Program

Hajdu Klára Quartet

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Hajdu Klára - ének
  • Cseke Gábor - zongora
  • Soós Márton - nagybőgő
  • Richter Ambrus - dob

Hajdu Klára a hazai jazzélet kiemelkedő énekes-dalszerzője, tanára. Majdnem egy évtizedig énekelt a népszerű, Fonogram-díjas és aranylemezes Balázs Elemér Grouppal. 2008-ban megalapította saját kvartettjét, mellyel eddig két, a szakma és a közönség által is nagyra értékelt lemezük jelent meg. A 2013-ban napvilágot látott, Come with me jazz standardeket, népdalfeldolgozásokat és Klára saját szerzeményeit tartalmazza, a 2015-ben megjelent, Plays Standards Dedicated to Chet Baker című lemez pedig tisztelgés a legendás jazztrombitás és énekes előtt. A korongon Chet Baker kompozícióit, és az általa híressé lett jazz standardeket dolgozták fel saját stílusukban a nagyszerű hazai trombitás, Fekete-Kovács Kornél közreműködésével. Az albumot 2017 elején "Az év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjra jelölték. 2019-ben Cseke Gábor váltotta fel Oláh Krisztiánt a zongorista szerepében, a ritmusszekcióban pedig továbbra is Soós Márton bőgős és Hoff Marcell dobos, a zenekar alapító tagjai foglalnak helyet. Klárára dalszerzőként is felfigyelt a szakma, hiszen a You're Gonna Rise című szerzeményét, melyet Szakonyi Milánnal hangszerelt, A Dal2019 című televíziós műsor szakmai zsűrije  beválogatta a legjobb harminc közé. A kvartett jelenleg legújabb lemezének dalain dolgozik, amit a nyár folyamán terveznek rögzíteni.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
2Kép
2020 július 31 péntek