A koncert hagyományos japán zenei részei sakuhacsin, japán bambuszfuvolán szólalnak meg. A kínai eredetű peremfúvós hangszer a zen buddhizmus kolostoraiban fejlődött mai alakjáig, sajátos módon nem művészi, illetve egyházzenei, hanem vallásos célokat szolgálva. A buddhista fúvós meditáció (szuizen) alapeszméje szerint a rendszeres, fegyelmezett, míves hangszeres gyakorlás épp úgy elvezethet a tökéletes elme állapotába, mint az ülő meditáció (zazen). A fúvós meditációban a sakuhacsi hangja így nem a hallgatóságnak szóló zene, hanem a hangzó zen gyakorlata, olyan ösvény, amelyen a játékos önmaga legbelsőbb természete felé közelíthet lélegzetről-lélegzetre.

A meditatív hangszerjáték mellett azonban a sakuhacsi egyfajta evangelizációs funkciót is betöltött. Azok a szerzetesek, akik megszólaltatták, sajátos viseletben, arcukat eltakarva, individualitásukról lemondva járták az utcákat alamizsnát koldulva, s a hangszer harsány, magas regisztereiben egyenesen tolakodó hangja nemcsak a figyelem felkeltését szolgálta, hanem a hétköznapok gondjaiba merülő világi tudat önmagára eszmélését, saját természetével való szembesülését is.

A koncerten a hangzó eseményekkel párhuzamosan egy másik hagyományos japán művészeti ággal is találkozhat a közönség. A zen kalligráfiára gesztusai a maguk néma módján épp annyira kifejezőek, mint a koncerten megszólaló kortárs és hagyományos zenék, így a fehér alapon megjelenő fekete alakzatok létrehozásának folyamata a kultúrákat elválasztó jelentésbeli különbségek ellenére is képesek mindannyiunknak üzenni.

A kortárs zeneműveket bemutatja Matuz Gergely és Nagy Ákos zeneszerző.

A koncerten három tradicionális sakuhacsi darab, ún. "honkjoku" hangzik el. Elsőként a Szeien rjú iskola "Takiocsi" (Bukdácsoló vízesés) című darabja szólal meg, amely népszerű opuszként számos más iskola repertorjában is szerepel. Érdekessége, hogy a darab egy göröngyös talajon tovaszaladó patak hangzását imitálja ugyan, de a sakuhacsi zene célja mégsem a minta, leggyakrabban a természet, hű ábrázolása, hanem annak megteremtése, hogy a természettel, mint a tökéletes létezővel úgy szembesülhessünk, mintha belemerülnénk egy táj szépségébe.
Másodikként a "Kokutaidzsi horai" című darab hangzik fel, amely a darab címében szereplő kolostor repertorájának emblematikus darabja volt, míg a rendet a Meidzsi korszakban fel nem oszlatták. Ma hagyományőrzők szólaltatják meg évente egy alkalommal. Különlegessége a darab centrális hangjának figyelmeztető harangszóként való notórius visszatérése.
Végül, a "Sika no tone" (A szarvas távoli kiáltása) című darabot hallhatja a közönség, amelyben nem lesz nehéz felismerni az őszi erdő hangulatát, s az egymást hívó állatok expresszív jelzéseit. A darab a Kinko iskola repertorájába tartozik, különlegessége, hogy eredetileg világi dallamként bukkant fel, ám az idők folyamán teljesen a sakuhacsi zene funkciójához idomult, ahogyan a középkori cantus firmus misék is gyakorta népszerű dallamokra épültek rá hangzó katedrálisokként.
A koncert érdekessége, hogy a darabokat eredeti ún. "komuszó" (szó szerint: üres semmi szerzetes) viseletben szólaltatja meg az előadó, így a hallgatóságnak, a japán kalligráfia a koncert folyamán lassan kibontakozó ábráira is tekintettel, olyan komplex élményben lehet része, mintha egy pillanatra időgéppel valóban a középkori Japánba repítették volna.

Támogató:

A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola