Sárik Péter Trió X Bartók
- Sárik Péter - zongora
- Péter Tamás - basszusgitár
- Gálfi Attila - dob
„Talán egyik zeneszerző sem volt akkora hatással a mai jazzre, mint Bartók. Műveinek döbbenetes ereje, dinamikája szinte elsöpri a hallgatót, zenéje csupa izgalom, misztikum, határtalan mélység és tisztaság. Azzal a céllal készítettük ezt az anyagot, hogy feldolgozásaink által azokkal is megszerettessük Bartók zenéjét, akik eddig idegenkedtek tőle” – mondta el Sárik Péter az első Bartók által ihletett triólemezéről, amely 2018-ban jelent meg. A műsort az együttes azóta Finnországtól Kazahsztánon át Kínáig a világ 15 országában játszotta nagy sikerrel, 2023-ban pedig folytatással is jelentkeztek a X2 Bartók című lemez képében, amely további zongora- és kórusművek jazzes feldolgozásait tartalmazza.
Jegyek 4400 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC