A Dzsindzsa zenéje a 60-as évek Amerikájának jazz avantgarde-jából merít, de jelen vannak benne a folk, bop, beat, vagy a funk elemei is, s mivel a tagok nem csak a jazz, hanem a könnyűzene számos területén is tevékenyek, így ennek hatása is fellelhető zenéjükben, melynek legjellemzőbb vonása a groteszk-ironikus hangvétel és humor, kimagasló zenei igényességgel, virtuóz szólókkal és kiváló hangszerelési megoldásokkal párosulva.  „Egy fúvós, egy bőgős, egy dobos: ez talán – mind a felállást, mind hangzását tekintve – a leginkább hagyományos, papíron feszes szigorúságot sugalló, valójában rendkívüli szabadságot nyújtó dzsesszformáció. A Dzsindzsa trió fiatal zenészei pontosan ismerik annak a titkát, hogyan lehet ebből a legtöbbet kihozni: a stopper szerint meglepően rövidnek tűnő, de tartalmas és módfelett dinamikus szerzeményeket játszanak, melyek markánsan magukon viselik például a hatvanas évek klasszikus dzsesszhagyományának nyomait, de akad mellette más is bőven. A nemes kocsmai/kabaréhagyományok, a népzenei elemek, a balkáni, karibi (calypso) témák, s néha akár a rockabilly lüktetése harmonikusan simulnak bele a számok izgalmasan változatos szövetébe. (...) Szívvel-lélekkel muzsikálnak együtt, játszanak egymás alá, és annyi kis ötletet építettek be a közös munkába, amennyiből akár három lemez is kitelne. A Dzsindzsa úgy beszél a dzsessz formanyelvén, hogy nem csupán a műfaj elkötelezett rajongóinak szívét dobogtatja meg, hiszen a maga szellemesen improvizatív stílusával, finom iróniával, kellő érzékenységgel s néha kifejezetten punkos zúzással könnyedén levehet bárkit a lábáról.”  adta 2016-os Fuss című lemezük kapcsán a trió máig érvényes jellemzését a Magyar Narancs. A csapat az együtt töltött közel 20 év alatt széles repertoárt állított össze a szabad zene és a száz százalékig megkomponált formák végletei között észrevehetetlenül, könnyedséggel és finomsággal egyensúlyozó saját darabokból. Koncertjeiken – melyekre előszeretettel hívnak meg vendégeket is a jazz vagy éppen a kortárs zene képviselői közül  – ugyanazzal a meglepő frissességgel szólaltatják meg e repertoár régebbi számait, mint a legutóbb megjelent, Ne aggódj című lemezükről származókat. A mostani koncerten a kitűnő trombitás, Meggyes Ádám játszik velük, akivel rendszeresen játszanak együtt.

A 2002 óta fennálló zenekar improvizatív kamarazenét játszik, kompozícióikat balkáni, távol-keleti és afrikai zenei kultúrák inspirálták, de a szigorúbban szerkesztett darabokban a középkori zene, az európai népzenék és a kortárs zene hatásai egyaránt fellelhetőek. Nevük egyben ars poeticáéjuk is, hiszen az Ek-tar indiai szó jelentése egy-húr: az öt muzsikus kifejezésben, melodikus variációkban, ritmikában igyekszik úgy összeolvadni, mintha valóban egy húron játszana. Eszköztárukban egyaránt szerepelnek hagyományos jazzhangszerek és egészen különleges, egzotikus instrumentumok – mint például a balkáni 14 húros vonóshangszer, a gadulka, vagy a 4 oktávos afrikai eredetű, 120 fémlapból álló metallofon hangszer, az array mbira – , melyek mind a kompozíciókban, mind szabad rögtönzéseikben együtt, egymással harmonikus kölcsönhatásban szólalnak meg.

Az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb zenésztehetsége, Alan Benzie már 17 évesen megnyerte a BBC Skócia Fiatal Jazz Zenésze díjat. A most 30 éves zongorista azóta sorra gyűjti be a nívós kitüntetéseket, mint például a Berklee College of Music Billboard Award-ot. Mostani triója az elmúlt évek zenei munkájának a betetőzése. Az együttes két másik tagja Alan régi barátai és zenésztársai. Juhász Márton dobos (Christian Muthspiel Orjazztra, Bacsó Kristóf Triad) 2011-ben végzett summa cum laude a Berklee College of Music-on, 2012-től Európa-szerte koncertezik. 2014-ben és 2015-ben a JazzMa.hu online közönségszavazásán az év dobosának választották. Andrew Robb bőgős 2009-ben nyerte meg a nívós BBC Skócia Fiatal Jazz Zenésze díjat. 2018-ban a lengyelországi BassEurope jazzbőgő versenyen első helyezést ért el. A trió debütáló, Traveller's Tales címet viselő lemeze 2015-ben jelent meg és kiváló kritikákat kapott (Jazzwise, Guardian, The Herald, The Scotsman). A lemez anyagát a trió egy európai koncertsorozaton mutatta be, melynek során többek között a London Jazzfesztiválon is felléptek. A 2018 februárjában Little Mysteries címmel megjelent második albumukat Skóciában az év jazzlemezének választották. Zenéje egyaránt gyökerezik az európai és az amerikai jazzben, de impresszionista zongoraművek és filmzene is jócskán hatnak rá, nem beszélve Benzie japán animációk iránti vonzódásáról, mely vizuális, mesélő jelleget is kölcsönöz az egésznek. Az érzékeny, varázslatos textúráktól a kirobbanó virtuózitásig – a trió egyszerre kifinomult és közérthető, a zenéjükre jellemző melegség, empátia és összjáték olyan mértékű, amelyet csak komoly barátság és éveken át tartó közös zenélés révén lehet elérni. „A sodró lendület történetszerűsége, a harmóniai gazdagság, képi világ, a zenei kereteknek a bőbeszédűség határáig elmerészkedő kitöltése – ezekből tevődik össze a trió meséjének misztériuma.” írta a lemezről Zipernovszky Kornél, a Magyar Narancsban megjelenő kritikájában. Az Opus látogatói immár harmadik alkalommal győződhetnek meg a fentiek igazáról. alanbenzie.com martonjuhasz.com andrewrobbmusic.com facebook.com/alanbenziemusic 

A reneszánsz és a barokk hangszerpalettája sokkal gazdagabb volt, mint azt ma gondolnánk. Nemcsak országonként, de akár két szomszéd város hangszerei és játékstílusa között is jelentős különbségek mutatkoztak. Nem volt ez másképp a billentyűs hangszerek esetében sem. Ennek megfelelően az egyes régiók szerzői és művei szoros kapcsolatot mutatnak az adott terület hangszertípusaival és kulturális különbségeivel. Tóth-Vajna Zsombor egy három koncertből álló sorozat keretében mutatja be a reneszánsz, a barokk, és a bécsi klasszika egy-egy meghatározó billentyűs hangszerét és a hozzá tartozó repertoárt. "Mesterek és tanítványok" A koncerten az ifjú J. S. Bach és Händel kottás könyveiben fennmaradt szerzők művei hangzanak el egy 17. századi német klavikord pontos másolatán. A fiatal Johann Sebastian Bach egyik első mestere bátyja, Johann Christoph Bach volt, aki Johann Pachelbelnél tanult. Mindenki ismeri a legendás történetet, hogy a fiatal Sebastian holdvilág fényénél másolta bátyja kottáit. A legendát megalapozó több, a XVIII. század elején keletkezett kötet is fennmaradt, amelyekbe Christoph korának nagy billentyűs szerzőinek legjobb műveit gyűjtötte össze. A kötetek szerzői között van Buxtehude, Böhm, Reincken, Pachelbel, Zachow és a hires későbbi párbaj-ellenfél, Marchand - többek között. A kötetek érdekességet még az adja, hogy ezekben találhatók meg a fiatal Johann Sebastian első jelentős billentyűs művei.A koncert az Ars Sacra Fesztivál keretében valósul meg.

Bognár Szilvia a magyarországi nép- és világzene egyik legkeresettebb énekes előadója, számtalan produkció szólistája. Olyan neves előadók oldalán is hallhattuk már, mint Sebestyén Márta, Rost Andrea, vagy épp Sebő Ferenc, Lovasi András, Berecz András. Saját formációival ez idáig hat önálló albumot készített a reneszánsz énekektől kezdve a gyerekdalokon keresztül egészen a progresszív világzenéig. Új világzenei formációjának repertoárjában magyar, cigány, bolgár és görög dalok szólalnak meg egy szokványosnak nem nevezhető felállással, illetve hangszerelésben, hiszen a műsorban három világ – a népzene, a jazz és az észak-indiai klasszikus zene – találkozik. Az alapvetően akusztikus hangzásvilágot és a hagyományos előadásmód természetességét megőrizve, biztonsággal eveznek az eltérő zenei stílusok és a hagyományos dallamok bábelien sokszínű folyamán.

A középkori Maria Zart dallam évszázadokon keresztül vonzotta a zeneszerzőket (Obrecht, Vidovszky stb). A titka valószínűleg az a fatális frígbe tévedés, ami szinte sorsszerűen bekövetkezik a végén. E variációsorozat mintegy előhívni próbálja tárgyát, és végig kérdés marad a tárgy mibenléte. A zeneszerző és az előadó illusztrált elemzés során tárja fel a mű titkait, mélységeit és aktualitását – előadói és zeneszerzői szempontokból egyaránt.Csapó Gyula műismertetője (pdf)

A szemtelenül tehetséges Erik Leuthäuser már 19 évesen lenyűgözte a jazzrajongókat: In the Land of Oo-Bla-Dee című 2015-ös vocalese-albumán híres sztenderdek hangszeres szólóit énekli lenyűgöző precizitással és lazasággal. Wünschen című új lemezén a szikrázó virtuozitás mellé ezúttal egy álomszerű, már-már túlvilági hangvétel társul, Chet Baker és Art Garfunkel modorában. Leuthäuser saját kompozíció mellett a szöveges és zenei idézetek Hermann Hessétől Duke Ellingtonig és Wayne Shorterig sorakoznak az elektronikával fűszerezett programban. A széles érzelmi spektrumból merítő dalokat a kísérleti jazz, a prog-rock és a Neue Musik tájai közt szabadon mozgó testvérpár, Bernhard és Peter Meyer, valamint a a mesteri dobtechnikájáról ismert Andi Haberl kíséri.

A Modern Art Orchestra nem csak zenekar és nem csupán nagyszerű zenészek közössége. Egyben olyan inkubátor is, ahol a tagok mint kiváló zeneszerzők is teret kapnak az önkifejezésre. A kezdetek óta a zenekarban játszó komponisták és hangszerelők big bandre írt munkáit rendszeresen mutatjuk be szerzői koncerteken és sorra jelennek meg saját lemezeikkel a MAO diszkográfiájában. Évadnyitó műsorunk az ő szerzeményeiknek a gyűjteménye, ezzel engedünk bepillantást az évadban megrendezendő koncertjeink anyagába. A 2019/2020-as évadban olyan zenészeink műveit tűzzük műsorunkra, mint Ávéd János, Bacsó Kristóf, Subicz Gábor, Korb Attila, Cseke Gábor és Fekete-Kovács Kornél. Az esemény azért is kiemelkedő jelentőségű, mert itt indul útjára a MAO Master Class programja. Az első hazai big band akadémia zeneszerzőknek az Artisjus jóvoltából valósul meg. Keretei között az évadban szeptembertől májusig egy-egy olyan zeneszerző művét mutatjuk be, akitől eddig még nem játszottunk darabot. Az akadémiának nyitott, regisztrációhoz kötött, szabadon látogatható alkalmai is lesznek, ahol betekintést engedünk a háttérben folyó munkafolyamatok különböző fázisaiba - ezeknek szintén a BMC ad majd otthont. Ahogyan az Évadnyitó koncertünkre, minden hallgatni vágyót ide is sok szeretettel várunk.

Aligha szükséges bemutatnunk a ma esti koncert szereplőit, hiszen különböző felállású zenekarok vezetőiként vagy tagjaiként mindnyájan többször is megfordultak már asz Opus színpadán. Mostani koncertjük ugyanakkor unikum, mivel bár a négy zenész első alkalommal áll össze, mégis erős láncot alkotnak, hiszen összeköti őket a quartetben foglalt három duó korábbi alkotómunkája. Harcsa Veronika és Márkos Albert hosszú évek óta egymás kreatív partnerei kísérleti, alternatív produkciókban. Peter és Bernhard Meyer nem csak testvérek, de egymás legközelebbi kollegái is, Veronika pedig berlini duósorozata egyik legemlékezetesebb koncertjét adta Peter Meyerrel. facebook.com/harcsaveronika meyer-music.de 

Shirley Horn jellegzetes énekstílusa már szinte teljesen kiforrottnak tekinthető egyik legkorábbi felvételén, a Mercurynál 1963-ban mejelent Loads of Love-on. Az albumon, amelyet Jimmy Jones hangszerelt és vezényelt, a közreműködők listája is parádés, elég csak Gerry Mulligan, Kenny Burrell, Al Cohn vagy Hank Jones nevét említenünk. Pocsai Kriszta és a MAO tagjaiból álló tízfős zenekar nem kis feladatra vállalkozott, amikor Fekete-Kovács Kornál művészeti vezető javaslatát elfogadva ezt a lemezt is felvette a Legendás albumok népszerű sorozatába. 

Vajon ezek a srácok jazzt játszanak, rockos elemekkel ellensúlyozva azt, vagy épp fordítva? Nem lehet, hogy egy rock csapatot hallunk, melynek zenéjébe beszivárgott a jazz? Igazából mindegy, hiszen ez a mini-zenekar dacol akár a jazz, akár az indie, vagy éppen a rock’n’roll bármiféle „tisztasági követelményével”, ehelyett inkább „koszos punk kamara-jazzt”, játszanak, ahogy Andreas Felber, az osztrák Der Standard újságírója jellemezte őket. Vegytiszta anarchia: bőgő nélküli jazz trió, énekes nélküli rock zenekar – de vajon tényleg ilyen egyszerű a dolog? Az Edi Nulz zenéjében a basszusklarinét szólóhangszerré lép elő, egyszerre testesítve meg egy énekest és egy basszushangszert. Az alacsony frekvencia nyújtotta örömökből időről időre a gitár is kiveszi a részét. A dobok hanyag, mégis szakértő zörgése pedig az utolsó simításokat teszi hozzá a grandiózus groteszk és a vidám nonszensz zenei ötvözetéhez. Edi Nulz a zenei amalgám és a blöff határvonalán sétál, gyakran csak egy váratlanul bedobott ütem, vagy egy kis bűvészmutatvány segítségével térve vissza a pályára. Végül, de nem utolsósorban: az a nemtörődömség, ahogy a stílusokat és hatásokat kezelik, jól jelzi, hogy ezek a fickók mennyire élvezik a dolgot – s ez éppen ennyire érvényes közönségükre is. Minden Edi Nulz koncert örömteli kötéltánc a téboly és precizitás, a pontosság és őrület, vagy az őrület és a tenisz közt. Grand audio drama, baby A trió 2016 februárjában már lehengerelte az Opus közönségét, itt az idő az újabb őrületre, pláne, hogy tavaly El Perro Grande (azaz A Nagy Kutya) címmel friss, frenetikus albummal jelentkezett a csapat. edi-nulz.com   El Perro Grande by Edi Nulz

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdinél a kórus sokszor hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint a prima donna vagy a primo uomo. Két kézzel szórta legszebb és legfülbemászóbb dallamait a kórusszámokban, amik aztán rövidesen a nápolyi vagy milánói utcák listavezető slágerei lettek. Szerepe volt ebben persze annak a forradalmi levegőnek, ami az ifjú Verdi itáliáját átjárta, és hősünk kétségtelenül jól értette az idők jeleit: forradalmi kórusai azzá a szimbolikus alakká emelték hazájában, ami nekünk Petőfi lehetett. Aztán az idő múlása az ő zenéjén is nyomot hagyott: gyönyörűséges nyomot. Idősödvén a földi igazságérzet hevülete az örök igazságosztónak elrebegett könyörgéssé szelídült. A Stabat Mater Verdi egyik utolsó, és egyben legmegrendítőbb műve.

Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője. A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett lépett már fel nagy sikerrel New York-ban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is, énekelt többek között Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel és Kurt Ellinggel, Gregory Hutchinsonnal. Eddig hét szólólemeze jelent meg, a Moonglow címmel kiadott legutóbbinak a Grammy-díjas Helik Hadar volt a producere. 2017 tavaszán jelent meg első saját magyar nyelvű szerzeménye, Az út hadd vigyen címmel, azóta folyamatosan születnek új dalai. Legutóbb a Ha valaha szerettél című dal jelent meg, melynek nézettsége már 35.000 felett jár. A koncert során a magyar nyelvű saját dalok mellett a Moonglow dalait is hallhatja a közönség. Zenésztársai az ország legkiválóbb jazz zenészei közül kerültek ki, egytől-egyig mesterei hangszereiknek. 

Egy elegáns úriember lép be az izgatottan várakozó emberektől zsúfolt terembe, fényes lakkcipőben, gyönyörű fekete öltönyben, csokornyakkendővel, kezében egy fadarabbal. Mi lesz itt? És miért ünnepli mindenki, mikor még semmit sem csinált? Kedves barátaink, ismerjétek meg Tomot, a virtuózt. Már több száz éve egyeduralkodója a zenei műfajoknak, rajongók milliói lesik minden mozdulatát, lemezeit több ezer példányban adják el világszerte. Ki ő? Miért szeretjük? Miért utáljuk? Minden, amit a virtuóz zenészekről tudni érdemes, egy órában, gyerekeknek és családjuknak. Kalandra fül!

A zene három természete valójában az ember három természete. Ez az előadás az emberről szól, azon belül az alkotó emberről, azon belül pedig sajátságosan a zeneszerzőről; de nem csak ezért személyesebb az előző előadássorozatoknál, hanem azért is, mert előadónknak alkotóként, saját tapasztalatok birtokában módjában áll kiegészíteni a mások által mondottakat. Arra a banálisnak tűnő kérdésre keressük a választ, hogy "Miért alkotunk?". Ezt a kérdést minden korban feltették. Választ adott rá a maga szemszögéből Plótinosz, Boethius, Aquinói Szent Tamás, Boulez és Cage is. Terítékre kerül továbbá az is, hogy a megszólaló zenét hogyan hallgatjuk és vajon a mai fül zenehallgatása hasonlít-e régebbi korokéra? Sok évszázadot átfogunk tehát, zenékkel, idézetekkel, gondolatokkal, és megpróbáljuk megérteni a mai zene helyzetét, állapotát – ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk megérteni a mai embert, tulajdonképpen önmagunkat. Az előadássorozatot a most már hagyománynak tekinthető szerzői est zárja Balogh Máté, Tornyai Péter és Sándor László műveivel. További előadások:2019. október 19. 16:00A zene három természete 3/2.2019. november 16. 16:00A zene három természete 3/3.2020. február 7. 19:00A zene három természete │ Sándor László előadásának zárókoncertjeBalogh Máté, Tornyai Péter és Sándor László szerői estje

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdinél a kórus sokszor hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint a prima donna vagy a primo uomo. Két kézzel szórta legszebb és legfülbemászóbb dallamait a kórusszámokban, amik aztán rövidesen a nápolyi vagy milánói utcák listavezető slágerei lettek. Szerepe volt ebben persze annak a forradalmi levegőnek, ami az ifjú Verdi itáliáját átjárta, és hősünk kétségtelenül jól értette az idők jeleit: forradalmi kórusai azzá a szimbolikus alakká emelték hazájában, ami nekünk Petőfi lehetett. Aztán az idő múlása az ő zenéjén is nyomot hagyott: gyönyörűséges nyomot. Idősödvén a földi igazságérzet hevülete az örök igazságosztónak elrebegett könyörgéssé szelídült. A Stabat Mater Verdi egyik utolsó, és egyben legmegrendítőbb műve.

A Rákfogó zenekar több mint negyven éves. Annak ellenére is igaz ez az állítás, hogy a Szakcsi-Babos-Ráduly-Orszáczky-Kőszegi felállás csak rövid ideig, 1972 és 1974 között működött. A hazai jazz-rock zászlóshajójának hatása azonban évtizedeken át tartott, és nemcsak a legendás felállás tagjainak pályafutására, hanem az egész magyar jazzélet alakulására is döntő befolyással bírt. Noha Orbán György Orszáczkyval ellentétben basszusgitár helyett bőgőn játszik, a zenekar a szó egyik értelmében sem közeledik a klasszikus hangzásvilághoz, sőt. Míg Szakcsi most is kizárólag Fender Rhodes-on játszik, Babos Gyula gitárjátéka az eredeti soundot idézte, akinek helyére halála után a különleges hangzásvilágú, briliáns Fenyvesi Márton került, jelen felállásban Ráduly Mihály szaxofonját a kiváló zenész-zeneszerző Fekete-Kovács Kornél trombitája váltja, melyet elektronikus effektek tesznek még modernebbé. Kőszegi Imre dobjátéka pedig szakít a bebop hagyományaival, melyet külön erre a projektre készíttetett cintányérokkal és kiegészítőkkel tesz még színesebbé és eredetibbé. Ez a zenekar nem emlékzenekar, s bár a repertoárban szerepelnek eredeti dalok, ezek is – csak úgy, mint a Davis, Coltrane, Zawinul örökzöldek – újragondolt formában szólalnak meg, az egykori Rákfogó kísérletező kedvű, formabontó, szabadságvággyal átitatott szellemiségét idézve. A zenekar nemcsak a Rákfogó újraéledését ünnepli, hanem Szakcsit is, aki 2018-ban volt 75 éves, és 60 éve zongorázik a pódiumon mindenki legnagyobb örömére.

A Rondo Quartet már hagyománynak számító háromrészes koncertsorozatának idei műsorait az orosz vonatkozások kapcsolják össze. Beethoven a bécsi orosz nagykövetnek, Razumovszkij grófnak ajánlott három vonósnégyesében (Op. 59, 1806) több orosz népi témát is feldolgozott. A Beethoven-vonósnégyesek mellett minden hangversenyen megszólal egy-egy kvartett különböző korszakokat képviselő orosz szerzők, Csajkovszkij (1871), Prokofjev (1931) és Schnittke (1983) műhelyéből. Az orosz kultúra fontos gyökerének megidézéseként pedig a művek között pravoszláv kóruszenét játszik a Rondo Quartet, ezúttal természetesen vonós hangszerekre átdolgozva.

Dave Frank a világ egyik legelfoglaltabb jazzpedagógusa és zongoraszólistája. A New York Jazz School társalapítója, a bostoni Berklee College of Music zongoraprofesszora 1987-2005 között, és Hal Leonard Joy of Improv című bestseller könyvsorozatának szerzője. Dave 2010 óta vezeti a New York-i Dave Frank School of Jazzt, és a hét minden napján oktatja tanítványait saját New York-i stúdiójában, illetve a Skype-on keresztül világszerte. Dave Frank öt sikeres CD-t jelentetett meg a Jazzheads kiadónál, és 50 mélyreható jazz mesterkurzus archívumát dolgozott ki - valamennyi térítésmentesen hozáférhető honlapján. Dave a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tartott mesterkurzusát követően ad szólókoncertet az Opus Jazz Clubban. davefrankjazz.com

Molnár Sándor generációjának egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb szaxofonosa. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem után a Grazi Zeneakadémián szerezte meg diplomáját. Neve ismerősen cseng úgy idehaza, mint a nemzetközi jazz-színtéren, többek között Szakcsi Lakatos Róbert, Szőke Nikoletta és Tzumo formációiban is találkozhatott már vele a közönség, de saját korábbi kvartettjével is fellépett már az Opusban. Mostani, megújult formációjában saját kompozíciói kerülnek előtérbe, melyeken keresztül eddig nem ismert oldaláról mutatkozik be. Új utakat kereső, kísérletező hangvételű szerzeményeiben egyaránt felfedezhetőek az experimentális jazz hatásai és a hamisítatlan post-bop elemei. Zenei elképzelései megvalósításához olyan partnereket válaszott Oláh Krisztián, Orbán György és Pecek Lakatos András személyében, akik mindhárman hasonló zenei törekvésekkel rendelkező improvizatív művészek, s akikkel folyamatos kölcsönhatásban egy folyton változó, élő zenei atmoszférát tud megteremteni. (A koncerten Pecek Lakatos András külföldi fellépése miatt Balázs Eelemér ül a dobok mögé.)

Ács Ákos klarinétművész a Budapesti Fesztiválzenekar klarinét szólamvezetője és szóló klarinétosa. Vezetésével az Óbudai Danubia Zenekar mai Mesterműhely koncertjéhez kapcsolódón egy napos mesterkurzust rendez magyarországi szakközépiskolai és egyetemi képzésben résztvevő klarinétosok számára. Ács Ákos egyben az esti koncert szólistája. A kurzus a közönség és passzív résztvevők számára is nyilvános. Az aktív résztvevők tervezett száma: 6 fő A reménybeli aktív résztevők önéletrajzzal 2019. szeptember 20-ig jelentkezhetnek Váraljai-Bátki Margit művészeti menedzsernél, a batki@odz.hu címen. A kiválasztás eredményét 2019. szeptember 25-ig közöljük. Részvételi díj aktív résztvevők számára: 10.000 Ft Részvételi díj passzív közreműködők és a nézők számára: a kurzuson 14 órától 18 óráig: 3000 Ft (esemény neve: Nyílt klarinétkurzus Ács Ákossal) a kurzuson és az esti koncerten 4000 Ft (az odz.hu honlapján a Bérletvásárlás menüpont alatt: Mesterkurzus napijegy)

Egy hét intenzív felkészülés, mesterműhely előzi meg a koncertet, amelynek első felében a nézők bepillantást nyerhetnek a zenekari műhelymunka kulisszái mögé: Major Tamás kalauzolásával a közönség is részese lehet egy aprólékos zenekari próbafolyamatnak, szünet után pedig megszólal a várva-várt Mozart mű Ács Ákos klarinétművész közreműködésével.

A nevét a nápolyi diaketusban boszorkányt jelentő Janara szóból köcsönző O-Janà formáció két különböző zenei hátterű zeneszerző és improvizációs művész, Ludovica Manzo énekesnő és Alessandra Bossa elektronikus zenész, zongorista duója. A „boszorkányok” izgalmas kettőse telis-tele van spontaneitással, kíváncsisággal és bátorsággal, zenéjük az elektronika, a hagyományos dalszerzés és a szabad improvizáció egyedi kombinációja. Inland Images című albumuk a dalok, melódiák és a kamarazene határtalan területein átívelő utazás, melynek jéghideg absztrakciótól vibráló lüktetésig terjedő zenéjét az előadók magától értetődő természetességgel árnyalják akár a jazz eszközei, akár neoklasszikus formák révén. Az egész album olyan, mint egy kibontakozó élettörténet, amelyet a művészek egymástól nagyon távol eső helyekről és délkörökről folytatott párbeszédük során mesélnek el hallgatóiknak. Massimiliano Milesi OOFTH projektjét, mely az izgalmas, úttörő jazz anyagokra szakosodott olasz AUAND kiadó gondozásában jelent meg az idén, teljes egészében az 1984-ben elhunyt amerikai tudományos fantasztikus író, Walter Tevis 1957-ben megjelent The Ifth of Oofth című novellájának szürreális és paradox világa inspirálta. A zenekarvezető szerzeményei gyakran idézik a korabeli mozik tudományos fantasztikus filmjeinek zenéjét: akárcsak Tevis történetében, az időfolyamat itt is gyakran bizonytalanná és homályossá válik, a hangképek szinte észrevétlenül csúsznak át egyik szituációból a másikba. Az elektronikus hangszerek által generált csillagközi tér érzete a Tevis történetének szereplői által megtapasztalt idő- és térbeli zavarodottság élményét keltik életre. AZ OLASZ JAZZ ÚJ NEMZEDÉKE   –   Az I-Jazz Association és az Opus Jazz Club együttműködésében

A Hobby Horse névre keresztelt progresszív / kísérleti / crossover jazz trió az utóbbi időben robbanásszerű gyorsasággal fejlődő új olasz jazz egyik vezéralakja, ám ugyanolyan otthonossággal játszanak underground rock színpadokon vagy klubokban is. Intenzív működésük nyolc éve alatt hat albumot jelentettek meg, és számtalan koncertet adtak Európában és Észak-Amerikában. A Hobby Horse zenéje vad és kiszámíthatatlan stíluskeverék, a slam-költészettől a technóig, a pszichedelikus bosszanovától, a prog-rockon és a hip-hopon át a kamarazenéig a legkülönfélébb zenei nyelvek olvasztótégelye. Hipnotikus drón-hangzásaikat váratlan zaj-robbanásokkal tarkítva egyszerre képesek a mélyen fekvő egyensúly érzetének és a szüntelen közös kíváncsiság, keresés és felfedezés élményének fenntartására, olyan mindent átfogó formákká alakítva koncertjeiket, amelyek drasztikus kontrasztjaik ellenére (vagy talán éppen azok következtében) mindvégig teljes művészi koherenciát biztosítanak. hobbyhorse3.com  Helm by Hobby Horse AZ OLASZ JAZZ ÚJ NEMZEDÉKE   –   Az I-Jazz Association és az Opus Jazz Club együttműködésében

Harmadik évadához érkezik Lakatos György és a BMC közös ifjúsági sorozata. A hangszerek világában kalandozva először a fagott rejtelmeit ismerhetjük meg. 5 éves kortól várjuk a szórakozva tanulni szerető gyerekeket és szüleiket! Ismét sok zene, játék, jutalom és egy vidám óra Lakatos Györggyel!(Fotó: bassoonbrothers.com)

Október 6-án lesz 600 napja, hogy elhunyt Melis László zeneszerző, előadóművész, film- és színházi zenék komponistája, a legendás 180-as csoport alapító tagja. Egyik utolsó műve, az És a halottak újra énekelnek 2017-ben a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon hangzott el. Az emlékére rendezett hangversenyen műveinek egykori ősbemutatóján is közreműködő barátai, muzsikuskollégái lépnek fel. Életének utolsó hónapjaiban filmzenén, egy Hölderlin-operán, humoros kórusokon és egy brácsaversenyen dolgozott.

Faragó Béla 1985 és 2009 között írt vokális műveinek reprezentatív válogatása a múlt évben jelent meg CD-n. A koncerten két hosszabb ciklus, a József Attila-dalok, illetve a Pormacska-dalok és -táncok hangoznak el – utóbbiban a zeneszerző Franz Kafka kisregénye nyomán írt operájának (Átváltozások) kórusait fűzte össze. Luciano Berio különböző nyelvű (olasz, angol, francia, örmény, azeri) népdalokra írt ciklusa olyan, mintha tradicionális népdalfeldolgozás lenne, s mint ilyen, meglehetősen elüt az 1960-as évek avantgárd zenéjétől, melynek maga Berio is az egyik legkiválóbb képviselője volt. Ám úgy tűnik, hogy az emberi hang, az elemi érzések és az előadóművészi egyéniség sugárzása valóban irányzatok felett áll, így nem is meglepő, hogy Berio kompozíciója a 20. századi dalirodalom klasszikusává lett.

„Kétszáz éven keresztül érkeztek hozzánk az európaiak operái. Most visszaküldöm nekik.” Cage öt önálló estéből – performance, happening – álló ciklusának (Europera 1–5) egyes darabjai különböző módon összeállított operakollázsok, az összeállítás legnagyobbrészt az előadókon múlik. Az utolsó darab John Cage életének legvégén, 1991-ben született. Az Europera 5 két énekesre, zongoristára és különböző zenejátszó eszközökre készült. Az énekesek maguk választanak 5-5 operaáriát a műfaj alaprepertoárjából, mindeközben a zongorista különböző operaátiratokat játszik. A két énekes, Károlyi Katalin és Horti Lilla más-más korszakokban mozog otthonosan, így a közönség akár a műfaj négyszáz éves történetének keresztmetszetével is találkozhat.

Berki Tamás és Sárik Péter évek óta zenél együtt különböző formációkban, duóban 2012 óta lépnek színpadra. Fellépéseik igazi közönségbarát jazz koncertek, teli humorral, örömmel, játékkal és energiával. Minden Délibáb címmel kiadott lemezük – amely közel egy év zenei élményeit gyűjtötte csokorba, megörökítve az élő koncertek hangulatait, a közönség reakcióit és a közös muzsikálás pillanatainak szépségét – 2015-ben Fonogram-díjat kapott „az év hazai jazz albuma” kategóriában. A lemezen és a koncert repertoárban is régi és új Berki-szerzemények és jazz-örökzöldek jelennek meg sajátos módon, valamiféle “auditív színház”, vagy ”jazz performance” sohasemvolt formájában. A duó jövőre új album kiadására készül, így a koncerten friss darabot is hallhatunk majd. Berki Tamás 14 évesen kezdte zenei pályafutását saját beatzenekarában. Nyert nemzetközi ifjúsági jazzénekes világversenyt, a Nemzetközi Jazz Federáció „Best of” listája a mai napig Európa egyik legjobb férfi jazzénekeseként tartja számon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanára és a Kőbányai Könnyűzenei Stúdió Énektanszak vezetője. Szerzői albumain közel félszáz saját dalt jegyez zenével és -elhivatottan-magyar szöveggel. Szabó Gábor Életműdíjat, Artisjus-díjat, Nívó-díjat és Lyra-díjat kapott, 2007-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Sárik Péter jazz-zongoraművészt virtuozitásáról és műfaji sokoldalúságáról ismerhetjük. Egyedi ötletei örömteli és közérthető produkciók alakjában mutatják be, és teszik egyre népszerűbbé a jazz zenét. Mint zeneszerző jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak: kompozíciói rendre dobogós helyezéseket érnek el az Egyesült Államok és Nagy Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein. Díjak, elismerések: Fonogram-díj, Orszáczky-díj, Artisjus-díj, Jazzy Rádió dalverseny: “Legjobb szólista”, Emerton-díj.

Könnyed bécsi elegancia és ördögi olasz virtuozitás: a tizedik évadát kezdő Anima Musicae műsorán igazi klasszikus remekművek. A bravúros technikát igénylő alkotások szólistája az esten Kirill Troussov, generációjának vezető hegedűművésze. Játékát „lenyűgöző elegancia”, kifogástalan technika, kivételes zenei érzékenység és a hangzás tökéletes szépsége" jellemzi.

Czirják Csaba legújabb formációja 2017 elején alakult, melyben Csaba zenésztársai a 20-as generáció magasan képzett zenészei. Műsorukon a jazz tradíciók tiszteletének jeleként néhány jazz standard is hallható, elsősorban azonban saját kompozícióikat játsszák, melyek sokat merítenek a bartóki és népzenei hagyományokból, de alkalmanként a fúziós jazz-rockos elemek is fel-fel tűnnek bennük. Csaba, miután második helyezést ért el a Pat Metheny által elnökölt, Magyar Rádió által szervezett jazz-gitár versenyen, egy ösztöndíj program keretében az amerikai Berklee College of Musicon tanult tovább, mellyel közvetlenül tapasztalhatta meg a bostoni jazz közösségben alkotó muzsikusok zenéjét. Tanulmányai befejeztével visszatért Magyarországra, ahol Bartók zenéjén keresztül eljutott a teljesen autentikus népzene világáig, melyből elsősorban a magyar, bolgár és a román zene inspirálta legjobban. Gitárjátéka a sokféle behatás eredményeként abszolút egyedülálló hangzást képvisel nem csak a hazai, de az európai zenében is, melyet a legmagasabb fokú technikai felkészültség éppúgy jellemez, mint az intimitás. A trió másik két pillére a nagybőgős Bögöthy Adám, a dobok mögött pedig Czirják Tamás. Mindketten a hazai jazz-élet kiemelten keresett tagjai: 2017-ben közösen voltak tagjai a Jazz Showcase győztes Ludányi Tamás Ouartetjének.  A Czirják Csaba Trio 2017 decemberében megjelent Markoláb című debütáló lemezét néhány hónapja követte a második, az Emma, rajta hét vadonatój saját kompozícióval. A mostani koncerten – melyen vendégként a fiatal generáció egyik legsokoldalúbb és legizgalmasabb zenészegyénisége, Tálas Áron működik közre zongorán – elsősorban az új lemez anyagából válogatnak majd.

A kirobbanóan tehetséges, fiatal altszaxofonos Soso Lakatos Sándor 12 éves kora óta játszik a nyilvánosság előtt. Black Birds nevű első zenekara után a következő, az akkor 14-16 éves fiatalokból álló Next Generation zenekarral már komoly sikereket ért el, így például a Getxo nemzetközi jazz fesztiválon harmadik helyezést ért el a csapat, de felléptek a londoni Spitz-ben és a 606 Clubban is. Soso itthon már élvonalbeli zenészekkel játszott, amikor 20 évesen elment Amszterdamba tanulni, ahol olyan világhírű amerikai zenészek mesterkurzusain vett részt, mint Miguel Zenon, Branford Marsalis, Gerard Presencer, vagy Brad Mehldau. Kiemelkedő tanulmányainak köszönhetően Huygens-ösztöndíjas lett, s mindeközben Hollandia és Európa számos neves klubjában is fellépett. Az Amszterdamban töltött hét év során, saját fogalmazása szerint új kapuk és világok nyiltak meg számára és úgy zenészként, mint emberként nagyon sok tapasztalatot szerzett.  Hazatérése óta csiszolt, intelligens, roppant ötletes játékával számos zenekarban és projektben gazdagítja a hazai jazz palettát, mint például a Bágyi Balázs New Quartet, a Tzumo Exclusive, vagy a Barcza Horváth József vezette Bart’z eColony Band. A fiatal hazai jazznemzedék krémjéből álló saját kvartettjét hosszabb ideje vezeti. A mostani koncerten viszont olyan felállású csapattal lép első ízben színpadra, amelyet bízvást nevezhetünk supergroupnak is.

A frenetikus ritmusok és isteni dallamok hazájából, Kubából származó tüzes, féktelen energiájú énekesnő, Elsa Valle a közönség nagy kedvence. Az afro-jazzt a vérében hordozó művésznő Afrocando névre keresztelt új zenekara az afro-jazz és a bebop jegyeit ötvöző, összetett ritmusvilágú, s egyben dallam-orientált muzsikát játszik. A csapatot a hazai jazz-élet jól ismert szereplői alkotják, élükön az énekesnő férjével, Winand Gáborral, Európa egyik legegyedibb jazz énekesével, aki ezúttal a szaxofon mellett még billentyűs hangszeren is játszik. A dalok sűrű zenei szövetéről a virtuóz zongorista, ifj. Szakcsi Lakatos Béla és az Orbán György - Kőszegi Imre alkotta pazar ritmusszekció gondoskodik. facebook.com/Elsa-Valle-Official 

A CentriFUGA »Párhuzamos találkozások« című előadása Bartók Béla és József Attila művészetét középpontba állítva, arra reflektáló kortárs művekkel igyekszik a (kulturális) párhuzamok több dimenzióját kifejteni. Az egybekomponált műsor belső tagoló elemeiként Bartók hegedűduók hangoznak el, körülöttük pedig József Attila versekre komponált új darabok. A fiatal szerzők és Bartók közti zenetörténeti ív áthidalásaként egy Kurtág-mű is része a műsornak (melyben, – ugyan instrumentális műről van szó – szintén van József Attila-utalás).

„Él egy angyal, Sonifer, aki a szivárvány tizenkét színéből fűz gyöngyöt. A nappal gyűjtött gyöngyökből alkonyattájt elkészíti az aznapi színsort, majd ezt ismételgetve fűzi láncát egész éjjel. Amikor elkészült, néhány szemet megérint ujjával: ezek hajnalban, ahogy tekintetét végighordozza az elkészült füzéren, sorra felvillannak.” A tizenkét szín – a kromatikus skála hangjai.A színsor – a retikulum.A láncon végigfutó tekintet – az idő.A felvillanó gyöngyök – a megszólaló hangok. Ez a retikuláris zene. Váczi Dániel a magyar zenei szcéna legsokoldalúbb zenészeinek egyike. Hangszercsaládot és logikai játékot fejleszt, zenészként a jazz és a klasszikus/kortárs komolyzene határterületein barangol, a Müpa orgonájára ír zenét. Zenei teoretikusként kidolgozott egy új, általa retikulárisnak nevezett zenei rendszert. Az utóbbi időben a kőszegi iASK Collegium Sonorum nevű zenei központjának ösztöndíjasa, majd kreatív munkatársa.A Váczi Dániel Multet a 2001-ben alakult trió kibővített változata. Műsorukban a szigorú szabályok szerint működő retikuláris koncepció ötvöződik a szabad improvizációval. A zenekar bemutatkozó lemeze 2018 végén jelent meg a Future Music Records gondozásában. Kritikák a lemezről:Végső Zoltán - ÉS  Wagner Sára - Papageno  https://danielvaczi.bandcamp.com

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Hochschule für Musik Karlsruhe koncertje DLA-tanulmányokat végzett muzsikusok, illetve előadó- és alkotóművészi tevékenységük mellett oktatóként is aktív zenészek közreműködésével jön létre. A felhangzó művek mindegyikében fontos szerepet kap a klarinét, illetve a klarinétosok, azaz Szűcs Péter és Kirill Ribakov. Valamennyi kompozíció markáns, a hagyományos koncertgyakorlat és a műfaji tradíciók keretein belül nehezebben megválaszolható kérdéseket vet fel, némelyik pedig – mint például Gryllus Samu darabja – a társmédiumok (film, színház) irányába is ellép.

Szalai Éva zongoraművész két részből álló, rendhagyó koncertje fiatal magyar szerzők újonnan, vagy az elmúlt években komponált, ritkán megszólaló műveit állítja párba a klasszikus repertoár darabjaival, olyan művekkel, amelyeket maguk a zeneszerzők választottak saját kompozícióik mellé valamilyen zenei vagy hangulati összefüggés alapján. Egyre gyakrabban hangoztatott szlogen, hogy hagyomány és innováció egymással kéz a kézben jár, ahogyan talán az a kijelentés sem idegen a koncertjáró közönség számára, hogy valójában minden zene kortárs zene. Arról, hogy ezekkel a gondolatokkal egyetértenek-e a szóban forgó fiatal magyar zeneszerzők, továbbá, hogy milyen szempontok mentén választottak darabot saját műveik mellé, maguk a komponisták beszélnek majd, akiket Tóth Endre zenetörténész fog kérdezni a darabok elhangzása között.

Demény Attila zeneszerző, Nádasdy-díjas operarendező, karmester, zongoraművész, fesztiválszervező. A magyar zenei élet jelentős személyisége, aki külföldön is nevet szerzett magának. Zeneszerzői munkásságát kiváló szakmai felkészültség és a XX. századi zenei nyelveket sajátos hangvételben egyesítő egyéni stílus jellemzi. Ez a nem túlbonyolított, expresszionista beszédmód képes arra, hogy általa a századforduló fontos közép-kelet-európai történetei fogalmazódjanak meg. A BMC Koncerttermében hallható szerzői estjén is ilyen lényeges zenei történetek szólalnak meg: Az utolsó meggymag című kamaraoperájában csakúgy, mint Weöres Sándor, Nagy László, Szőcs Géza, Balla Zsófia, Visky András versei nyomán írt vokális kamaraciklusaiban, valamint kórusműveiben és hangszeres darabjaiban, melyek képesek átfogni a szertefoszlott illúziók és a ragyogó, transzcendens szférák között tátongó távolságot.

Az Európa-szerte ismert gitáros-zeneszerző, Gadó Gábor olyan művész, aki aktuális mondanivalóját a legkülönfélébb zenekari felállások révén tolmácsolja hallgatói felé úgy koncertjein, mint lemezein. 1997-ben egyszer már létrehozott hazai zenészekkel egy hagyományos jazz-ritmusszekció – dob, bőgő – nélküli kvartettet, s egy ilyen felállású zenekar gondolata azóta is foglakoztatta. Gadó egyik legrégebbi zenészpartnere a belga trombitás, Laurent Blondiau – vele legutóbb duólemezt jelentetett meg a BMC Records kiadásában –, aki többek között a nagy múltú, Opust is megjárt flamand Mâäk’s Spirit formáció egyik alapítója. Az elmúlt években Blondiau-val számos koncertjük volt Európában, így Belgiumban is. Az igen erős fúvóshangszer-kultúra és az ott jóval gyakoribb jazz-ritmusszekció nélküli formációk egyaránt kapóra jöttek Gadónak ahhoz, hogy végül Blondiau-val és két régi zenésztársával, Ben Sluijs szaxofonossal és az Opus tavaszi Flanders on the Move koncertjén fellépő Trio Grande tagjával, a tubás Michel Massot-val sikerüljön valóra váltani régi tervét.   Gadó és kvartettje Alfred Schnittke munkássága előtt tiszteleg, anélkül, hogy bármit is játszana a 20. század egyik legfontosabb szerzőjétől. A tisztelgés Gadó megfogalmazása szerint „az indító princípium szempontjából valósul meg, ahhoz hasonlóan, ahogy egy fáklya tüzéről meggyújtunk egy másikat. A tűz maga ugyanaz – de mégiscsak két fáklya ég”.

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk "Moziest" sorozatunkat! A szeptembertől induló új évadban is olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen kedves, fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek majd a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n is oktatja. Sorozatunk októberi állomásán a nemrég elhunyt Tóth Jánosra emlékezünk. A műsorra tűzött négy kísérleti film mindegyike a Balázs Béla Stúdió műhelyében készült, zenéjüket kiváló kortárs komponisták alkották. ARÉNAkísérleti film, 1972, 22 percA filmt egy sportrendezvényre összegyűlő, majd a mérkőzés után egyedekre felbomló embertömeget mutat be. A kifejlődő filmi líra kompozíciós elveinek megfelelően a főszereplő a "Iírai én", a filmalkotó maga. Az alkotás látványvilága, asszociációs rendje az alkotó vizualitásba emelt belső monológja. A megfogalmazott alapélmény az idő, a fejlődés és a civilizációs haladás, valamint a látszatdinamika, a tömeghisztériával felérő "aréna-látványosság" időtlen változatlansága, makacs állandósága közötti konfliktus. Rendező, forgatókönyvíró, vágó: Tóth JánosOperatőr: Tóth János, Vadász János, Neményi Ferenc Zeneszerző: Eötvös Péter   CSENDÉLETkísérleti film, 1962, 11 percSzubjektív, lírai látomás az alkotás és a pusztítás kibékíthetetlenségéről, háborús fotók felhasználásával. Rendező: Novák MárkOperatőr: Tóth JánosZeneszerző: Sulyok Imre   MOZIKÉPkísérleti film, 1976, 11 percA film a rendező Study című műhelytanulmnyainak folytatása. A fénytörési-optikai, végső soron filmnyelvi kísérletek ebben a tanulmányban egyfajta mozi közegben, mint a vásznon megjelenő kép kapnak új, megfogalmazódó jelentést. Rendező, operatőr: Tóth János Zeneszerző: Szabados György   ELÉGIAkísérleti film, 1965, 19 perc Megrázó búcsú az ember több ezer éves társától - a lótól. "A ló meghozta az ember elszakadását a földtől, szabad teret, szabadságot adott." (Kart Jaspers) Mi lett a lóval, és mi lett az emberrel? ­Kérdezi felszólító, szembenézésre kényszerítő szen­vedéllyel a film. A fejlődés nem homályosíthatja el látásunkat: a nagy történeti fordulók, világtörté­nelmi korszakváltások tragikus konfliktus­helyzetében vagyunk. A magasan fejlett civilizációs környezet törvényszerűen ütközik meg egy pusz­tuló, túlhaladott életformával - ugyanakkor fenyeget bennünket a bensőség elvesztése, az elembertelenedés réme. A film lírai kompozíciója fölidézi a ló "filogenezisét", s ezzel az antropo­morfizációval emberarcúbb megőrzését követeli. Rendező, forgatókönyvíró: Huszárik ZoltánOperatőr: Tóth JánosVágó: Morell MihályZeneszerző: Durkó Zsolt   Tóth János operatőrként olyan filmekben működött közre, mint Huszárik Zoltán Elégiája vagy Makk Károly Szerelem és Macskajáték című nemzetközileg is elismert játékfilmjei, utóbbinak társforgatókönyv-írója is volt. Hosszú pályája során több filmet is rendezett, így például Amerigo Totról készített dokumentumfilmet, emellett részt vett Huszárik Zoltán Szindbádjának elkészítésében is. A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja volt. Igényes, kézműves filmkészítésre itt kapott lehetőséget, az itt készült munkáiból áll össze Örök mozi című egészestés filmje. Utolsó műve operatőrként 1987-ben Az utolsó kézirat volt. Saját munkái experimentális filmetűdök voltak, fényképezési stílusára az apró részletek kiemelése, mikrofelvételek, felbontott mozgáskompozíciók a jellemzőek. A kilencvenes években a magyar némafilmek felújítását és bemutatását célzó programot dolgozott ki, és elkészítette A falu rossza és Az obsitos című filmek úgynevezett rekreációját. A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.

„Bende Zsolt kvartettje a straight ahead jazz mai kornak megfelelő változatát játssza, nagy meggyőző erővel. Történeteik azonnal magával ragadják a hallgató fantáziáját, miközben teljesen emeberközeliek, nagyot mondástól mentesek. A lemez eredeti szerzeményeit a változás és az utazás ihlette, de azt is kihallani belőle, hogy félreérti a változás lényegét, aki nem látja az állandó összetevőket. A gitáros-zeneszerző kiegyensúlyozott, harmonikus egyénisége átüt a témákon, melyek előadásához 2016-ban újjáalakított kvartettje ideális partnernek bizonyult a csúcstechnikájú stúdióban. Bende Marosvásárhelyen nevelkedett, Budapesten jegyezte el magát egy életre a jazzel és nemsokára a jazzoktatás fellegvárában, a bostoni Berklee-n kötött ki, ahol kitüntetéssel diplomázott. Azóta Angliában dolgozott a legtöbbet, tanít és turnézik, de a magyar jazzélethez is ezer szállal kötődik. Balázs József zongorista akkordjainak változatos, meleg színei, Orbán György bőgős rohanni ugyanúgy, ahogy álmélkodni is képes sétáló basszusai és a zenekarvezetőként is nagy hírnévre szert tett Balázs Elemér dobos minden hangulatot alátámasztani képes dobolása adják az alapot ahhoz, hogy Bende gördülékeny mesélése, közvetlen, azonnal barátira váltó hangja mindenkihez szólhasson” - írta Zipernovszky Kornél a Bende Zsolt Quartet legutóbbi, Cycle of Change című lemezéről

A Modern Musici Aquincum egy frissen alakult együttes, melynek alapítását a Liszt Ferenc Zeneakadémián egykoron ösztöndíjasként tanuló olasz csellóművész és producer, Pierluigi Ruggiero vetette fel. Az olasz és magyar zenészekből álló formáció a kortárs zene megszólaltatását prioritásként kezelő programokkal áll a közönség elé, és szoros együttműködésben dolgozik napjaink vezető zeneszerzőivel éppúgy, mint a fiatalabb generáció legígéretesebb képviselőivel. A hazai kortárs zenei életben meghatározó szerepet játszó magyar muzsikusok mellett a CAFe Budapest közönsége vezető olasz zeneakadémiákon végzett énekesekkel és hangszeres művészekkel találkozhat, illetve olyan zeneszerzők műveivel ismerkedhet meg, akik az olasz zenei életben már komoly szakmai hírnévre tettek szert.

Adderley a Riverside kiadónál megjelent albumai közül az utolsót 1962 végén vette fel Rióban, a Sergio Mendes zongorista vezette brazil Bossa Rio Sextettel (tagjai közt Dom Um Romaóval, a Weather Report későbbi ütősével). A Cannonball’s Bossa Nova című lemezen öt számban közreműködött még Paulo Moura is altszaxofonon, illetve Pedro Paulo trombitán. Bár az album kritikai fogadtatása kezdetben elég lanyha volt, a közönség körében igen gyorsan rendkívül sikeressé vált, s ezt mi sem bizonyít jobban, mint hogy Adderly-nek a Capitol kiadóhoz történt átszerződését követően jó néhány újrakiadást megélt még a Capitolnál is. „Adderley éneklő szaxofon-futamai, melyek a brazil zeneszerző és zongorista, Sergio Mendes vezette együttes napsütötte riói ritmusai felett ívelnek, inkább köthetők Benny Carterhez, mint Charlie Parkerhez. Az olyan örökzöldek átdolgozásai, mint Antonio Carlos Jobimtól a Corcovado és a Once I Loved, vagy Joao Donatótól a Minha Saudades egy sorba állíthatók Stan Getz ugyanebből az időből származó legendás lemezeivel, példázva, hogy a jazz és a dél-amerikai zene kölcsönösen sokat tanultak egymástól.” Eugene Holley Jr. amazon.com

"Stile Italino" - Frescobaldi és hatása a német zenéreGirolamo Frescobaldi a maga korában igazi rocksztárnak számított. A pápa orgonistájaként játékát alkalmanként több tízezer ember hallgatta. De nemcsak előadóként, hanem komponistaként és pedagógusként is jelentőset alkotott. Hat kötetben megjelent billentyűs művei Németországba is eljutottak, ahol orgonisták egész generációját inspirálták az olasz stílus meghonosítására saját kompozícióikban. Johann Jakob Froberger, akit a német billentyűs iskola atyjaként emlegetünk, Frescobaldi tanítványa volt Rómában. Művei széles körben ismertek voltak, J. S. Bach is nagyra tartotta őket. A híres észak-német orgonisták is ismerték Frescobaldi műveit. Második Toccata kötete megtalálható volt Jan Adam Reincken és Vincent Lübeck kottatárában, Dieterich Buxtehude pedig apósa, Franz Tunder révén ismerte meg Frescobaldi művészetét, aki egyes források szerint szintén a mester tanítványa volt egy ideig Rómában.

Omer Klein Izraelben nőtt fel, tanulmányait a bostoni New England Conservatoryban Danilo Péreznél, majd New Yorkban Fred Hersch vezetésével folytatta. Hamarosan a New York-i jazzélet egyik meghatározó alakjává vált, jelenleg Németországban él. 2018-ban a német Grammy-díjnak nevezett ECHO-díjat nyerte el Sleepwalkers című albumával. „Gyorsasága, billentése, kifinomultsága és kreativitása alapján a zongora mestereinek legszűkebb csoportjában van a helye” – írta róla a Süddeutsche Zeitung kritikusa. A New York Times szerint „határok nélküli” zenész, a Westdeutsche Zeitung „bámulatba ejtő” muzsikusnak nevezte. Nagy nemzetközi visszhangot keltő, Fearless Friday (2015) című lemeze óta triója az egyik legkeresettebb jazzformáció. Budapestre legújabb albumukkal, a Radio Mediterannal érkeznek.

A zene három természete valójában az ember három természete. Ez az előadás az emberről szól, azon belül az alkotó emberről, azon belül pedig sajátságosan a zeneszerzőről; de nem csak ezért személyesebb az előző előadássorozatoknál, hanem azért is, mert előadónknak alkotóként, saját tapasztalatok birtokában módjában áll kiegészíteni a mások által mondottakat. Arra a banálisnak tűnő kérdésre keressük a választ, hogy "Miért alkotunk?". Ezt a kérdést minden korban feltették. Választ adott rá a maga szemszögéből Plótinosz, Boethius, Aquinói Szent Tamás, Boulez és Cage is. Terítékre kerül továbbá az is, hogy a megszólaló zenét hogyan hallgatjuk és vajon a mai fül zenehallgatása hasonlít-e régebbi korokéra? Sok évszázadot átfogunk tehát, zenékkel, idézetekkel, gondolatokkal, és megpróbáljuk megérteni a mai zene helyzetét, állapotát – ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk megérteni a mai embert, tulajdonképpen önmagunkat. Az előadássorozatot a most már hagyománynak tekinthető szerzői est zárja Balogh Máté, Tornyai Péter és Sándor László műveivel. További előadások:2019. november 16. 16:00A zene három természete 3/3.2020. február 7. 19:00A zene három természete │ Sándor László előadásának zárókoncertjeBalogh Máté, Tornyai Péter és Sándor László szerői estje

A formáció 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból. Repertoárjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Mindhárman részt vesznek zeneszerzőként is a munkában, amely igazán változatossá teszi koncertjeiket, az egyes tagok különböző zenei világa miatt. Céljuk a kísérletezés, a harmónia hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel. A 2013-as Talentométer tehetségkutató jazz kategóriájának győzteseiként felléphettek az Újbuda Jazz Fesztiválon. 2014-ben Borbély Mihállyal szerepeltek az Opus Jazz Clubban, Tóth Viktorral pedig az A38 Hajón. 2015 áprilisában a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyén II. helyezettek lettek: Ördög Krisztián Flyin' with My Dragon című darabja lett a legjobb kompozíció. Májusban pedig megkapták a Most Promising Band díjat a VII. Nemzetközi Ifjúsági Jazzversenyen, Marosvásárhelyen. A trió tavaly rögzítette most megjelenő első albumának anyagát, melynek bemutatójára az Opus Jazz Clubban kerül sor.

A fiatal generáció egyik kiemelkedő énekesnőjét, Gereben Zitát korábban az Emil.RuleZ vokalistájaként, majd a Gringo Sztár együttesből ismerhette meg a nagyközönség. Zita zenei pályája ennél azonban sokkal szerteágazóbb, hiszen saját zenekarával már megannyi sikeres klubkoncerten és fesztiválon bizonyította, hogy bársonyos hangjával rutinosan nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz. Gereben Zita harmadik nagylemeze Az én fesztiválom címet kapta, nem véletlenül: az énekesnő új anyagával fesztiválozni hívja közönségét. Az albumon Zita és zenekara bátran keveri az akusztikus hangzást az elektronikus tánczenével, a jazzel, az R'n'B-vel és a funkkal, melynek eredményeként izgalmas popzenét kapunk. Így – akár egy fesztivál különböző színpadain – a lemezen és a koncerten is mindenki megtalálhatja a kedvére való műfajt. A dalok sokszínűsége azonban egységes stílust tükröz, amely kifinomultan elegyedik a Zitára eddig is jellemző sajátos dallamvilággal. A műfajokat tekintve az énekesnő álláspontja világos: „Azt hiszem, a jövőben is megmaradok ingázónak a zenei stílusok között, nem gondolom, hogy döntenem kellene. A zenére egységében tekintek: nem a stílus számít, hanem hogy egyszerűen jó-e.” Az énekesnő koncertjein olyan utazásra invitálja közönségét, melyet zenekarával együtt elsöprő lendülettel varázsolnak egy nagyszerűen szórakoztató közös élménnyé.

A Párniczky kvartett teljesen egyedi megszólalása egyformán gyökerezik a jazzben, a kortárs klasszikus-, és a magyar népzenében. A zenekar azzal a céllal alakult 2016-ban, hogy megszólaltassa Bartók Béla darabjainak átdolgozásait, valamint hogy a szerző művészi világa termékenyen hasson improvizációikra. „Bartók zenéje légies és egyben karakteres teret is létesít. És éppen ezt a zenei teret képes a Párniczky Quartet megragadni és szabadon, tökéletesen visszaadni, mesteri és friss lendületet adva Bartók repertoárjának.”  írta róluk lemezük kapcsán Raphaël Benoit, a francia Citizen Jazz kritikusa. A zenekarvezető Párniczky András társaival, a fúvós hangszereken játszó Bede Péterrel és Baló István dobossal együtt 300-nál is több koncerten léptek már fel itthon és a világ számos országában, olyan helyszíneken, mint a New York-i Guggenheim Múzeum, Brüsszel Bravo Művészeti Fesztivál, athéni Technopolis Jazz Fesztivál vagy a Klezmor Fesztivál Bécsben. Hozzájuk csatlakozott Gyányi Marcell bőgős (Dresch Quartet, W69), aki hangszerének nemcsak Magyarországon, de Európában is elismert fiatal képviselője. A négyesfogatnak a BMC gondozásában 2018-ban jelent meg első albuma, Bartók Electrified címmel, mely ötcsillagos kritikát kapott a Gramofon Klasszikus és Jazz 2018 nyári számában, s amelyet W. Royal Stokes, a Jazz Times és a The Washington Post újságírója 2018 egyik figyelemreméltó albumaként jellemzett. Ezt repertoárt 2016-ban Frank Möbus és Daniel Erdmann közreműködésével adták elő a MÜPában, 2019-ben pedig Carlos Bica és Dejan Terzic társaságában turnézott a zenekar.r. parniczkyandras.hu facebook.com/Parniczky.Quartet 

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdi szerette a nőket – és ez világosan tükröződik abból is, ahogy női főhőseivel bánt. Még ha sok szenvedést, megaláztatást, csalódást és kiszolgáltatottságot is adott nekik útravalóul, mindig övék volt a végső, isteni igazság. Ebből az ellentétből származik a megtisztulás érzése is, ami átjárja az embert Violetta, Leonóra vagy Gilda tragédiáját hallgatva. Verdi szerette a nőket – de ismerte is őket, ezért ezek az alakok sosem papírmasék. Hús-vér emberek, hibákkal, rossz döntésekkel, bűnökkel akár, de Verdi mindig a mi, nézők kezébe csúsztatja finoman a megbocsájtás olajágacskáját, miközben haláltusájukat siratjuk.

„Blaser egyike hangszere világszerte legelismertebb előadóművészeinek.” Berliner Zeitung Manapság, amikor minden eddiginél több zenész igyekszik hallatni a hangját szerte a világon, az olyan ritka gyöngyszemek, mint amilyen Samuel Blaser, paradox módon még hangsúlyosabban magasodnak ki a többiek közül. 2007-es zenekarvezetői bemutatkozása óta Blaser szinte követhetetlen gyorsasággal vált húszas éveinek közepén járó straight-ahead hard-bopperből harmincas éveinek elejére egy olyan innovatív szabad előadóvá és folytonosan új utakat kereső komponista-zenekarvezetővé, akinek improvizatív erejéről és energiáiról a média dicshimnuszokat zeng szerte a világon, s akit mára már generációjának egyik legvadabbul elegáns, könyörtelenül előremutató és tagadhatatlanul virtuóz harsonásaként jegyeznek. A komoly svájci, New York-i és berlini munkássággal rendelkező Blaser most európai triójával – Marc Ducret avantgárd gitárossal és a nagyszerű Peter Bruun dobossal – érkezik az Opusba, hogy hosszan építkező közös improvizációk sorozatából alkossanak vonzó és lenyűgöző szabad jazz-folyamot. A Samuel Blaser Trio 2013 óta több mint 100 koncertet adott Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ázsiában, igen széles körben ismertté téve az utóbbi években megteremtett egyéni, kinetikus zenei nyelvüket, amely egy visszafogott közös játék egyúttal mégis igen aktív érzetét kelti hallgatóiban, s amellyel mindegyikük képes a másik zenei ötleteinek megvalósítására és egyidejűleg újabb cselekvésre ösztönzésére. A próteuszi hármas egyik pillanatban még masíroz, a másikban már bukdácsol, néha erőteljes groove-okat játszik, néha pedig lassú tűzön forr, hogy aztán egyszercsak hirtelen fellángoljon. Kihagyhatatlan! samuelblaser.com 

Itt a vissza nem térő alkalom: lerántjuk a leplet a karmester szakma minden csínjáról-bínjáról! Miért kell egyáltalán karmester, mire jó a pálca, mit figyel a brácsás és mit a triangulumos, ki a jó karmester, merre kell lengetni, mik a titkos jelek, miért nem szeretik a zenészek a karmestert, és miért szeretik? Ezekre és még ezernyi kérdésre adunk szórakoztató választ, miközben a közönség tagjai is kipróbálhatják magukat a pulpituson. Pálcákat előkészíteni, indul a karmesteriskola!

Horváth Bálint (*1986, Budapest) zeneszerző, tanár. Jelenleg a budapesti Weiner Konzervatórium zeneszerzés-tanára és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Fekete Győr István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Orbán György tanítványa volt. Kitüntetéses egyetemi diplomáját 2010-ben szerezte meg. Később az egyetem doktori iskolájának hallgatója volt, DLA fokozatát 2016-ban védte meg. Tudományos és alkotói munkáját Vikárius László, Jeney Zoltán, Soproni József, valamint egy kolozsvári részképzés során, a Gheorghe Dima Zeneakadémián Adrian Pop irányította. Doktori értekezését román kolindák zeneszerzői feldolgozásaiból írta. Tudományos publikációi, recenziói jelentek meg, többek között a Műértő, a Parlando, a Korunk és az Erdélyi Múzeum hasábjain. Szóló-, kamarazenei, szimfonikus zenekarra írott és színpadi művei elhangoztak valamennyi jelentős hazai kortárs zenei fórumon, számos országos pályázat díjazottja. Zeneszerzői tevékenységében kiemelt helyet foglalnak el a vokális műfajok. E koncert műsora az utóbbi években írt kamaraművei, dalai közül válogat. Munkájához támogatást nyújtott az NKA Alkotói Ösztöndíja.

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdi szerette a nőket – és ez világosan tükröződik abból is, ahogy női főhőseivel bánt. Még ha sok szenvedést, megaláztatást, csalódást és kiszolgáltatottságot is adott nekik útravalóul, mindig övék volt a végső, isteni igazság. Ebből az ellentétből származik a megtisztulás érzése is, ami átjárja az embert Violetta, Leonóra vagy Gilda tragédiáját hallgatva. Verdi szerette a nőket – de ismerte is őket, ezért ezek az alakok sosem papírmasék. Hús-vér emberek, hibákkal, rossz döntésekkel, bűnökkel akár, de Verdi mindig a mi, nézők kezébe csúsztatja finoman a megbocsájtás olajágacskáját, miközben haláltusájukat siratjuk.

„A formáció a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának, Borbély Mihálynak és Dresch Mihálynak közös zenekara, ahol a két dudás nem csak, hogy jól megfér egymással, de olyan új minőséget hoz létre, melynél a szokásos formulák, műfaji meghatározások érvényüket vesztik. Közös zenei világuk néhol melankolikus, ugyanakkor határtalan zenei íz és érzelmi gazdagság jellemzi, ugyanúgy jelen vannak benne a jazz elemek, mint a Kárpát-medence népzenéjének motívumai.” Végh Dániel, Fidelio 

A 2011 közepén alakult Jorge Torrecillas Ensamble kezdettől fogva arra törekszik, hogy olyan saját kompozíciókat hozzon létre, melyekben a kortárs jazz, az avantgárd, az új zene és a kollektív improvizáció bevált eszközeinek felhasználásával merőben új hangzásbeli és ritmikai lehetőségekkel kísérletezhetnek. A szerzeményekben fontos szerephez jutnak a kontrapunkt, a politonalitás, polimodalitás, valamint a szeriális zene elemei. S noha ezek inkább a kortárs zenében jellemzőek, az Ensamble könnyedén ötvözi azokat jazz groove-okkal. Gyakori szabad improvizációk kínálnak további lehetőségeket a művészeknek, hogy intuícióik és kiemelkedő hangszeres képességeik révén kamatoztathassák kreativitásukat. A 2013-ban magánkiadásban kiadott Indigo című lemezük megjelenése óta a kvartett intenzíven turnézik Argentínában és Uruguayban, majd  a barcelonai illetőségű Discordian Records gondozásában 2017-ben megjelent Una búsqueda infinita sikere teremtette meg számukra a lehetőséget ahhoz, hogy immár az európai kontinensen is gyakran játszhassanak. Una búsqueda infinita by Jorge Torrecillas Ensamble

A Mezei Szilárd Quartet 2017-ben alakult, a 2000-től működő Mezei Szilárd Trió kibővített formációjaként, ekkor catlakozott Ivan Burka újvidéki vibrafonos a Mezei Szilárd - Malina Ervin - Csík István alkotta trióhoz. A zenekar repertoárja Mezei Szilárd kompozícióiból áll, amelyekben nagy szerepe van az improvizációnak. A quartet zenéje igen széles spektrumot ölel fel, a teljesen szabad improvizációtól a szigorúan megírt kompozíciókig, stílusában pedig – Mezei más formációihoz hasonlóan – a magyar népzenei gyökereken, a kortárs zenén és a modern jazzen alapul, s a hangzását alapvetően meghatározó két húros/vonós és két ütőhagszer felállásban mindegyik tag szólistaként van jelen. A trió tagjai egyben résztvevői Mezei Szilárd nagyobb felállásainak is (quintet, septet, ensemble). Koncerteztek Európa több városában (Belgrád, Újvidék, Budapest, Krakkó, Graz, Klagenfurt, Ljubljana, Sibiu, Győr, Magyarkanizsa, stb). facebook.com/Szilárd-Mezei-Quartet  

„Minden darabjuk élmény!” Albert Hosp, Radio Ö1 Úgy Lorenz Raab (Volksoper Wien, XY-Band, Bleu, Helbock / Raab, stb.), mint Christof Dienz (Die Knoedel, Quadrat:sch, XY-Band, Phace, stb.) a bécsi zenei színtér jól ismert zenészei. Sok-sok zenekarban és formációban edződött, régóta fenálló zenei kapcsolatukra alapozva a közelmúltban megalakították a RaaDie-t, egy olyan különleges duót, ahol trombita és e-citera talákozik egymással, jó adag elektronikával körítve. Nyugodtan áradó, lassan hömpölygő kompozícióik – a trombita végtelen dallamaival, s az e-citera filigrán hangjainak és ritmusainak kíséretével – kellő időt biztosítanak azok dramaturgiai fejlődéséhez, melyben komoly szerephez jutnak az improvizációk is. A szikár felállás ellenére a RaaDie zenéje tágas tereket nyit meg előttünk, s úgy érezzük, mintha a két zenész több hangszeren is játszana egyszerre. A Vast Potential, a duó debütáló albuma 2019 elején jelent meg a berlini Traumton kiadónál. lorenzraab.at dienz.at 

A Kamil Piotrowicz Sextettet az a fiatal lengyel zongorista-zeneszerző alapította, aki az Opus 2016-os 2. Hevhetia fesztiválján már igen sikeres koncertet adott akkori kvintettjével. Kamil Piotrowicz mostani zenekarával is már két albumot jegyez, s mindkettőt jelölték a Lengyel Fonográfiai Akadémia Fryderyk-díjára, ami a Grammy lengyel megfelelőjének számít. A 2016-ban megjelent Popular Music után tavaly látott napvilágot a kiemelkedő kritikai és közönségsikerű Product Placement, mellyel a brémai zenei szakvásár, a jazzahead! színpadán is felléphettek. A zenekarvezető saját kompozícióból álló repertoárt játszó, idén szeptemberben Afrikában turnézó sextet természetesen játszott a legfontosabb lengyel fesztiválokon is, mint például a gdański Jazz Jantar, a wrocławi Jazz nad Odrą, a Varsói Jazz Jamboree, a Łódźi Nyári Jazz Akadémia vagy a słupski Komeda Jazz Fesztivál. A zenekar  A Gdański Zeneakadémián végzett Kamil Piotrowicz diplomájának megszerzése után Koppenhágába költözött, hogy mesterfokozatát a nagyhírű Rytmisk Musikkonservatoriumban szerezze meg. Kiemelkedő művészi teljesítményét számos díj is bizonyítja, mint például Gdańsk városának „Fiatal kulturális alkotója” vagy a Nyugat-pomerániai „Pro Arte” Kulturális Díj. Kamil, aki a független Howard Records lemezkiadó megalapítója is egyben, több formációnak is igen aktív közreműködője, így a Kamil Piotrowicz Sextet mellett a LAWAAI, a Wojtczak - Piotrowicz duó, a HAŁVVA vagy a The President tagjakánt szinte egész Európában fellépett már. Zongorajátékát aprólékos technika, virtuozitás és magával ragadó érzékenység jellemzi.

Kasia Pietrzko túlzás nélkül Lengyelország legreményteljesebb fiatal zongoristája, aki New Yorkban, egy Aaron Parksszal való sorsfordító találkozás után tért át a klasszikus zenéről a jazzre. 2017 decemberében jelent meg debütáló albuma, a Forthright Stories, amelyet hazájában rögvest a rangos Fryderyk-díjra jelöltek, kiemelve őszinte, szívből jövő játékát és az új zenei irányzatok iránti fogékonyságát. Pietrzko összetett kompozíciói olyan neves zongoratriók hagyományait viszik tovább, mint a Brad Mehldau Trio vagy az Esbjörn Svensson Trio, ám Kenny Werner elvontabb világa is otthonos számára, lírai improvizációitól pedig lehetetlen elszakadni.

„Minden látszat ellenére az entrópia nem káosz, hanem a káosz szabadsága és a szabadság káosza”  hangzik a 2016-ban Łódźban alakult Entropia Ensemble mottója. A káoszt teremtő erővé változtatva, félreismerhetetlenül egyedi, ugyanakkor közérthető, stilisztikailag sokrétű kompozícióikat teremtenek önnön énjük folytonos keresése során. A kvartett debütáló albumát az Alpaka Records adta ki 2018 novemberében. „Az Entropia Ensemble lemeze bizonyítja e négy fiatal zenész kivételes zenei tudatosságát és érettségét, ugyanakkor nem csupán egy alaposan átgondolt és kidolgozott zenéről van itt szó. A fiatalos energia, a szenvedély és mindenekelőtt az együttes zenélés óriási öröme sugárzik belőle – bizony megérte a sok-sok szenvedélyes jammelés a Łódź-i klubokban! Merem állítani, hogy az Entropia Ensemble a lengyel jazzlemezek 2018-as bőséges termésének legjavából való”  írta Jędrzej Janicki az albumról a Jazz Press magazinban A Marcin Pater Trio a katowicei Karol Szymanowski Zeneakadémia Jazz és Népzenei Karának három egykori hallgatójából alakult Marcin Pater vibrafonos kezdeményezésésre. A trió repertoárjának javát az ő lendületes és könnyed melódiákra épülő szerzeményei alkotják, melyek a vibrafon vezető szerepe révén különleges, egyedi hangzást biztosítanak a népszerű jazz határait tágabbra nyitó zenekarnak. A Marcin Pater Trio nyerte el a 2018-as krakkói Jazz Juniors verseny nagydíját, majd nem sokkal később Romániában a Sibiu Jazz Contest nagydíját, sőt – a Take Down című darabjuk révén – a legjobb kompozíciónak járó díjat is. A kołobrzegi RCK PRO Jazz Fesztivál első helyezettjei, illetve a belgiumi Leuvenben a B-Jazz Nemzetközi Verseny döntősei voltak. facebook.com/marcinpatertrio facebook.com/entropia.ensemble  

Aligha túlzás azt állítani, hogy az osztrák Shake Stew mára már jelenséggé vált. 2016-os bemutatkozásuk a saalfeldeni jazzfesztiválon, s az azt rövidesen követő The Golden Fang című debütáló albumuk látszólag a semmiből robbant bele az európai jazz-életbe. A hipnotikus afrobeat és a jazz-groove-ok hihetetlen energiájú elegyéből alkotott zenéjük nemcsak a hazai porondon, de Európa-szerte is azonnal ismertté tette őket. Az üstökösként felfelé ívelő pályájú fiatal bőgős, Lukas Kranzelbinder vezette csapat élő fellépései minden alkalommal tűzbe hozták közönségüket, amit tovább fokozott a karizmatikus londoni szaxofonos, Shabaka Hutchings vendégszereplésével készült Rise and Rise címmel 2018-ban kiadott második lemezük. Ennek eredményeként már Kanadában, Mexikóban, Marokkóban is turnéztak, s olyan rangos fesztiválok sztárjai lehettek, mint a Montreal, a Rochester vagy a North Sea Jazz Festival. A zenekar az egyik vezető német újság, a Die Zeit figyelmét is felkeltette, akik egy szokatlan húzással elküldték egyik újságírójukat, hogy töltsön velük öt napot, amikor a müncheni Jazzclub Unterfahrt nyári rezidens zenekaraként működtek. Beszámolója nem mellőzte az eufórikus kitételeket sem: „Amit hallottam, attól egyszerűen elszálltam. Elbűvölő ritmusok, izzó rezesek, hipnotikus funk-beat-swing-afro-jazz-rock-ritmus-és-ki-tudja-még-mi. Mintha odaragadtam volna a székemhez, alig tudtam felkelni utána. […] Hamarosan megtudtam hogy a többi hallgató benyomásai is hasonlóak voltak: valami olyan árad ebből a zenekarból, ami teljesen új, különleges – és rendkívül vonzó.” Bárki, aki volt olyan szerencsés, hogy ott lehetett 2017 áprilisában az Opus Jazz Clubban a második albumuk felvételeit megelőző, Shabaka Hutchings részvételével bemutatott, mindössze négy koncertből álló exkluzív mini-turnéjuk első állomásán, megerősítheti a fentiek igazát. Sikerüket meglovagolva a Shake Stew november elsején hozza ki harmadik, Gris Gris című stúdióalbumát a német Traumton Recordsnál. Mivel félmegoldásokkal sosem elégedtek meg (az album első kislemeze például 19 perces), a Gris Gris ezúttal dupla album lett abból, ami a legjobb bennük: tüzes jazz és transz-szerű groove-injekciók, misztikus hangok és spirituális jazz kitörések magas oktánszámú keveréke – vagy ahogy egy osztrák újság fogalmazott: „intergalaktikus road-movie füleinknek”. shakestew.com facebook.com/shakestew youtube.com/shakestew 

A 18-19. században a négykezes zongorajáték számított a házi muzsikálás legelterjedtebb formájának. A legbensőségesebb kamarazenei műfaj, az egyetlen, ahol a játékosok ugyanazt a hangszert szólaltatják meg, egymás mellett ülnek, együtt lélegeznek. Nem volt ez ismeretlen a Mozart testvérek, Nannerl és Wolfgang számára sem, akik külföldi koncertjeik alkalmával gyakran nyűgözték le a közönséget négykezes muzsikájukkal. A koncert három komponistáját sokkal több köti össze, mint az időbeli szinkronitás és a könnyed, elegáns és fülbemászó “gáláns” stílus. Az új zenei világot kialakító, reformer Haydn egyes források szerint nem csak vonósnégyesezett, hanem négykezest is játszott a zseniális Mozarttal, aki viszont haláláig mérceként tekintett a legfiatalabb, londoni Bach-fiúra, Johann Christianra.

„Idejétmúlt dolog ez esetben zenei kategóriákról vagy crossoverről beszélni. Minden egyes dal önmagában is eredeti műalkotás, s így alkalmas a rozsdás gondolati struktúrák közti korlátok ledöntésére.”  Südostschweiz, CH – 12.3.2018 „Lia Pale mindenki másnál jobban beleillik ebbe a modellbe: csodálatos jazz hangja törékeny és határozott, nyers és kifejező, kihívó és hízelgő, és mindig képes a klasszikus zene vagy költészet úgymond ‘józan’ témáit hiteles zenei színdarabokká alakítani.”  soultrain.de, D – 01/2018 Lia Pale énekesnő és mathias rüegg zongorista-hangszerelő előbb Schubert Winterreise ciklusából (melyet 2014 áprilisában az Opusban is nagy sikerrel mutattak be), majd Schumann dalaiból összeállított albumai után tizenöt Brahms-dal angol nyelvű olvasatát szánták a trilógia zárókövének, melyben a klasszikus modell és a jazz tradicionális előadásmódja egyszerre irizáló és irritáló fényben fedik át kölcsönösen egymást. Joris Roelofs, Ingrid Oberkanins és Johannes Strasser gyönyörű szólói dacára sincs szó „jazzesített” dalokról, hanem szellemes, az eredetihez közelálló, de azoktól mégis intelligens távolságot tartó hangszerelésekről. Ami azt jelenti, hogy az eredeti darabok Pale egyenletes, finoman vibráló hangján soha nem csúsznak át szentimentálisba, még ott sem, ahol az eredetiek, különösen Eichendorff szövegei esetében, az elveszített szülőföldek iránti sóvárgásra utalnak. Az általa alapított legendás Vienna Art Orchestra egyik lemezén mathias rüegg már 1993-ban reflektált néhány Schubert ‘slágerre’, Schumann dalaiban pedig azok befejezései és a néhol egészen messzire mutató harmóniái nyűgözték le. Most úgy érzi, hogy ritmikailag Brahms zenéjével merészkedett legmesszebbre, miközben különleges kihívást jelentettek számára a szerző rendkívül eredeti gyermek- és népdalai. A Heideröschen, Sandmännchen vagy a Mondnacht igazi csemegék és nem utolsósorban növelhetik étvágyunkat az eredetiekkel való az összehasonlításhoz is. liapalemusic.com 

A zene három természete valójában az ember három természete. Ez az előadás az emberről szól, azon belül az alkotó emberről, azon belül pedig sajátságosan a zeneszerzőről; de nem csak ezért személyesebb az előző előadássorozatoknál, hanem azért is, mert előadónknak alkotóként, saját tapasztalatok birtokában módjában áll kiegészíteni a mások által mondottakat. Arra a banálisnak tűnő kérdésre keressük a választ, hogy "Miért alkotunk?". Ezt a kérdést minden korban feltették. Választ adott rá a maga szemszögéből Plótinosz, Boethius, Aquinói Szent Tamás, Boulez és Cage is. Terítékre kerül továbbá az is, hogy a megszólaló zenét hogyan hallgatjuk és vajon a mai fül zenehallgatása hasonlít-e régebbi korokéra? Sok évszázadot átfogunk tehát, zenékkel, idézetekkel, gondolatokkal, és megpróbáljuk megérteni a mai zene helyzetét, állapotát – ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk megérteni a mai embert, tulajdonképpen önmagunkat. Az előadássorozatot 2020. február 7-én egy szerzői est zárja Balogh Máté, Tornyai Péter és Sándor László műveivel.

A Royal Academy of Music mesterképzéséről hazatérő Balog Alexandra hangversenyén a fiatal zongorista londoni diplomakoncertjének műsorát hallhatjuk. A program élénken árulkodik a művekhez fűződő tudatos, egyúttal rendkívül személyes viszonyáról, melyről ő maga így vall: „Schubert D. 946-os zongoradarabjai régóta nagyon közel állnak a szívemhez, és arra is hosszú idő óta vágytam már, hogy Beethoven Appassionatájában elmélyüljek. Míg Schubert esz-moll zongoradarabját – semmiből jövő hangulatával, sürgetett karakterével – helytállónak találom a koncert megkezdésére, Beethoven műve, önmagában való teljessége révén, megragadó zárás. Boldogan találtam rá, vagy talált rám Kecskés D. Balázs Partitája, melyet a szerző ajánlott nekem. Koherensen felépített és felettébb izgalmas művet ismertem meg benne, amelyben öröm elmerülni. E nagyszerű darab Schubert és Beethoven két monumentális műve közé illesztve új lendületet, kitekintést és felocsúdást ad a koncert cselekményének, melynek során a közönség sokkal reálisabb lelkiállapotba kerülhet egy bizonyos értelemben szürreális hatás következményeképp…” Balog Alexandra komolyzene iránti szeretete már a kezdetektől szorosan összekapcsolódik azon vágyával, hogy művészetén keresztül elérhetővé is tegye azt egy minél széles publikum számára. Ezen törekvése az évek során aktív hallgatói közönséget teremtett Budapesten, ahol már 13 éves kora óta rendszeresen ad szólókoncerteket, és kamaraegyüttesek résztvevőjeként is sűrűn fellép. Ian Fountain növendékeként a londoni Royal Academy of Music zongora szakán szerzett mesterdiplomát 2019-ben. 2016-2017-ban elnyerte a Frederick Jackson and the Margaret Kitchin ösztöndíjakat, valamint 2015-ben az EMMI Nemzeti Tehetség Program Ösztöndíját. Részt vett Pascal Devoyon, Christopher Elton, Yevgeny Sudbin, Rados Ferenc, Wagner Rita, Pascal Rogé, Szokolay Balázs, Tatiana Sarkissova és Colin Stone mesterkurzusain. A 2017-es év kiemelkedően sikeres volt számára, hiszen nemcsak megynyerte a grazi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt, hanem megkapta a legjobb Bartók előadásért járó különdíjat is. Alexandra több fontos zongoraversenyen is díjazott volt; így többek között első helyezést ért el a Budapesti Művészeti Fesztiválon (2008-ban és 2009-ben), valamint a magyarországi konzervatóriumok versenyén is, a milánói Piano Talents versenyen pedig 3. helyezést szerzett. Alexandra 2018 őszén lépett fel először a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, de korábban szerepelt már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Nagytermében, a Magyar Rádió Márványtermében, illetve a Sziget Fesztivál komolyzenei Papageno színpadán csakúgy, mint Európa több más jelentősebb komolyzenei helyszínén Londonban, Berlinben, Moszkvában vagy akár Bécsben. 2019-ben Brüsszelben koncertezett, áprilisban pedig egy kínai interaktív komolyzenei koncertsorozaton vett részt. Sokoldalú muzsikusként Alexandrának szívügye a kamarzenélés is. Gyakran koncertezik az általa 2015-ben alapított Nemzetközi Fiatal Szólisták/International Young Soloist (IYS) együttessel. Az IYS egy komolyzenei platform olyan kiemelkedő fiatal zenei tehetségek számára, akik az együttesen keresztül, pályafutásuk kezdetén, bemutatkozási lehetőségekhez jutnak szóló, kamarazenei, és akár szimfonikus zenekari projektek keretében Magyországon, valamint Európa különböző helyszínein, és a későbbiekben lehetőség szerint Kínában és a Távol-Kelet más országaiban is. Kreatív személyisége és elszántsága abban is segítségére volt, hogy művészeti vezetőként megalapítsa a nyugat-magyarországi helyszíneken immár 2014 óta minden nyáron megrendezésre kerülő Bozsoki Zenei Fesztivált, amely nemcsak egy színvonalas esemény sorozatot foglal magában, hanem zenei mesterkurzusokat is kínál a résztvevők számára.

Az eltérő zenei-kulturális hátterű, rendkívüli virtuózokból álló nemzetközi kvartett, kollektív identitását keresve, az egyre táguló zenei horizontokra veti pillantását. A Bécsben élő török hegedűművész Efe Turumtay által nemrégen alapított csapatban a cseh bőgős, Tomáš Liška káprázatos basszusfutamai és Dés András megkapó ritmusképletei mellé a fretless gitár nemzetközi hírű török virtuóza, Cenk Erdoğan csatlakozik melankolikus dallamaival. A csupa előadóművész-zeneszerző alkotta kvartett első koncertjét az Opus Jazz Clubban adta májusban, s azóta – immár jó néhány nemzetközi fellépéssel a hátuk mögött – a kortárs ethno-jazz színtér egyik meghatározó szereplőjévé vált. Turumtay, Liška, Dés és Erdoğan szerzeményei egymástól látszólag eltérő világok között elegánsan átívelő utat jelölnek ki, hangsúlyosan emlékeztetve hallgatóikat a jól ismert tényre, hogy a nagyszerű zene nem ismer határokat.

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdihez fel kell nőni, énekesi szempontból legalábbis mindenképp. Hatványozottan igaz ez a férfi főhősökre: sok nagy művész évtizedeken keresztül csiszolta egy-egy jelentős Verdi szerepét, mire rátalált a figura mélyén megbúvó emberre. Mert az opera csodája nem a hangokban, hanem a hangokból kirajzolódó drámában van – ez ugyan közhely, mégis ritkán történik meg a nagy találkozás. Verdi a férfiakkal szemben kissé szigorúbb, mint a női főhősök esetében: több a gonoszság, az önkényeskedés, de itt is sok száz árnyalatát lehet felfedezni a rendszerint szenvedő, és küszködő férfiléleknek.

Kétségtelen tény, hogy a szimfonikus zenekar legizgalmasabb, legsokoldalúbb alegysége az ütőskar. Milliónyi hangszer, csúnyán és szépen szóló vasak és fadarabok, műanyag vödrök és bezacskózott kések: szinte bármiből lehet ütőhangszer. És lesz is: egy órában mutatjuk be az ütősök izgalmas világát a törzsi dobolástól a rock and rollig és tovább. Becsatlakozni ér, sőt, szinte kötelező lesz, hiszen ütőzni végső soron mindenki tud, vagy legalább szokott. Üssed, öcsém!

Ha van szívfájdalma egy szimfonikus zenekarnak, akkor az az, hogy a műfajok királynője, az opera csak nagyritkán kerül terítékre koncertjei során. Verdit nem lehetett kihagyni ebből az immár hatodik éve megrendezett zeneszerző-portré sorozatból: ő nem csak az opera, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbja volt. Zenéjét és személyiségét hőseinek szemszögéből próbáljuk megfejteni Eckhardt Gábor értő és érző kommentárjaival, és végre mi is kicsit lubickolhatunk az opera varázsvilágában. Verdihez fel kell nőni, énekesi szempontból legalábbis mindenképp. Hatványozottan igaz ez a férfi főhősökre: sok nagy művész évtizedeken keresztül csiszolta egy-egy jelentős Verdi szerepét, mire rátalált a figura mélyén megbúvó emberre. Mert az opera csodája nem a hangokban, hanem a hangokból kirajzolódó drámában van – ez ugyan közhely, mégis ritkán történik meg a nagy találkozás. Verdi a férfiakkal szemben kissé szigorúbb, mint a női főhősök esetében: több a gonoszság, az önkényeskedés, de itt is sok száz árnyalatát lehet felfedezni a rendszerint szenvedő, és küszködő férfiléleknek.

A Dániában élő 38 éves észt zeneszerző, szaxofonos, zenekarvezető, Maria Faust az utóbbi években több ízben is igen figyelemreméltó alkotásokkal rukkolt elő a világ jó néhány koncerttermében és zenei fesztiválján, különböző formációival. Maria még a kommunista rezsim alatt nőtt fel Észtországban, ahol először klasszikus zenei képzést kapott, de hamarosan a jazz és az improvizációs zene bilincselte le, így került aztán a Syddansk Musikkonservatoriumba, Dániába. Új környezetében viszont csakhamar rá kellett döbbennie, hogy ő a jazz világába sem illeszkedik bele igazán. „Én a kommunizmus gyermeke vagyok. Ott mi nem swingeltünk, hanem meneteltünk! Így végülis csupán megpróbáltam hű maradni önmagamhoz, s ez az én döntésem volt végre”.  Ehhez a meggyőződéséhez a mai napig ragaszkodik, így Maria Faust nem is játszik, vagy komponál hagyományos módon, hiszen ez egyszerűen nem is érdekli. Rá elsősorban a merészség jellemző, akár csak zenéjére és zenekaraira. Projektjeiben szivesen él szokatlan hangszerek és technikák adta lehetőségekkel. Nagy áttörést hozó, a 2014-ben két dán zenei díjat is elnyert Sacrum Facere (latinul: emberi áldozat) című rendkívül személyes albumát például az orosz-észt határ menti régió kultúrája ihlette, ahol még mindig élnek a deportált ortodox oroszok leszármazottai. Itt gyűjtötte a munkadalokat, himnuszokat és altatódalokat az albumhoz, és ezt az anyagot ötvözte klasszikus zenével és szabad improvizációkkal. Maria Faust folyamatosan bővíti hangzásának spektrumát, új projektje, a MACHINA a tradicionális zenei formák példátlan keverékéből áll, melyhez improvizációk, jazz és soundscape társulnak. Saját maga alkotta zenei nyelvén tárja elénk eredeti kompozíciós elképzeléseit: egy dob nélküli kamarazene-univerzumot fúvósokkal, két bőgővel, csellóval és zongorával, melyek lenyűgöző együtt-játéka ködben akadozó halászhajók motorjait, régi, rozsdás hajótestek nyikorgását, szellő sustorgását és tengeri madarak hívó hangjait idézi. Akárcsak korábbi lemezei, a Stunt Recordsnál tavaly megjelent Machina című albuma is azzal kezdődik, amit ő maga „memóriaelemzésként” ír körül. Ennek eszközéül személyes és kollektív emlékekből, illetve a tudatalattiból jövő inspirációkat is használ. Maria Faust „a vizet az elfojtott érzések, mint például a harag és a bánat, természetes és kiszámíthatatlan erejének szimbólumaként” látja és azt kérdi, „miért kell elnyomnunk ezeket az érzéseinket, miközben például a boldogságot túlhangsúlyozzuk?”

A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszó Kéknyúl egyedülálló színfoltja a hazai klub- és fesztivál-körforgásnak. Bár a csapat korábbi hangzása Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs védjegyének számító Hammond orgonája köré épült, a 2015 végén megjelent Crowded Universe című lemezük anyaga már új koncepcióra épült: nyolc egyenrangú muzsikus szőtt rajta izgalmas zeneszövetet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal és Andy Hefler szenvedélyes, karakteres, óceánon túli énekével. A dalokban ezúttal egy lépéssel hátrébb vonuló Premecz Mátyás dalszerzőként és zenekarvezetőként is a legjobb hazai csapatok közé katapultálta szerelemgyerekként dédelgetett zenekarát.

A finn jazz két jól ismert szereplője, a szaxofonos Timo Lassy és a dobos Teppo Mäkynen egy rendkívül erőteljes zenét játszó duóban egyesítették erőiket a közelmúltban. A különböző zenekarokban – Teddy Rok 7, The Five Corners Quintet, Jo Stance, Timo Lassy Band – együtt töltött évtizedes közös játékuk révén szerzett összeszokottságukhoz az új projektben az újdonság frissessége és izgalma társul. Ez sugárzik az alig néhány hónapja a We Jazz Records kiadásában megjelent debütáló albumuk, a Timo Lassy & Teppo Mäkynen valamennyi számából, s élő környezetben a közönség reakcióiból nyert energiák még tovább fokozzák a szaxofon és a dob zenei párbeszédének izgalmát. Timo Lassy kétségkívül az új évezred egyik legnagyobb finn jazz sztárjának számít, aki a The Five Corners Quintetben nyújtott játéka és sikeres szólista szereplései révén egycsapásra az élénk helsinki jazz élet központi figurájává vált. A karizmatikus előadó ünnepelt kvintettjével végigturnézta Európát, az Egyesült Államokat és Brazíliát. Robusztus és magabiztos tenorszaxofon-játéka soha nem nélkülözi az érzelmi töltetet. Moves című hatodik szólóalbuma 2018-ban az Év Finn Jazz Albuma kategóriában Jazz-Emma díjat nyert. Noha a friss Timo Lassy & Teppo Mäkynen albumon Lassy a rá jellemző forró soul jazz helyett a szabad játék és a hang-kísérletek irányába mozdult el, még mindig éppen elég klasszikus „Lassy-hangzást” tesz oda, ahol arra éppen szükség van. A Helsinki dobos és producer Teppo Mäkynen pályáját olyan híres projektek fémjelzik, mint a 3TM, a The Stance Brothers (+ Jo Stance), a Teddy Rok Seven, vagy a mindmáig nemzetközileg legsikeresebbnek számító finn jazz-együttes, a The Five Corners Quintet élő szerepléseinek egyik kulcsszerepe, hogy csak néhányat említsünk. Mäkynen saját projektjei mellet olyan vezető finn együttesek tagságát erősíti, mint a Timo Lassy Band, az Aki Rissanen Trio vagy az Opust is megjárt Verneri Pohjola Quartet és a Jukka Eskola Soul Trio. Játéka stílusoktól függetlenül mindig lenyűgözően eredeti. Mind szerzőként, mind játékosként természetes érzékkel lel rá új zenei irányokra, s nem véletlen, hogy az egyik legszemélyesebb és legmuzikálisabb dobosként tartják nyilván hazájában. Teddy Rok néven producerként is ismert, nevéhez kötődnek Timo Lassy és Jukka Eskola szólóalbumai és természetesen saját projektjei. Mäkynen kétszer nyerte meg a Jazz-Emma díjat: 2004-ben a Teddy Rok Sevennel és 2017-ben a 3TM Form című albumával. Mindemellett ő a Helsinki Rádió rendkívül népszerű Jazz kiinnostaa című heti show-jának egyik házigazdája is. facebook.com/timolassy facebook.com/teddyrokofficial 

Benjamin Britten alig húsz éves volt, amikor tíz-tizenhárom éves korában szerzett zongoradarabjait felhasználva megírta Simple Symphony című darabját. Mozart tizenhat volt, amikor mai napig igen népszerű vonós-divertimentóját komponálta. A 21. századi tinik írnak olyan érett műveket, mint Mozart vagy Britten? S vajon mit gondolnak a világirodalom leghíresebb tini szerelmespárjáról, Rómeóról és Júliáról? Láng István éppen ötven éve fejezte be háromrészes vonószenekari darabját, a tételek a Shakespeare-tragédia címszereplőinek és a herceg egy-egy nevezetes mondatára reflektálnak. Miről szóltak ezek a mondatok számára egykoron és miről szólnak ma? És miért fontos annyira Dobszay-Meskó Ilonának a csend? Megígérhetjük, hogy a Klasszikusok tükrében koncertsorozat új évadában sem maradnak kérdések a levegőben.

A születésnap kettős, hiszen nemcsak a névadó, Ligeti György születésének évfordulóját jelzi és ünnepli ez a koncert, hanem az együttesét is, amely 2018-ban, korántsem véletlenül, ugyanezen a május végi napon adta legelső hangversenyét. Még éppen csak két kurta esztendőnyi lesz tehát a múlt, amelyre ezen az estén visszatekinthet a Keller András és Rácz Zoltán által közösen életre hívott Ligeti Ensemble és közönsége, de az induláskor megfogalmazott kollektív vállalást, vagyis a zenetörténet jelenének és elmúlt bő évszázadának hangzó képviseletét, a napjainkra klasszikussá érett XX. századi remekművek népszerűsítését már így is életerős saját hagyományának tudhatja a méltán büszke együttes. A programban ezúttal a két magyar óriás, Ligeti és Kurtág György remekművei mellett az 1938-as születésű amerikai kortárs komponista, Frederic Rzewski 1985-ös ütős-kompozíciója, a To the Earth is szerepel majd.