Program

Take the MOL Train | Bianca Gismonti Trio: Gismonti 70 (BR)

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Bianca Gismonti - zongora, ének
  • Antonio Porto - basszusgitár, akusztikus gitár, ének
  • Julio Falavigna - dob

„Érzelmileg mélyen megindított Bianca zenei gazdagsága. Lemezei egészen egyedülálló érzékenységre vallanak”  Naná Vasconcelos

Bianca művészete abszolút természetességgel nőtt ki azokból az erős érzelmi kötődésekből, amelyek egész életét átszőtték. Apja – a kiemelkedő zeneszerző, zongorista és gitáros Egberto Gismonti – zeneiségének igazi örököseként 15 éves korától már csatlakozott hozzá világkörüli turnéin. Zenei főiskolai évei során barátkozott össze Claudia Castelo Brancóval, egy másik fiatal zongoraművésznővel, akivel Duo Gisbranco néven tizenegy éven át működtek együtt nagy sikerrel, melyet három album, egy DVD és több világkörüli turné is bizonyított.

Találkozása a dobos-ütős Julio Falavignával döntő jelentőségű volt Bianca számára. Új szerzeményei révén a nem csupán magánéletben, hanem immár zenei téren is társává lett muzsikussal közös munkájuk gyümölcse lett a Sonhos de Nascimento (Álmok születése) című album. Ezt követően 2013-14 folyamán Antonio Porto bőgőssel kiegészülve kialakult az a szilárd triófelállás, amely védjegyszerűvé tette zenéjüket, s mellyel Dél-Amerikában, Európában és Japánban turnéztak nagy sikerrel.

Sonhos de Nascimento címmel kiadott 2015-ös triólemez friss zenei horizontot tárt hallgatói elé, mely az MPB (Música popular brasileira) lényegét ragadta meg, többek között Tom Jobim Água de Beber című dalának váratlan új feldolgozásával, jazzes kirándulásokkal (Olhos Fechados, Cristal), erőteljes dalokkal (Danca Mandela) és azzal az altatódallal, melynek az album a címét is köszönheti (Primeiro céu de Marina). Ennek lemezbemutató turnéja során mutatkoztak be kirobbanó sikerrel az Opus Jazz Clubban is, 2016 szeptemberében. Magyarországi látogatásukat egyben arra is felhasználták, hogy a Hunnia Stúdióban felvegyék soron következő albumuk anyagát is, mely Unveiling Seas címmel idén jelenik meg.

Saját szerzeményei mellett édesapja repertoárja is Bianca lelke részévé vált, mely koncertjei során mindig is jelen volt. Egberto Gismonti 2017. decemberében ünnepelte 70. születésnapját, ennek alkalmából Bianca úgy döntött, hogy tiszteletére egy teljes műsort állít össze, benne édesapja karrierjének jó néhány emblematikus kompozíciójával. Olyan klasszikusok, mint a Palhaço, Lôro, Água e Vinho vagy a Maracatu kaptak helyet a műsorban, amellyel 2018-ban indultak világkörüli turnéra.

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
4Kép
2018 május 31 csütörtök