopeic Special elnevezésű alkalmi kvartettjének 2016-os koncertje is a lengyelországi Żoryban évente megrendezett Voicingers fesztivál gáláján, ahol két nagyszerű lengyel zenész mellett az ütőhangszereken játszó Dés Andrással folytatott elképesztő zenei párbeszédük késztette a közönséget fergeteges ovációra. Leïla szívesen említi meg Björk, az ikonikus francia Magma zenekar, Bobby Mc Ferrin, Maria Joao vagy Camille nevét is, amikor zenéjének inspirációs forrásairól faggatják.

A muzsikus kortársak egészen biztosan irigykedtek Haydnra, amiért egy olyan nagyigényű, művelt és választékos zenei ízlésű herceg közelében dolgozhatott, mint Esterházy „Fényes” Miklós, aki virágzó, operajátszást is magába foglaló zenei életet teremtett kismartoni és fertődi kastélyában. Haydn számára a hercegi szolgálat időszakában minden feltétel adott volt ahhoz, hogy korának legünnepeltebb zeneszerzőinek sorába emelkedjen. Manapság viszont inkább a hercegre szoktunk irigykedni, mert egy olyan zenei géniusz közelében élhetett évtizedeken keresztül, mint Joseph Haydn. A Budapesti Vonósok három koncertből álló hangversenysorozata a korai daraboktól indulva, két évtized szimfóniatermésének izgalmas keresztmetszetét mutatja be, mely egyben betekintést is enged egy műfaj születésébe és felvirágzásába. Az első koncerten azokkal az 1761 nyarán bemutatott szimfóniákkal találkozhatunk, melyek portrészerűen mutatják meg Haydn válogatott muzsikusokból álló együttesét. Ezek az egészen különleges, a barokk concerto és szvit jegyeit is magukon viselő darabokban Haydn minden egyes kollégájának adott valamilyen érdekes, feltűnő vagy csak egyszerűen hálás feladatot. A második koncert műsorán a kísérletező Haydn két egészen különleges szimfóniája szólal meg, a harmadikon pedig olyan kibővített apparátusra hangszerelt kompozíciók, melyek a párizsi és a londoni sorozatok lehengerlő stílusát jósolják. A művekről ismertetőt tart és vezényel: Vashegyi György, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítója és művészeti vezetője.

Mi hiszünk a magyar dalszerzőkben, és hisszük, hogy a dalszerzés sikeréhez nélkülözhetetlen, hogy a közép-európai régió tehetséges szerzőit összekössük egymással és a nagyvilággal. Ezért rendezzük meg 2019. február 18-19-én második alkalommal a Dalszerző Expót, ahol az alkotóknak lehetősége nyílik inspirálódni, új ismereteket szerezni és új kapcsolatokat teremteni. A 2018-as Expo sikere miatt ezúttal már kétnapos lesz a DEX. A látogatók így még több program közül választhatnak, külföldi és magyar dalszerzők, zenei szakemberek műhelytitkaiba pillanthatnak be – például előadások, workshopok vagy egyéni tanácsadások keretében. Az első Expo legnépszerűbb programjai mellett újabbakkal is jövünk, és rengeteg aktuális témával jelentkezünk.2019 februárjában két napra Budapest lesz a dalszerzés fővárosa. Szerintünk ott a helyed!

Mi hiszünk a magyar dalszerzőkben, és hisszük, hogy a dalszerzés sikeréhez nélkülözhetetlen, hogy a közép-európai régió tehetséges szerzőit összekössük egymással és a nagyvilággal. Ezért rendezzük meg 2019. február 18-19-én második alkalommal a Dalszerző Expót, ahol az alkotóknak lehetősége nyílik inspirálódni, új ismereteket szerezni és új kapcsolatokat teremteni. A 2018-as Expo sikere miatt ezúttal már kétnapos lesz a DEX. A látogatók így még több program közül választhatnak, külföldi és magyar dalszerzők, zenei szakemberek műhelytitkaiba pillanthatnak be – például előadások, workshopok vagy egyéni tanácsadások keretében. Az első Expo legnépszerűbb programjai mellett újabbakkal is jövünk, és rengeteg aktuális témával jelentkezünk.2019 februárjában két napra Budapest lesz a dalszerzés fővárosa. Szerintünk ott a helyed!

„Lucia Cadotsch olyan zseniális módon gondolja újra a sztenderd-kánont, hogy a dalok tökéletesen jelenidejűnek hatnak. (…) Cadotsch, Sandsjö és Eldh varázsigéi hatására beláthatjuk, hogy a réges-régi örökzöldekhez csakis így szabad nyúlni: szolgalelkűség és félelmek nélkül, azzal a szabadsággal, amellyel a dalok eredeti szerzői éltek.” Bradley Bamberger, Downbeat ★★★★★ A svájci énekesnő, Lucia Cadotsch triója a modern klasszikusok szívbe markoló gyűjteményét adja elő, eddig sosem hallott módon. 2017-es albumukat, a Speak Low-t a Downbeat és a The Guardian is öt csillaggal jutalmazta, Luciát pedig a 2017-es év legjobb jazzénekesének választották a német Grammyként emlegetett ECHO gálán. Cadotsch kristálytiszta, puritán hangja lenyűgöző kontrasztot alkot a harmónia- és ritmushangszert egyaránt nélkülöző együttessel, melyben a berlini improvizált zene két jól ismert művésze, Petter Eldh nagybőgős és Otis Sandsjö tenorszaxofonos hallható. A minimalista, akusztikus felállás ellenére egyedi és felkavaró hangszínek széles spektrumával találkozhatunk zenéjükben. Van, hogy a szaxofon megszólalásakor egy régi szintetizátorra asszociálhatunk; másutt a nagybőgő húrjai és teste egy 808-as Roland dobgép hagmintáit idézik fel, miközben Lucia Cadotsch megtévesztően egyszerű éneke a dalok legmélyére hatol.  luciacadotsch.com 

A zene történetében gyakran nem a radikális újítók, hanem az őrzők játsszák a főszerepet. Olyan komponisták, akik tudatosan mentenek át valamit a távoli vagy közelmúlt értékeiből. Egy Palestrina, egy Schütz, egy Bach, egy Mozart, egy Brahms vagy egy Kodály – de a sort a végtelenségig lehetne folytatni. S persze nem ritkán még a legmerészebbekről is kiderülhet, hogy valójában a tradíciót éltették tovább. Amikor a moderneket a klasszikusok tükre elé állítjuk, nem a szembesítés a cél: sokkal fontosabb, hogy azt éljük át, azt tapasztaljuk meg, hogy a visszatükröződés a zene alaptermészetéhez tartozik. A Budapesti Vonósok tehát ismét párbeszédre invitálják a közönséget, s olyan csemegéket kínálnak, mint Schönberg fiatalkori keringőfüzére, a Bach fiúk zenekari muzsikája, a modern magyar zene nagy klasszikusainak darabjai, vagy az új generáció képviselői közül Varga Judit, Balogh Máté és Brandenburg Ádám kompozíciói.

A zene történetében gyakran nem a radikális újítók, hanem az őrzők játsszák a főszerepet. Olyan komponisták, akik tudatosan mentenek át valamit a távoli vagy közelmúlt értékeiből. Egy Palestrina, egy Schütz, egy Bach, egy Mozart, egy Brahms vagy egy Kodály – de a sort a végtelenségig lehetne folytatni. S persze nem ritkán még a legmerészebbekről is kiderülhet, hogy valójában a tradíciót éltették tovább. Amikor a moderneket a klasszikusok tükre elé állítjuk, nem a szembesítés a cél: sokkal fontosabb, hogy azt éljük át, azt tapasztaljuk meg, hogy a visszatükröződés a zene alaptermészetéhez tartozik. A Budapesti Vonósok tehát ismét párbeszédre invitálják a közönséget, s olyan csemegéket kínálnak, mint Schönberg fiatalkori keringőfüzére, a Bach fiúk zenekari muzsikája, a modern magyar zene nagy klasszikusainak darabjai, vagy az új generáció képviselői közül Varga Judit, Balogh Máté és Brandenburg Ádám kompozíciói.

Guillaume de Machaut (c1300–1377) a nyugati zene történetének egyik legjelentősebb alakja. Korának összes fontos műfajában senkihez sem hasonlítható színvonalon alkotott; újításai futótűzként terjedtek. Az ő művészetéből jött létre a reneszánsz zenéje, és azon keresztül meghatározó jelentőségű lett minden későbbi stílusra nézve. Öntudatos zeneszerzői és költői habitusa fél évezreddel előzte meg korát: mintha ő lenne az első avantgárd művész. Négy előadásunkban és a hozzájuk tartozó koncertekkel e nagy komponista zenei hallását igyekszünk megérteni: annak eredünk a nyomába, hogy a kor legerősebb szellemi áramlatai miként jelentek meg zenei elemekként Machaut gondolkozásában.

Sorozatomba ezúttal beszélgetőtársul vontam be Fazekas Gergelyt is. Nem is annyira szokványos műsor-ismertetéseket várva tőle, mint inkább új típúsú műsorok kialakítását is remélve kettősünktől. A művek eljátszása közben helye lehet dialógusoknak is a zenetörténész és az előadó között - ebbe akár a közönséget is bevonhatjuk. Bizonyos darabok vagy tételek esetében fontosnak tűnő részletekbe mélyedhetünk, ezek kapcsán kérdéseket tehetünk föl egymásnak vagy netán a közönségnek. Szó eshet Debussy és a francia barokk zenék kapcsolódási pontjairól, a „három B”: Bach, Beethoven és Bartók ritkán játszott remekműveiről, a korálok továbbéléséről a Bach utáni zenékben, és végül Schubert legnagyobb zongorára írt remekművéről, utolsó B-dúr szonátájáról. (Csalog Gábor)