„Schönberg zenéje alatt ma az ultramodern túlzások nevetségessé fokozott kiadását értik. Hazájában már csak úgy kezelik: »der Fall Schönberg«, mintha csak a pszihopatológiába utalnák” – tudósította 1912-ben a Nyugat olvasóit Molnár Antal a kortárs Arnold Schönberg működése körül uralkodó közhangulatról. Azóta eltelt egy bő évszázad, és Schönberg időközben zenetörténeti klasszikussá lett, ám életművének félreértésektől és előítéletektől mentes megismerése máig sem vált teljessé. E célt szolgálja ez a koncert is, amely a tonalitással szakító 1909-es Három zongoradarabbal indul majd, a modern és kortárs zene iránt példás elkötelezettséget tanúsító Csalog Gábor előadásában. „Deres, tar fák közt két ember siet, / hold fut velük, vakítja szemüket.” E sorokkal kezdődik a német Richard Dehmel 1896-ban megjelent költeménye, amely a három évvel később bemutatott Schönberg-mű, a későromantikus vonós-szextett, a Megdicsőült éj ihletője volt. A koncertet egy egészen különös műfajú alkotás, egy kamarazenekari kíséretes énekbeszéd, az 1912-es Pierrot Lunaire zárja majd: a belga költő, Albert Giraud versei a Párizsban élő mezzoszoprán, Csordás Klára hangján fognak megszólalni.