Magyarországon a szaxofon jelenléte a komolyzenében igencsak elmaradt a nyugathoz képest. Mégis akadt néhány zeneszerző, aki az 1970-es években komponált erre a hangszerre. Minden műnek sajátos története van, amely magyarázattal szolgál arra, hogy hogyan is esett a zeneszerzők választása épp a szaxofonra. Az egyetlen, élete túlnyomó részét nem Magyarországon töltő szerző, Paul Arma (születéskori nevén Weisshaus Imre), az ígéretes Bartók-tanítvány az, akinek talán a legszorosabb volt a kapcsolata a szaxofonnal, több művet is komponált erre a hangszerre. Az este során Seleljo Erzsébet kollégái és hallgatói közreműködésével mutat be néhány szaxofonos kamaraművet ebből a furcsa és viszontagságos időszakból.