Program

EurOpus | Samuel Blaser Trio (CH/FR/DK)

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Samuel Blaser - harsona
  • Marc Ducret - gitár
  • Peter Bruun - dob

„Blaser egyike hangszere világszerte legelismertebb előadóművészeinek.” Berliner Zeitung

Manapság, amikor minden eddiginél több zenész igyekszik hallatni a hangját szerte a világon, az olyan ritka gyöngyszemek, mint amilyen Samuel Blaser, paradox módon még hangsúlyosabban magasodnak ki a többiek közül. 2007-es zenekarvezetői bemutatkozása óta Blaser szinte követhetetlen gyorsasággal vált húszas éveinek közepén járó straight-ahead hard-bopperből harmincas éveinek elejére egy olyan innovatív szabad előadóvá és folytonosan új utakat kereső komponista-zenekarvezetővé, akinek improvizatív erejéről és energiáiról a média dicshimnuszokat zeng szerte a világon, s akit mára már generációjának egyik legvadabbul elegáns, könyörtelenül előremutató és tagadhatatlanul virtuóz harsonásaként jegyeznek.

A komoly svájci, New York-i és berlini munkássággal rendelkező Blaser most európai triójával – Marc Ducret avantgárd gitárossal és a nagyszerű Peter Bruun dobossal – érkezik az Opusba, hogy hosszan építkező közös improvizációk sorozatából alkossanak vonzó és lenyűgöző szabad jazz-folyamot. A Samuel Blaser Trio 2013 óta több mint 100 koncertet adott Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ázsiában, igen széles körben ismertté téve az utóbbi években megteremtett egyéni, kinetikus zenei nyelvüket, amely egy visszafogott közös játék egyúttal mégis igen aktív érzetét kelti hallgatóiban, s amellyel mindegyikük képes a másik zenei ötleteinek megvalósítására és egyidejűleg újabb cselekvésre ösztönzésére. A próteuszi hármas egyik pillanatban még masíroz, a másikban már bukdácsol, néha erőteljes groove-okat játszik, néha pedig lassú tűzön forr, hogy aztán egyszercsak hirtelen fellángoljon. Kihagyhatatlan!

samuelblaser.com 

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
4Kép
2019 október 25 péntek