Több mint egy év telt el azóta, hogy A dionüszoszi hangszikráktól az elmúlás csöndjéig címmel megjelent a Trió Kontraszt második lemeze a BMC Records kiadásában. A lelkes nemzetközi fogadtatás, a kritikusok nem egyszer már-már szuperlatívuszokba hajló tetszésnyilvánításai egyöntetűen bizonyítják, hogy egy valóban nagyformátumú európai trióvá érett hazai csapatot köszönthetünk ismét az Opus színpadán. A tagok természetesen külön-külön és együtt is gyakori vendégek itt – májusban például az új Grencsó-Vandermark projekt magját is hármójuk alkotta – , de triójuk önálló zenei világa mégis félreismerhetetlenül egyedi. A csapat a rendkívül kidolgozott kompozíciók és az improvizációk olyan organikus egységét hozza létre, amire világszerte is csak ritkán találunk példát. A darabok többségét szerzőként a korábbi Kurtág-tanítvány, Kovács Tickmayer István jegyzi, aki a zongora mellett – ha az adott darab úgy kívánja – ugyanolyan varázslatosan bánik bármely más billentyűs hangszerrel is. A hangszerek, harmóniák, hangzások és struktúrák találkozásából-ütköztetéséből adódó kontrasztokra és összecsengésre egyaránt építő kifinomult kompozícók szövetében, attól elválaszthatatlanul van jelen a „valós idejű komponálás”: az improvizáció spontaneitásának megtermékenyítő ereje. Legyen szó a hangrobbanás erejével ható rövid darabokról vagy éppen lassan építkező kompozíciókról, a három nagyszerű zenész játékának mélyen megélt szabadsága minden esetben képes azokat magasabb rendű egységgé, MŰvé szublimálni.