Program

FAZIOLI Estek | Oláh Kálmán

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Oláh Kálmán - zongora

A Liszt-díjjal és Szabó Gábor Életműdíjjal, 2019 márciusában pedig kiemelkedő zeneszerzői munkásságáért Erkel-díjjal is elismert Oláh Kálmán a jazzvilág élvonalába tartozó művész, aki megkapta az amerikai Thelonious Monk Jazz Composers Competition zeneszerzői fődíját is. Ezután jelent meg Always címmel Oláh Kálmán amerikai CD-je két világhírű zenész, Jack DeJohnette dobos és Ron McClure bőgős közreműködésével.

A díj és a tengerentúli album említése azért is aktuális, mert Oláh Kálmán március végén a legrangosabb amerikai jazz klubokban, egyebek között a New York-i Smallsban adott koncertet. Itt többször is fellépett már, most azonban nem egy ottani zenész hívta meg őt, hogy játsszon vele, hanem a klub vezetősége ajánlotta fel neki, hogy legyenek ott saját koncertjei, s azokkal játsszon, akikkel ő szeretne! Így a Smalls Oláh Kálmán Quartet címmel meghirdetett koncertjén Tim Ries, John Hebert, Johnathan Blake voltak a magyar zongorista partnerei. Az előadást néhány nappal később az Oláh Kálmán - Drew Gress duó, szintén rangos Mezzrow-klubbeli fellépése követte. A nagy sikert aratott koncertek után lemezfelvételre is sor került, így hamarosan várható Oláh Kálmán újabb amerikai albumának megjelenése.

Az Opus Jazz Club közönsége ezúttal egy jórészt improvizációkból álló szólókoncerten hallgathatja meg a kitűnő zongorista játékát.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2019 június 08 szombat