Felsorolni is nehéz az összes titulusát Vajda Gergelynek: klarinétművész, karmester, zeneszerző, az UMZE Kamaraegyüttes és az amerikai Hunstville Symphony Orchestra művészeti vezetője, az Eötvös Péter Alapítvány programigazgatója, a mentorprogram vezető professzora, a napokban meghirdetett UMZF zeneszerzőverseny zsűritagja. Vele folytatjuk komolyzenei interjúsorozatunkat.

Mi a kotta a koncerten: béklyó, vagy kapaszkodó a szabadságban?
Térkép a vadonban. Útba igazít, amikor arra van szükség, de ha nem nézel föl belőle, nekimész egy fának.

A koncert ideális esetben tisztán jelenidejű hangélmény, vagy pedig audiovizuális tapasztalat a hallgató számára?
Életemben többször próbáltam már láthatatlanná válni, eddig még nem sikerült. Ha hallgatja, amit vezényelek, és néha a szemét is kinyitja, akkor engem is, a muzsikusokat is, a színpadképet, a fényeket, a közönség többi tagját is látni fogja. A koncert olyan, mint egy szertartás, a közönség és a zenésztársak is érzékenyek a testbeszédre, ami vagy hozzáad az élményhez, vagy elvesz abból. Amennyiben a kérdés —akarva, akaratlanul— arra vonatkozna, hogy érdemes-e videóval, vetítéssel, árnyjátékkal, színes fényekkel, füsttel és háttértánccal megkönnyíteni a közönség számára mondjuk a kortárs zene befogadását, arra csak annyit mondanék a látványfelelősnek, hogy győzzön meg. Van olyan látvány, fény, videó, ami segít abban, hogy odahallgassunk, van olyan, ami csak abban segít, hogy elteljen az idő, miközben a lényegre, a hangzó zenére és az általa keltett érzelmekre egy percig sem bírunk odafigyelni. A legtöbb esetben, azt hiszem, marad mégis a karmester háta, mint látványelem.

A zenélés elsősorban lelki vagy szellemi gyakorlat?
Lelki, szellemi és testi. Nem véletlen, hogy mostanra már számlálatlanul találni tudományos cikkeket arról, hogy a hangszeres játék mennyi pluszt ad egy gyerek agyi, motorikus és érzelmi fejlődéséhez. Nincs mese, csak teljes személyiségeket érdemes nevelni, legyen az alany gyerek vagy felnőtt.

Magát adja el az előadó vagy a szerzőt?
Eddig még egyik kérdésre sem adtam egyértelmű és rövid választ. Erre sem fogok. Nélkülem, Vajda Gergely előadóművész nélkül, nem létezik sem Wolfgang Amadeus Mozart, sem Gustav Mahler, sem Kurtág György zenéje. Az előadó-művészet olyan élő képtár, ahol a híres festményeket minden kiállításra újra kell festeni. Ha én nem értem, nem érzem, mit akart a szerző a darabjával, akkor a közönségnek esélye sincs erre. Kurtág vagy Mozart zsenije nélkül nekem, mint zenésznek viszont nem lenne miből festeni az aznap esti kiállításra az aznap esti múzeumlátogatók számára. Én az alázatos előadóművész típusába tartozom, és mindig az vezet, hogy a lehető legigazabb legyek az általam lehető legjobban megértett szerzői szándékot közvetítve. Nélkülem, mint médium, és az én egyéniségem, érzékenységem és tapasztalatom nélkül viszont létre sem jöhet az előadás.

Az élő koncert közönsége inspirációforrás, vagy pedig a koncentrációt nehezítő tényező?
A világon kivétel nélkül mindenki Maria Callas vagy Luciano Pavarotti amikor a fürdőszobában zuhanyzás közben énekli az O sole mio-t. Javaslom mindenkinek, aki még nem tette, próbáljon meg egyszer valamit, akár a Süss fel napot is, közönség előtt előadni. Közönség nélkül nincs koncertélmény. Amelyik muzsikust zavarja vagy bosszantja a közönség jelenléte, az maradjon inkább a zuhany alatt.

Melyik az előrébb való: a történeti vagy a szubjektív hitelesség?
Ez a kérdés csak arra jó, hogy a Facebookon egymásnak ugrassza a saját igazához körömszakadtáig ragaszkodó zenészeket. Nekem a nap végén egy dolog számít, hogy amikor hallgatok valakit, akkor történjen bennem valami. Ehhez persze én is kellek: nyitott fül, nyitott szív, ha úgy tetszik. Én nagyon sokat, talán túl sokat is tudok, hallok ahhoz, hogy bármikor zavartalanul belefeledkezzek egy előadásba, de az esélyt mindig megadom annak, aki éppen játszik. Tény, hogy karizmatikus és alapvetően őszinte előadók már többször meggyőztek saját, jól bevált megoldásaimmal teljesen ellenkező zenei lehetőségekről.

Mi az irány: a hang felől a zene-egész felé, vagy fordítva?
Kezdetben vala a hang. "Balról jobbra" hallgatva, a zenét saját koordináta rendszerében és valós időben felfogva eltűnnek a stiláris és műfaji korlátok. Fiatalabb koromban mindig azt kerestem, mi a leghelyesebb, legigazabb megoldás. Ma már inkább folyamatosan és örömmel azt kérdezem: nahát, ilyet is lehet? Nem egyszerű gyakorlat, de javaslom mindenkinek, kezdjen el úgy egy Brahms szimfóniát hallgatni, mintha sosem hallotta volna.

A homogén vagy a heterogén műsorkoncepció a kifizetődőbb?
Anyagilag vagy szellemileg? Én szinte bármilyen műsorkoncepciót működőképesnek tartok, – szellemileg és anyagilag egyaránt – de csak abban az esetben, ha ideje korán tisztázzuk, hogy KINEK, HOL és MIKOR játszunk.

A komoly- és a kortárs zene értése, befogadása feltételez-e előzetes felkészültséget a hallgató részéről?
Aki többet tud, többet ért, az mélyebben élvezi azt, amit hallgat. Ettől még bármilyen stílusú zeneműnek lehet olyan hangzó felülete, amely intellektuális, vagy simán csak szónikus örömet okoz annak, aki hallgatja.

Azt mondják, két életrajza van, egy magyar és egy amerikai. Két zenekart is vezet: az UMZE Kamaraegyüttest és a Hunstville Symphony Orchestra-t. A két „karrier” hogyan segíti egymást? Különbözik-e a magyar illetve az amerikai közönség?
Persze, hogy két életrajzom van, mert bizonyos dolgok ott nem mondanak semmit a közönségnek, mások viszont Magyarországon vagy Európában teljesen lényegtelenek. A Huntsville Symphony egy városi szimfonikus zenekar, más a közönsége, így a funkciója és a repertoárja is, mint az UMZE kamaraegyüttesnek. Számomra ugyanakkor természetes arra törekedni, hogy amit az USA-ban megismerek és itthon senki sem tud róla, azt elhozzam ide, és persze fordítva is ugyanígy. Na, ilyenkor kell óvatosnak lenni a KINEK, HOL és MIKOR hármasával, és nagyon ki kell találni a prezentáció formáját. Röviden: nincs két egyforma közönség, de ez nem alapvetően a két ország közötti különbség, mert a La Jolla fesztivál vagy New York City intellektuális körei sokkal jobban hasonlítanak az elit európai hangverseny-látogatókra, mint a Houston Grand Opera jegyvásárlói a Huntsville Symphony közönségére. Ezen kívül még arra is érdemes gondolni, hogy egy zenekar vagy előadóművész közönsége sem monolit egység, ráadásul minden előadás alkalmával más a hangulati dinamika. Vannak receptek, de nincsenek bombabiztos megoldások. Olyan ez, mint amikor az ember megpróbál receptkönyvből főzni, de aztán magának kell eldöntenie, hogy mennyi “egy csipet” só.

A 2017-ben írt, Georgia Bottoms című vígoperája társadalmi kérdésekre is reflektált, ráadásul amerikai témájú. Most, amikor történelmi időket élünk az amerikai forrongások idején, mi lehet a zene szerepe?
A zene társadalmi funkciója sokféle lehet, így aztán ugyanannyi csatadal van, mint békehimnusz. Ahány ember, annyi zene. Bizonyos zenék más történelmi események fényében akár ellenkező előjelűvé is válhatnak, illetve olyan jelentéssel töltődhetnek, amelyekre nem hogy a szerző nem gondolt, de semmilyen tudományos módszerrel sem találhatóak meg magukban a hangokban. „A zene politikailag gyanús” – mondja Thomas Mann A Varázshegyében Settembrini, és jó okkal. Ami a Georgia Bottoms történetében megjelenő társadalmi kérdéseket illeti, azok mind csak az opera hőseinek élete, személyes sorsa, karakterfejlődése szempontjából érdekesek. Alapvetően nem vagyok politikus szerző, igaz, a közéletet naprakészen követem, és állampolgárként hiszek az egyén politikai felelősségében.

Mestere és munkatársa, Eötvös Péter műveitől sem idegen a társadalmi-politikai reflektáltság. A mesterségbeli tudáson túl mi a legfontosabb, amit tőle tanult?
Precizitást, kitartást, és a világra való nyitottságot.

Az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának vezető professzoraként, most pedig az UMZF zsűritagjaként mi az első és legfontosabb szempontja, ami szerint a fiatal zeneszerzők műveit értékeli? Egyáltalán, szükséges-e, hogy a megszülető művek valamilyen módon túlmutassanak a zene autonóm világán, vagyis, hogy legyen valami szellemi mögöttes?
Talán az eddigiekből is kiderült, hogy bár maguk a hangmagasságok, ritmusok és zenei karakterek sokszor semmilyen egyéb - zenén kívüli - jelentést nem hordoznak, és csak saját magukra vonatkoznak, azért a zene, mint művészet, tudomány és szakma, valamint társadalmat formáló erő mindennel kapcsolatban van. Az is igaz, hogy szellemi mögöttestől egy darab még nem lett jó, ahhoz zenei tehetség és érzék kell, na meg egy verseny esetében szakmai tudás is. Lehet valami zseniális III. szonáta címmel és csapnivaló akkor is, ha a szerző Szimfonikus Fantázia a Klímaváltozás Ellen felirattal látta el a partitúrát. Ami a karmesterek oktatását illeti, ott mindaz felmerül, amiről eddig beszélgettünk, meg egy csomó olyan dolog is, amire egy szakmán kívülről jött ember azt sem tudja, hogy létezik egyáltalán, és hogy meg lehet tanulni. Nekünk, karmestereknek is megvannak a magunk "mennyi is egy csipet só" problémái.

A zeneszerzés és vezénylés mellett fontos szerepe a klarinétművészé. Tervezi-e a kortárs zenei klarinétrepertoárt újabb saját művekkel bővíteni?
Azt hiszem, elébe mentem ennek a kérdésnek, mert a karantén hetei alatt írtam egy új darabot klarinétra és zongorára fiam, Vajda Vince és klarinétos kamaratársa, Kusztos Csók Olivér kérésére. A darab nem lett könnyű, és a magam számára is felfedeztem újdonságokat ennek a két hangszernek a vegyítését illetően. Izgalommal várom a bemutatót valamikor a következő évben.

Októberben a világhírű Sir George Benjamin brit zeneszerző lesz az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának egyik meghívottja. Mit érdemes róla, és az októberi mesterkurzusról tudni?
Sir George Benjamin a világ vezető zeneszerzőinek egyike, a King’s College professzora, és maga is karmesterkedik. Three inventions című, nagyszabású kamaraegyüttesre írott művét fogja tanítani a karmester növendékeknek, valamint mentorált zeneszerzőinkkel fog személyesen is foglalkozni a mesterkurzus keretében. Mint mindig, most is lesz alkalma a budapesti közönségnek arra, hogy személyesen is megismerjék George Benjamint a mustMEET Composers beszélgető-mini koncert sorozat keretében a BMC könyvtárában. Programjaink különlegességét az adja, hogy a meghívott zeneszerzővel, karmesterrel vagy hangszeres művésszel fizikai valójában is lehet találkozni, és így megérezni a valós személyiséget, a kisugárzást. Ez egyformán fontos a növendékeknek és a közönségnek. Egészen másként kel életre a papírra írott zene akkor, ha az alkotója is jelen van.

Ezen kívül mik szerepelnek az idei tervei között?
Március közepe óta nem vezényeltem, és június végén lesz egy filmzene felvétel, amit már nagyon várok. Hiányzik az élő zene közege. Kompozíciós terveim megvalósítására, akárcsak az UMZE, a Huntsville Symphony és az Eötvös Péter Alapítvány jövő szezonjának a megtervezésére rengeteg időm volt, és sok izgalmas dolog készülődik, amelyekről remélem, itt is lesz alkalmam még beszélni.