Program

A zene három természete 3/3. │ Sándor László előadása

16:00
Könyvtár
Közreműködik:
  • Sándor László - zeneszerző

A zene három természete valójában az ember három természete. Ez az előadás az emberről szól, azon belül az alkotó emberről, azon belül pedig sajátságosan a zeneszerzőről; de nem csak ezért személyesebb az előző előadássorozatoknál, hanem azért is, mert előadónknak alkotóként, saját tapasztalatok birtokában módjában áll kiegészíteni a mások által mondottakat. Arra a banálisnak tűnő kérdésre keressük a választ, hogy "Miért alkotunk?". Ezt a kérdést minden korban feltették. Választ adott rá a maga szemszögéből Plótinosz, Boethius, Aquinói Szent Tamás, Boulez és Cage is.

Terítékre kerül továbbá az is, hogy a megszólaló zenét hogyan hallgatjuk és vajon a mai fül zenehallgatása hasonlít-e régebbi korokéra? Sok évszázadot átfogunk tehát, zenékkel, idézetekkel, gondolatokkal, és megpróbáljuk megérteni a mai zene helyzetét, állapotát – ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk megérteni a mai embert, tulajdonképpen önmagunkat.

Az előadássorozatot 2020. február 7-én egy szerzői est zárja Balogh Máté, Tornyai Péter és Sándor László műveivel.

A belépés díjtalan, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!

℗ BMC

2019 november 16 szombat