Galériajegyek kedvezményes áron a helyszínen kaphatók a koncertre abban az esetben is, ha online elővételben már elfogytak a jegyek. Italkínálatunk az alsó szint bárpultjánál érhető el a galérián helyet foglaló vendégeink részére.

Sašo Vollmaier új produkcióját Ligeti György és Joseph Beuys párhuzamos művészi pályája ihlette. A szlovén zongoraművész két fő hatást egyesített a műsorban: Ligeti tisztán akusztikus hangszerekből kikevert, de már-már az elektronika dimenzióját súroló hangszíneit, illetve Beuys arra irányuló törekvését, hogy ledöntse a falakat a mindennapi élet és a művészet között. Két nagy szólózongorás vállalkozás – Kind of Laibach és Nietzsche – után Vollmaier Ligeti zongoraművei közül választott ki hármat. Minden kompozícióra két-két variációt mutat be, amelyekből kortárs és klasszikus zenei technikák segítségével épít fel dús hangzásvilágú, komplex akusztikus-elektronikus előadást. A produkció bemutatóján, amelyre a Cankarjev domban került sor, a vizuális dimenziót a Things I Miss és a Komposter biztosította, míg a zongorahang módosítását Luka Jamnik producer-zeneszerző, Vollmaier gyakori alkotótársa végezte. A hangzásvilág vezérmotívumai a sötétség, a csend, a zaj, a döbbenet és a magány zenei benyomásait egyaránt felölelik.

A produkció alcíme – How to Explain Ligeti to a Dead Audience – Beuys leghíresebb, How to Explain Pictures to a Dead Hare című performanszára utal. Ennek szimbólumaival Beuys többek között arra akarta rávezetni a közönséget, hogy a művészi alkotásokban (így a koncertekben is) racionális gondolkodás helyett a spiritualitást, illetve azokat a láthatatlan energiákat keressék, amelyek a természetet és életünket vezérlik. Beuys és Ligeti kölcsönösen tisztelték egymást, és esztétikai-művészetelméleti felfogásuk is hasonlóságokat mutat. Tevékenységük részben átfedésbe is került: Beuys hangot és zenét kezdett használni performanszaihoz, amelyeket később koncerteknek nevezett el. Ligeti zenéje pedig fokozatosan öltött performansz jelleget, amit műveinek előadása is egyre növekvő mértékben bizonyított.

Ligeti és Beuys a zenét nem csupán hangokból alkotott kompozíciókként fogják fel, a koncertet nem pusztán hangszeren való játékként, és a performanszt nem egyszerűen élő térbeli installációként – valamennyi komplex aktust jelent, amelyben a társadalmi részvétel és a rituális elemek is hangsúlyosan jelen vannak. Az előadó valamiféle közvetítő vagy sámán, de a befogadó az, aki észlelés, intuíció és reakció által megteremti a folyamat lényegét. Persze ha a közönség halott, akkor ez az elgondolás alaptalanná válik…

Fotók: Nika Hölcl Praper