News

Interviews Bacsó Kristóf: „Sosem fogjuk megtalálni a mindent nyitó kulcsot”

A tenorszaxofon-művész a hazai jazz középnemzedékének egyik legkiemelkedőbb alkotója, a Modern Art Orchestra oszlopos tagja és zeneszerzője, aki emellett nemcsak saját formációt vezet Bacsó Kristó Triad néven, de immár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének ideiglenes vezetője is. Vele folytatjuk tavaly elkezdett, jazz-interjúsorozatunkat.

Improvizáció vagy kompozíció?

Az improvizáció kompozíció is egyben, annak egy felgyorsított változata, tehát az egyetlen tényező, ami a kettőt megkülönbözteti, az a ráfordított idő. Én többek között improvizációs technikát tanítok a Zeneakadémián, egyes témaköröknél Schönberg zeneszerzés könyvéből másolok ki fejezeteket, mert tulajdonképpen ugyanazon elvek alapján gyakoroljuk a különféle improvizációs technikákat, mint amikre a komolyzenei kompozíciós technikák épülnek. Másfelől amikor komponálok vagy hangszerelek, akkor improvizálok: elindítom, aztán amerre indul az anyag, arra megyek vele. A következő szólam pedig úgy születik, hogy beleimprovizálom a már megszületett textúrába.

Csoportos improvizáció során lehet előre kitalált struktúrákat működtetni, hasonlóan ahhoz, mint amikor az ember leül a kottapapír elé egymaga zenét szerezni?

Számomra nagyon inspiráló, amikor a zenének egy faktorát vagy összetevőjét megkötjük, akár formailag, akár időben. Például, hogy meséljünk el egy történetet egy percben. Vagy az egyik kedvenc gyakorlatom az, amikor egy vers ritmusára, formájára improvizálnak a növendékek. Ezek a megkötések olyan helyekre tudják elvinni az improvizatőrt, ahová egyébként lehet, hogy magától nem jutna el. Tehát ugyanúgy, ahogy a kompozíciós technikáknál is megvannak a különféle szabályok, az improvizációnál is lehet ezeket alkalmazni. Nyilván ez egy elég összetett feladat, de nagyon élvezetes. Az egészben az a legszebb, hogy hibázni nem nagyon lehet, tehát nincs rossz hang.

Akkor ezzel meg is válaszoltad a következő kérdésemet, ami arra vonatkozik, hogy a hiba a zenében lehetőség, vagy buktató.

Szerintem lehetőség. Olyat még nem hallottam, hogy valakit börtönbe csuktak volna, mert rossz hangot játszott, vagy jött a jazz rendőrség, és elvitte. Igazából azt kell megtanulnia minden zenésznek, beleértve magamat is, hogy ezeket a hibákat jól tudjuk használni, hagyjuk, hogy más irányba vigyék a zenét. Közhely, de van abban igazság, hogy ha valami tökéletes, akkor az már nem is jó, mert attól lesz igazán emberi a zene, hogy látjuk, ahogyan a zenész keresgél.

Mi számodra a zene: szórakozás vagy imádság, feledtetés vagy emlékeztetés?

Számomra életforma, tehát amikor épp mást csinálok, akkor is megy bennem valamilyen módon a zene. Ma reggel például nem tudtam aludni, fölkeltem és leültem zongorázni, mert valami már a fejemben volt, amit ki szerettem volna próbálni. Másfelől a zene egy közlésmód, fogalmazásforma, ami a személyiségem része. Mindig irigyeltem azokat, akik leülnek és tudnak rajzolni valami szépet, meg tudnak fogalmazni képekben gondolatokat, de aztán rájövök, hogy nekem a zenében van meg ugyanez a képességem.

A komponálás a "múzsa csókjától" ihletett állapot, vagy kemény, intellektuális és érzelmi munka?

Attól függ, mit értünk munka alatt. Van amikor a darab megszületik egy perc alatt – akkor a múzsa nagyon megölelgetett. Aztán van, hogy csak egy pici ötlet jön létre, és az ember dolgozik rajta, próbálgatja, hogyan tudja azt kidolgozni, kifejleszteni. De amikor például az ember hangszerel, akkor átmegy kicsit tudósba, időnként elővesz egy-két könyvet, keres rá példákat, vagy meghallgat egy-két inspirációt. Ez mind része a folyamatnak.

A jazz edukált hallgatót, kihegyezett figyelmet feltételez, vagy zsigeri befogadást, nyitottságot?

Ha megvannak azok az energiák, amelyek a hallgatók érzelmeire, vagy intellektusára hatnak, akkor szerintem teljesen mindegy, milyen műfajról beszélünk. Nyilván lehet arról beszélgetni, hogy a műfaj valamiféle ismerete, szeretete kell az optimális befogadáshoz, de van olyan is, amikor valaki egyáltalán nem ismeri a műfajt, mégis megfogja egy-két produkció. Tehát nem árt a közönségnevelés, de nem tartom feltétlenül szükségesnek.

Mi a legnagyobb hangszeres, zenei rejtély, amit megoldottál eddigi pályád során?

Azt hiszem, ez egy folyamatos keresés, mert ha van egy probléma, az újabb és újabb kérdéseket vet fel, még akkor is, ha az előző megoldódni látszik. Számomra az egyik legfontosabb a hang, a hangszín kérdése. A szaxofonosoknál ez egy örök téma. Az ember azt gondolja, hogy megvalósított valamit, amire vágyott, aztán rájön, hogy nem is ez az, amit keresett. Fassang Laci barátommal beszélgettünk erről, hogy a zenében talán az a legszebb, hogy sosincs vége. Sosem fogjuk megtalálni a mindent nyitó kulcsot.

Ha egy lakatlan szigetre mennél, melyik hangszeredet vinnéd magaddal?

A tenorszaxofonomat.

Mi kell számodra ahhoz, hogy otthonosan érezd magad egy zenei közegben?

Egyrészt az, hogy meglegyenek a soundok: a zenészeknek külön-külön is legyen jó hangzásképe, és a zenekarnak együttvéve is. Illetve szükséges egy olyan ritmikai együttjáték, közös nevező, amelynek mentén együtt lélegzik a zenekar.

Mit jelent számodra a BMC Records által képviselt zeneiség?

A BMC Records nagyon közel áll hozzám abból a szempontból, hogy nem akar a mainstreambe betagozódni, hanem valamiféle útkereső, saját hang iránt elkötelezett zeneiséget képvisel. Nekem nagyon tetszik ez a kísérletező hozzáállás.

Melyik a legkedvesebb koncertélményed a BMC-ből?

Nehéz megmondani, hiszen a BMC fönnállása óta rengeteg koncertet játszottam és hallgattam ott. A Modern Art Orchestrával volt néhány szerzői koncertem a nagyteremben, ami fantasztikus élmény volt, és a Pannon Blue című, Triad-lemezem koncertfelvételét is ott tartottuk. Hallgatóként is számos emlékezetes koncertélményem van, nagyon tetszett például Lukács Miklós triójának koncertje, Eötvös Péter születésnapi koncertje pedig rendkívül izgalmas, felejthetetlen emlékként él bennem.

Szólista, zeneszerző, zenekarvezető és tanár is vagy. Hogy férnek meg egymás mellett ezek a szerepek, feladatkörök?

Azt gondolom, hogy nem vagyok egyedi eset, hiszen a zenészeknek a világon mindenhol több lábon kell állniuk, hogy meg tudjanak élni. És mivel mindegyik a zenéről szól, segítik egymást. A pandémia persze teljesen átrajzolta az emberek életét, nyilván az enyémet is. Most az egyetlen biztos dolog számomra a tanítás, de az sem egyszerű online formában. Olyan, mintha az embernek levágnák a fél lábát, és úgy kellene táncolnia. Tehát nem könnyű helyzet, viszont sok olyan dologra kényszerít rá, amiből hosszú távon akár profitálhatok is. Több időm van például tananyagokat összeállítani, és így sokkal konkrétabb dolgokat tudok kidolgozni. Végső soron pedig a tanítás is egyfajta gyakorlás, vagy kutatás, rengeteg olyan felvételre, hangszeres példára bukkanok az órákra való készülés folyamán, amelyek hatalmas felfedezést jelentenek. Amikor pedig „normális élet” van, olyankor együtt játszom a növendékekkel, tehát szerencsés vagyok, hogy miközben tanítok, aközben azt csinálom, amit igazán szeretek.

Nemrég a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének ideiglenes tanszékvezetője lettél Binder Károly javaslatára. Hogyan fogadtad a felkérés hírét?

Binder Károly és Vígh Andrea, a Zeneakadémia rektorasszonya kért fel erre a pozícióra. Károly már régebben említette nekem, hogy lenne egy ilyen megkeresés, de amikor ez ősszel történt, meglepett, mert azt hittem, hogy később valósul meg. Amióta én a tanszéken tanítok, elég sok olyan dolgot próbáltam elkezdeni, bevezetni, ami újdonságként hatott. Abból a szempontból örülök ennek a pozíciónak, hogy rengeteg ötletem van, ahogy sok kollégámnak is, és mindezeket megpróbálom majd összegyűjteni és képviselni, hiszen amellett, hogy sok dolog jól működik a tanszéken, bizonyos dolgok megértek a reformra. A kinevezés egy évre szól, utána pedig lesz egy pályázat, amit ha megpályázok, meghosszabbíthatják a kinevezésem.

Melyek a konkrét elképzeléseid, terveid a tanszék megújítását illetően?

A zenélés elsősorban egy gyakorlati dolog, ezért fontos lenne, hogy szinkronizáljuk az elméleti és gyakorlati órák témaköreit. Nagyon lényegesnek tartom azt, hogy ritmikailag sokkal magabiztosabbak legyenek a növendékek, ezért tervben van egy mindenkire vonatkozó ritmusóra bevezetése. Szeretnék minél több mesterkurzust, vendégelőadót meghívni, és jó volna, ha az infrastruktúra is fejlődne – bár ez nyilván a Zeneakadémia anyagi lehetőségein múlik. Az én feladatom tehát elsősorban az, hogy a szándékokat és a lehetőségeket összekapcsoljam, majd kommunikáljam az egyetem vezetősége felé.

Eddig négy lemezed jelent meg a BMC Records kiadásában: köztük egy szerzői album a MAO előadásában. Tervezel a közeljövőben újabb lemezanyagot felvenni?

Abszolút tervben van, hogy az év második felében elkészítünk egy új lemezt. Most már született jó pár új kompozíció, beszéltem a zenészekkel is erről. Persze már megtanultuk a pandémiában, hogy rugalmasan kell kezelni a dolgokat, mert lehet, hogy nem úgy lesz minden, mint ahogyan elterveztük.  És elképzelhető, hogy nem fizikai formátumban fogjuk kiadni a lemezt, hiszen azokat általában koncerteken szoktuk árulni, azok pedig most nincsenek, és én sem hallgatok már ebben a formában zenét, jelképes dolog lett a kézzel fogható CD-lemez.

Hogyan kezeled a vírushelyzet okozta koncerthiányos időszakot?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy gyönyörű családom, és ez sokat segít. Tehát nem esek kétségbe, hogy most nincsenek fellépések. Nyilván abból a szempontból könnyebb helyzetben vagyok, hogy a tanításból van valamiféle egzisztenciám, nem kell azon izgulnom, hogy mit eszik a család holnap, de az biztos, hogy a család átsegít a mindennapokon és ad egyfajta jövőképet.

Zeneszerzői gondolkodásodon változtatott ez a kényszeres lelassulás?

Az első karantén alatt nagyon sokat gyakoroltam szaxofonon, most próbálom fejleszteni a zongoratudásomat és rengeteg zenét hallgatok – mindez nyilván befolyásolja, hogy hogyan írok zenét. Az egészet úgy fogom fel, hogy van időm elmélyülni a zenében és olyan dolgokra is tudok időt szakítani a gyakorlás vagy az olvasás terén, amire eddig nem voltam képes, és mindezek valamiképpen visszaköszönnek majd egy koncerten vagy lemezen.

Szöveg: Szász Emese