Program

MAO Art of Virus #3 feat. Kuba Stankiewicz

19:30
Koncertterem
Közreműködik:
  • Modern Art Orchestra
  • Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél
  • Kuba Stankiewicz – zongora

A Modern Art Orchestra a 2021/22-es évadban kiemelt hangsúlyt fektet a 2020-ban online elindított zeneszerzői kezdeményezés művészeire és kapcsolódásaira. A tízrészes koncertsorozat a kilenc hangból álló vírustörzs kompozícióit mutatja be, minden alkalommal egy meghívott AOV-zeneszerzőt is bevonva a repertoárba.

Az Art of Virus projekt élő koncertjeivel a zenekar a különleges, új kompozíciók és a nagyzenekari zenei élmény mellett beengedi közönségét az alkotói önreflexió terébe is.

Február 20-án Kuba Stankiewicz zongorista, zeneszerző lesz a MAO meghívott vendége, és a közönség megismerkedhet az általa indított Art of Virus-ág válogatott darabjaival.

Stankiewicz neve megkerülhetetlen a lengyel jazz berkeiben. Karakteres játéka a tradicionális jazzben gyökerezik, de nyitottsága minden megmozdulásában érezhető. A számos díjjal és elismeréssel rendelkező muzsikus és művésztanár a Berklee College of Music intézményében tanult, 2009-ben pedig a Wrocław-i Zeneakadémián szerzett doktorátust. Eddigi pályája során olyan formációkban működött, mint a Zbigniew Namysłowski zenekar, vagy az Artie Shaw Orchestra.

Kuba Stankiewicz és Fekete-Kovács Kornél közös lemeze, a Bridges 2018-ban jelent meg. Stankiewicz-et ugyancsak Fekete-Kovács Kornél nominálta, hogy csatlakozzon az AOV világméretű projektjéhez, melynek harmadik ágát ő indította el.

Az Art of Virus-ról:

Fekete-Kovács Kornél, a MAO művészeti vezetője kilenc hangot indított útjára, és tíz zeneszerzőt kért fel szerte a világon, hogy írjanak rövid kompozíciókat ezekre a hangokra. Ez az első 10 szerzemén  adja az Art of Virus tíz ágának alapját. A kihívás következő lépéseként az ágak elindítói két-két zenésztársukat hívták meg, akik folytatják a sort. Pár hónap alatt 486 zeneszerző csatlakozott a projekthez a világ 42 országából.

A nemzetközi alkotói együttműködésen alapuló projekt művészeti célkitűzése, hogy a vírus terjedését és viselkedését szimbolizálja, folyamatosan bővülő (mutálódó) kompozíciók formájában.

https://aov.mao.hu

Jegyek 2200 forintos áron kaphatók a helyszínen,
a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

 

Galéria
2Kép
2022 február 20 vasárnap