Program

DASH! (NL)

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Maarten Ornstein - szaxofon
  • Alex Oele - basszusgitár
  • Eric Hoeke - dob

A DASH! névre hallgató amszterdami free-funk trió tagjainak komplex összjátéka elkötelezett, egyszersmind könnyed színpadi jelenléttel párosul. Megtévesztően egyszerű anyagból teremtenek saját zenei univerzumot, amelyben rendkívül áttetsző módon, szinte csak a legfontosabb hangokat szólaltatják meg. Ennek eredménye az a nagyon intenzív, minimalista, szinte hipnotikus zenekari hangzás, amelyben swing, suttogó dallamok, vagy éppen vulkánkitörések zabolátlan pillanatai váltakoznak egymással. Koncertjeik erőteljes és mély fizikai-szellemi élményt kínálnak közönségüknek. 

A DASH! 2004-ben oktettként indult, majd némi szünet után 2012-től már a jelenlegi felállásban, trióként működik. Vezetőjük, Maarten Ornstein díjnyertes szaxofonos és klarinétos, aki a jazz, a klasszikus és az arab zene kiemelkedő képvieselőivel dolgozik együtt – 2017-ben az Opusban például Sunna Gunlaugs izlandi zongoristával mutatták be duóalbumuk anyagát. Eklektikus játékát több mint 30 albumon hallgathatjuk, sajátjai mellett számos egyéb nemzetközi együttes tagjaként. A triót Alex Oele basszusgitáros és Eric Hoeke dobos egészítik ki, mindketten a holland szcéna elismert zenészei, olyan együttesek tagjai, mint az SFeQ, a Kraak & Smaak vagy a Zuco103.

A DASH! negyedik albuma, Rewired címmel 2019. végén jelent meg a Zennez Records kiadásában. 

maartenornstein.com 

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2020 január 09 csütörtök